Rátgéber László és csapata jelszava: munkára fel!

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.17. 23:01
Címkék
Németh Ágnes visszavonulása óta állandó probléma, hogy nincs igazi centere a magyar női válogatottnak, olyan, aki nemcsak technikai tudás terén, hanem magasságban és súlyban is felveszi a versenyt a kontinens legjobbjaival az ötös pozícióban. Éppen ezért az utóbbi években rendre arra épült a nemzeti együttes taktikája, hogy ezt a posztot valahogy "áthidalja, ami hol sikerült, hol nem, de sajnos inkább az utóbbi verzió volt a jellemző. Ezáltal lényegesen nagyobb teher hárult a mezőnyemberekre, hiszen így nekik kellett megnyerniük a meccseket, az ő jó dobóformájukon állt vagy bukott Magyarország győzelme a rangos viadalokon.
Nincs ez másként most sem. Sőt… Centerek terén rosszabbul állunk, mint talán eddig bármikor, mivel kiderült, Rátgéber László szövetségi kapitánynak le kell mondania a lábfejében fáradásos törést szenvedett Seres Éváról, és az Egyesült Államokban tanuló Cserny Rékáról, valamint Ujhelyi Petráról is. Nem jó hírek ezek így alig pár nappal az Európa-bajnoki középdöntő visszavágó mérkőzései előtt, amiknek ugyebár az a tétjük, hogy kijutunk-e újra a kontinens legjobbjainak jövő évi, ezúttal Görögországban megrendezendő seregszemléjére. Csak emlékeztetőül: a három rivális, Finnország, a világbajnoki ezüstérmes Oroszország és Szlovénia, és a második helyet kell megcsípni a négyfős csoportban ahhoz, hogy sikerüljön a kvalifikáció."Nincs elég labda, a szállodában munkálatok folynak, amik hatalmas zajjal járnak, tehát nem éppen ideálisak a feltételek a felkészülésre, de még ennél is nagyobb baj, hogy egyre szaporodik azoknak a száma, akikre nem számíthatok” – panaszkodott egy sort Rátgéber kapitány, amikor vasárnap délután telefonvégre kaptuk az edzés előtt. De aztán gyorsan el is hessegette magától a borongós gondolatokat, mondván, a legfontosabb most a csapat sikeressége, vagyis például az, hogy szerdán legyőzzük idegenben Finnországot. "Az interneten találtam némi információt a soros ellenfélről, és ezekből az derült ki, hogy már hétfő óta együtt készülnek az északiak legjobbjai. Lejátszottak egy edzőmeccset is, méghozzá Lettországban, ahol 96–69-re nyertek” – újságolta a tréner, aki egyébként csak szombaton tudott csatlakozni a péntek óta dolgozó kerethez a PVSK csütörtöki, jugoszláviai Euroliga-fellépése miatt. És egy pécsi fellépést még így is kihagyott: bár meghívták, nemet mondott a felkérésre a Kispál és a Borz nevű zenekar születésnapi koncertjén – hiába, első a munka, és neki szombat este már a válogatott mellett volt a helye.
A B-csoport állása
1. Oroszország 3 2 1 220–147 5
2. Magyarország 3 2 1 186–173 5
3. Finnország 3 1 2 193–219 4
4. Szlovénia 3 1 2 168–228 4
A B-csoport állása
1. Oroszország 3 2 1 220–147 5
2. Magyarország 3 2 1 186–173 5
3. Finnország 3 1 2 193–219 4
4. Szlovénia 3 1 2 168–228 4
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik