N. T. 2021.03.21 17:51 Frissítve: 2021.03.21 23:05

Női kézi olimpiai sel.: hiába Neagu 12 gólja, elbuktak a románok

Románia három góllal legyőzte a házigazda Montenegrót a női kézilabda olimpiai selejtező podgoricai csoportjában, azonban ez sem volt elég a kvalifikációhoz, a végén Kim Rasmussen csapata örülhetett. Az eredmény egyben azt is jelentette, hogy a már hazautazó Norvégia is készülhet az olimpiára. A spanyolországi tornán a házigazda Argentína elleni sikerrel váltotta meg jegyét Tokióba.

 

Montenegró a veresége ellenére készülhet az olimpiára (Fotó: Imago)

 

A podgoricai csoportban szombaton ott hagytuk abba, hogy egy gólon múlt a norvégok biztos olimpiai részvétele. Azok után, hogy pénteken nagy meglepetésre öt góllal kikaptak a házigazdától, a második napon ugyanennyire múlták felül Romániát.

Vasárnap hazai is utaztak a norvégok, miután már nem tehettek semmit a saját sorsukért, ugyanakkor előtte még félelmüknek adtak hangot, hogy a másik két csapat kiejtheti őket. Erre úgy kerülhetett volna sor, ha a románok öttel nyernek Montenegró ellen, miközben legalább 30-at lőnek.

AZ OLIMPIA SORSOLÁSI KALAPJAI
1. kalap: Hollandia, Spanyolország
2. kalap: Orosz csapat, Montenegró
3. kalap: Norvégia, Magyarország
4. kalap: Svédország, Japán
5. kalap: Franciaország, Dél-Korea
6. kalap: Angola, Brazília

A meccs végére közel volt az említett eredmény, de a románok későn hajráztak, így végül csak 28–25-re nyertek, ami nem volt elég számukra a továbbjutáshoz. Hiába lőtt 12 gólt Cristina Neagu, egymaga kevés volt az üdvösséghez, ráadásul három hetest is kihagyott. Crina Pintea a 42. percben piros lapot kapott, ami végképp érzékeny veszteség volt a románoknak. A túloldalon Matea Pletikosic már az első játékrészben a kizárás sorsára jutott, Nikolina Vukcsevics a hajrában kapta meg a harmadik két percét, míg Andrea Klikovac egy nagy kötéssel a lábán fejezte be a meccset.

Kim Rasmussen együttese nem tudta megismételni a norvégok ellen nyújtott ellenállhatatlan játékot, de így is kiküzdötte a kvalifikációt, a végén a románoknak már nem volt elég idejük a számukra kedvező eredmény elérésére. A balátlövő Djurdjina Jaukovics kilenc góllal járult hozzá a sikerhez, de a kapuban Ljubica Nenezics is kiválóan védett. A lefújás után mindkét csapat játékosai sírva fakadtak – a montenegróiak a kijutás miatt hatódtak meg, míg a románok az elszalasztott lehetőség miatt bánkódhattak. Rasmussen azt mondta, edzői pályafutása leghosszabb második félidején van túl.

A spanyolországi hármasból a papírformának megfelelően a két európai csapat jutott tovább. Miután az első napon ikszeltek a svédek és a spanyolok, előbb a skandinávok, majd a házigazda győzte le Argentínát, ezzel mindkét válogatott kijutott Tokióba. 

A tokiói olimpiára Japán (házigazda), Hollandia (világbajnok), Brazília (Pánamerikai Játékok győztese), Dél-Korea (ázsiai kvalifikációs torna győztese), Franciaország (Európa-bajnok) és Angola (Afrika-bajnok) jutott már ki korábban, hozzájuk csatlakozik további hat csapat a kvalifikációs tornákról.

A győri négyesből Magyarország és Oroszország, míg a spanyol selejtezőről Svédország biztosította már a helyét szombaton, a podgoricai hármasból pedig Montenegró és Norvégia követte őket vasárnap, végül Spanyolországgal lett teljes a mezőny. 

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
3. CSOPORT (PODGORICA)

Montenegró–Románia 25–28
(15–15)
Ld:
Jaukovics 9, ill. Neagu 12
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Norvégia–Románia 29–24 (13–11)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Norvégia–Montenegró 23–28 (12–13)

 A VÉGEREDMÉNY
1. Montenegró 2 1
1 53–51 2
2. Norvégia 2 1
1 52–52 2
3. Románia 2 1
1 52–54 2


1. CSOPORT (LLÍRIA)
Argentína–Spanyolország 16–31
(10–19)
Ld: Karsten 4, ill. M. López 7, C. Martín 6

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Svédország–Argentína 34–21 (17–8)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Spanyolország–Svédország 28–28 (13–13)

 A VÉGEREDMÉNY
1. Spanyolország 2 1 1
59–44 3
2. Svédország 2 1 1
62–49 3
3. Argentína 2

2 37–65 0

2. CSOPORT (GYŐR)
Szerbia–Kazahsztán 42–30 (23–16)
OROSZ CSAPAT–MAGYARORSZÁG 29–23 (14–12)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Orosz csapat 3 3

91–73 6
2. Magyarország 3 2
1 100–71 4
3. Szerbia 3 1
2 89–90 2
4. Kazahsztán 3

3 75–121 0

 

2021.09.22 18:07:10

Kézilabda R. Gy.

A biztos hazai győzelem mellett megszületett a Pick Szeged 6000. gólja a BL-ben.

2021.09.19 09:17:00

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Tokióban olimpiai aranyérmet nyert, és készen áll arra, hogy a Veszprémmel is a csúcsra érjen.

2021.09.18 17:27:23

Kézilabda BOBORY BALÁZS (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A megerősödött Krim sokáig tapadt, mint a pióca, de így sem tudta megakadályozni a biztos ETO-győzelmet.

2021.09.18 15:27:28

Kézilabda PAPP BÁLINT (összefoglaló), MURÁNYI DOMONKOS (percről percre)

Az első játékrészben nem működött jól a védekezés, de a szünet után szinte minden sikerült a zöld-fehéreknek.

2021.09.16 17:50:18

Kézilabda R. P.

A szünetben néggyel vezettek a franciák, de a második félidőben 21 gólt dobva győzött Ilics csapata.