Férfi kézi BL: kiejtette a Kielcét, a Nantes lehet a Veszprém ellenfele

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.07. 22:30
null
Sebastian Bartholdék jutottak tovább (Fotó: AFP, archív)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az első meccsen háromgólos hátrányt összeszedő Aalborg rendkívül izgalmas végjáték után 27–24-re legyőzte a Portót, ezzel több idegenben dobott góllal továbbjutott. A Vive Kielce egygólos előnyről várhatta a Nantes elleni visszavágót, 30–30-nál még jól is állt a lengyel gárda, ám végül 31–34-re kikapott, így búcsúzott a tizenhat között. 


A két csapat a mérkőzés utolsó szakaszát kifejezetten izgalmas adok-kapokkal zárta, amelyből végül háromgólos sikerükkel a dánok kerültek ki továbbjutóként. A portugálok magyar válogatott kapusa, Székely Márton a meccs jelentős részében a kispadon foglalt helyet, az ő pályán töltött ideje során egy lövés érkezett a kapujára, azt nem tudta hárítani.

A Kielce egygólos előnyről kezdte a Nantes elleni visszavágót, a szünetre viszont kétgólos hátrányban, így a kiesés pallosával a torka felett vonult a lengyel csapat. A hajrában visszajött a Kielce, sőt 30–30-nál egyenlített is. A végjáték azonban a franciáknak sikerült jobban, a Nantes végül 34–31-re behúzta a meccset, ezzel pedig kétgólos különbséggel a továbbjutást is.

Így a Vardar elleni első mérkőzést 14 góllal megnyerő Telekom Veszprém a francia együttessel találkozhat majd a negyeddöntőben.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Aalborg (dán)–Porto (portugál) 27–24
Továbbjutott: az Aalborg, több idegenben dobott góllal

Kielce (lengyel)–Nantes (francia) 31–34
Továbbjutott: a Nantes, 58–56-os összesítéssel.

NYOLCADDÖNTŐ
Vardar Szkopje (északmacedón)–TELEKOM VESZPRÉM 27–41
április 8., 18.45
MOL-PICK SZEGED–THW Kiel (német) 28–33
28–33 56–66
Elverum (norvég)–Barca (spanyol) 25–37
19–39 44–76
PPD Zagreb (horvát)–Flensburg (német) A Flensburg játék nélkül jutott tovább
Celje (szlovén)–PSG Handball (francia) 24–37
április 8., 20.45
Nantes (francia)–Kielce (lengyel) 24–25 34–31 58–56
FC Porto (portugál)–Aalborg Handbold (dán) 32–29
24–27 56–56
Motor Zaporizzsja (ukrán)–Meskov Breszt (fehérorosz) 32–30
április 8., 18.45
Az első mérkőzésen az elöl álló csapat játszik otthon, a visszavágót fordított pályaválasztással rendezik meg.
NEGYEDDÖNTŐ
Nantes (francia)–Vardar Szkopje (északmacedón)/TELEKOM VESZPRÉM
THW Kiel (német)–Celje (szlovén)/PSG Handball (francia)
Aalborg Handbold (dán)–Flensburg (német)
Motor Zaporizzsja (ukrán)/Meskov Breszt (fehérorosz)–Barca (spanyol)
Az első mérkőzéseket május 12-én és 13-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

Műteni kell az Aalborg kapusát, legalább hat hetet ki kell hagynia

Kézilabda
2025.08.08. 09:48

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

Összeesett az edzőközpontban a Porto korábbi válogatott védője, a kórházba szállítás után elhunyt

Minden más foci
2025.08.05. 15:50

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24
Ezek is érdekelhetik