Két év után az ETO-ba tér haza a magyar irányító-átlövő

N. T.N. T.
2026.04.22. 19:38
null
Bognár Alex két év után elhagyja a szlovén Celjét, és a nyártól az ETO University férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.

 

A 25 éves irányító-átlövő 2024-ben igazolt a Ferencvárostól Celjébe, két idény után tér vissza az NB I-be.

„Örülök, hogy Győrben folytathatom a pályafutásomat. Sokat tanultam, fejlődtem az elmúlt két szezonban, jobb játékossá váltam Celjében. Boldog vagyok, hogy visszatérhetek az NB I-be, és egy olyan nagy célokért küzdő csapat játékosa lehetek, mint az ETO. Szeretném tovább építeni magamat, és azt gondolom, hogy erre Győr lesz a legmegfelelőbb hely” – idézi Bognár Alexet az ETO honlapja.

Bognár a most futó idényben már behúzta a Szlovén Kupát a Celjével, a hátralevő időszakban pedig még harcban áll a bajnokságért, míg az Európa-kupa elődöntőjében az északmacedón Ohrid csapatának az ellenfele.

„Nagyon örülünk annak, hogy Alex személyében egy ilyen ígéretes és már most is rutinos játékossal erősödik az ETO University HT jövő évi kerete. Bár még fiatal, a pályafutása során már rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtött, és meggyőződésünk, hogy benne még sokkal több van, mint amit eddig láthattunk. Alex igazi univerzális játékos, aki mind védekezésben, mind támadásban komoly segítségére lehet a csapatnak. Olyan kézilabdázó, aki jelenlétével stabilitást, energiát és minőséget adhat a pályán. Nagy öröm számunkra, hogy két évre sikerült megállapodnunk vele, és hisszük, hogy közösen szép sikereket érhetünk el” – nyilatkozta Uhlig Rita, az ETO ügyvezetője.

A nyártól Kopornyik Zsolt irányította ETO korábban bejelentette az FTC-től érkező Borbély Ádám, a Tatabányáról nevelőegyesületébe visszatérő Krakovszki Bence, valamint a japán Enomoto Juga leigazolását.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Kikapott a Barcától az Aarhus, a Dinamo Bucuresti jutott tovább a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.29. 23:22

Hegedűs Tibor lett az egri férfi kézicsapat vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.27. 19:12

Sótonyi László: Rögös ösvény vezethet az olimpiára

Kézilabda
2026.10.27. 14:05

Férfi kézilabda Ek: az AEK Athén lesz a PLER következő ellenfele

Kézilabda
2026.10.27. 12:08

Kilvinger Bálint: Bárki ellen reális esélye van a Szigetszentmiklósnak

Kézilabda
2026.10.27. 11:02

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

Jánosi három, Ludmán két gólt szerzett a spanyol bajnokságban – európai kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.10.24. 22:54