Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

2026.04.27. 18:06
null
Régóta nem lépett pályára Faluvégi Dorottya (Fotó: Getty Images)
Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott.

A 27 éves jobbszélsőnek egy évvel ezelőtt egy edzésen izolált keresztszalag-sérülést szenvedett, ezért megműtötték. Német csapata, a HB Ludwigsburg tavaly nyáron csődbe ment, ő pedig január elején került a román fővárosba, ám új együttesében még mindig nem tudott bemutatkozni.

„Mindennap a csapattal edzek, és mellette sok egyéni munkát is kell végeznem, de sajnos még nem kaptam meg a zöld lámpát a játékra. Épülök, alakulok, és már egyre türelmetlenebb vagyok. Nagyon vágyom arra, hogy rábólintson az orvosi és a szakmai stáb a vizsgálati eredményekre és újra játszhassak” – nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornán Faluvégi.

Hozzátette: a visszajelzésektől és az eredményektől függően már sokszor újratervezte a rehabilitáció közben a visszatérése idejét, és úgy volt vele, hogy ha bejutnak a BL négyes döntőjébe, az egy plusz motiváló tényezőt jelent.

„Azt is hozzá kell tennem, hogy még nem játszottam meccset a szezonban, úgyhogy szerintem komoly csodáknak kellene történnie ahhoz, hogy addigra olyan formába kerüljek, hogy segíteni tudjak a csapatnak” – szögezte le.

Az 54-szeres válogatott jobbszélső közölte: ahogy eddig, ezután is mindent megtesz, ami tőle telik, és ha sikerül pályára lépnie a magyar fővárosban, akkor ő lesz a legboldogabb, ha nem, akkor pedig ő lesz csapata legnagyobb szurkolója.

Ilyen hosszú rehabilitáció után már nem motivációra vágyom, inkább türelemre. Motivációm van, minden nap lelkesen megyek és feszegetem a határaimat, hogy jobb legyek és sikerüljenek jól a tesztjeim” – mesélte.

A CSM Bucuresti a BL-elődöntőben Vámos Petra és Albek Anna együttesével, a francia bajnok Metz HB-val találkozik. Faluvégi szerint számukra "szuper" eredménnyel zárult a hétfői sorsolás, mert elkerülték korábbi csapatát, a Győrt.

„Szerintem a jobb francia csapat ellen fogunk játszani, de ezen a hétvégén már csak a legjobbak vannak ott, úgyhogy igazából minden csapat nehéz ellenfélnek számít. Szerintem nagyszerű esélyünk van, mert nehéz hetek után újra felfelé jövőben van a csapat” – mondta Faluvégi.

 

Legfrissebb hírek

Anyagi és szakmai okok miatt nem indul a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
14 órája

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
2026.06.10. 17:56

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
2026.06.09. 16:13

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
2026.06.09. 08:13

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51
Ezek is érdekelhetik