Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

K. Zs.K. Zs.
2026.04.27. 15:27
null
A négyes döntőbe jutást ünneplő győriek (Fotó: Kovács Péter)
Hétfő délután Bécsben elkészítették a női kézilabda Bajnokok Ligája idei négyes döntőjének sorsolását: a budapesti final four június 6-i elődöntőjében a címvédő Győr a francia Brest Bretagne ellen lép pályára, Vámos Petra és Albek Anna csapata, a francia Metz a román CSM Bucuresti-tel játszik. A győztesek másnap mérkőznek meg a trófeáért.

A legutóbbi két kiírást megnyerő, a serleget eddig hétszer elhódító győriek sorozatban tizedszer vannak ott a négyes döntőben. A Metz egymás után harmadszor jutott be a final fourba, a Brest 2021, a CSM 2018 után tér vissza.

„A négyes döntőben nincs könnyű ellenfél. Természetesen tisztában vagyunk azzal, milyen játékerőt képvisel a Győr, de aki trófeát akar nyerni, annak mindenkit le kell győznie – mondta az EHF élő adásában a korábban két időszakot Győrben töltő, jelenleg a Brestet erősítő Ana Gros. – A Győr csodálatos csapat csodálatos játékosokkal, mindig favoritként vág neki a Bajnokok Ligájának. Minket alighanem sötét lóként kezelnek ebben a mezőnyben, de ez a szerep számunkra kedvezőbb, mintha mi lennénk az esélyesek.”

„Francia csapattal találkozunk, ami nagy örömömre alkalmat kínál a találkozásra néhány barátommal, de tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk, hiszen ők is a trófeára hajtanak – jelentkezett be az EHF adásába Hatadou Sako, a győriek francia válogatott kapusa. – Szeretem a kihívásokat, mindig mindent meg akarunk nyerni, és bár nem könnyű napról napra együtt élni a jelentős elvárásokkal, ezért vagyunk itt, az a dolgunk, hogy megfeleljünk nekik.”

Kézilabda
2026.04.27. 16:54

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Mint az ETO vezetőedzője elmondta, ha háromszor egymás után megnyernék a BL-t, akkor örökre beírnák magukat a történelemkönyvekbe.

 

„Fantasztikus dolog a négyes döntőben lenni, büszkék vagyunk arra, hogy eljtuttunk idáig. Itt már nincs könnyű ellenfél. Láttuk, hogy a CSM milyen jól teljesített az Esbjerg elleni negyeddöntőben, ennek fényében nem számítunk egyszerű mérkőzésre, mégis alig várom, hogy kezdődjön. Remélem, elérjük célunkat, és ott leszünk a döntőben” – mondta a metziek nevében megszólaltatott Vámos Petra.

Mint ismert, a négyes döntő kapujáig az FTC is eljutott, de a hazai döntetlen után a negyeddöntő vasárnapi franciaországi visszavágóján három góllal kikapott a Metztől.

NŐI KÉZILABDA BL FINAL FOUR, BUDAPEST, MVM DOME
Június 6., elődöntő
Brest Bretagne (francia)–Győri Audi ETO KC
Metz Handball (francia)–CSM Bucuresti (román)
Június 7.
15.00: a harmadik helyért
18.00: döntő


FTC–DVSC elődöntő az ifjúsági BL-ben

A női ifjúsági Bajnokok Ligája négyes döntőjét – három magyar és egy román csapattal – szintén a június 6-7-i a hétvégén rendezik meg Budapesten; a sorsolást itt is hétfőn tartották meg, az elődöntőben CSM Bucuresti–Győri ETO és FTC–DVSC mérkőzést rendeznek. 

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

A női kézilabda Bajnokok Ligája 2025–2026-os idényének menetrendje és eredményei.

 

 

Legfrissebb hírek

Anyagi és szakmai okok miatt nem indul a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
16 órája

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
2026.06.10. 17:56

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
2026.06.09. 08:13

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51
Ezek is érdekelhetik