Változás Golovin Vlagyimir keretében, Szabó Nina egyelőre nem mutatkozik be

2025.10.13. 10:33
null
Fotó: MKSZ/Facebook
Sérülés miatt nem csatlakozik a magyar női kézilabda-válogatott Eurokupa-keretéhez Szabó Nina, akinek a helyére Varga Emíliát hívta meg Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

A magyar szövetség honlapjának hétfői híradása szerint a Debrecen irányítója helyett Varga Emíliát, az Esztergom ifjúsági és junior Európa-bajnok balátlövőjét hívta be a keretbe Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

Varga tagja a novemberben és decemberben sorra kerülő világbajnokságra összeállított 35 fős bő keretnek is.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar együttes csütörtökön Nagykanizsán fogadja Törökországot, majd három nappal később Prágában lép pályára a csehek ellen.

Az Eurokupában a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve a következő Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban, vagyis ezek a válogatottak nem vesznek részt a jövő évi Eb selejtezősorozatában.

A magyar érdekeltségű csoport negyedik tagja Dánia, a másik csoportban Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovákia szerepel.

A kvartettek első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő, jövő szeptemberi négyes döntőbe.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bukovszky Anna (Esztergom), Janurik Kinga (FTC), Szemerey Zsófi (Győri ETO)
Jobbszélsők: Grosch Vivien (DVSC), Kovács Anett (Esztergom)
Jobbátlövők: Albek Anna (Metz Handball, francia), Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román)
Irányítók: Simon Petra (FTC), Vámos Petra (Metz Handball, francia)
Beállók: Bordás Réka (FTC), Szmolek Apollónia (Esztergom), Tóvizi Petra (DVSC)
Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Faragó Lea (Esztergom), Varga Emília (Esztergom)
Balszélsők: Hársfalvi Júlia (FTC), Márton Gréta (FTC)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

A VÁLOGATOTT EUROKUPA-PROGRAMJA 
Október 16., csütörtök, Nagykanizsa
19.00: Magyarország–Törökország – jegyvásárlás
Október 19., vasárnap, Prága
19.00: Csehország–Magyarország
Március 4. vagy 5.
Magyarország–Dánia 
Március 7. vagy 8.
Dánia–Magyarország
Április 8. vagy 9.
Törökország–Magyarország
Április 11. vagy 12.
Magyarország–Csehország

 

Legfrissebb hírek

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
2026.06.09. 14:50

Vigvári Vince nem játszhat a vízilabda BL négyes döntőjében

Vízilabda
2026.06.09. 09:42

Bokasérüléssel kidőlt, lemarad a vb-ről a jordánok támadója

Foci vb 2026
2026.06.06. 11:01

Vb 2026: megsérült a németek szupertehetsége, nem lesz ott a tornán

Foci vb 2026
2026.06.05. 23:44

Bukarestben lesz a női kézilabda Eurokupa négyes döntője

Kézilabda
2026.06.05. 12:29

Vb 2026: a Rennes támadójában bíznak a jordán válogatottnál – íme, a keret!

Foci vb 2026
2026.06.02. 13:51

Búcsút mondhat a vb-szereplésnek Willi Orbán és Gulácsi Péter csapattársa

Foci vb 2026
2026.06.02. 13:08

Neymar vádlisérüléssel érkezett az edzőtáborba, lemaradhat a világbajnokság nyitányáról

Foci vb 2026
2026.05.28. 16:22
Ezek is érdekelhetik