Férfi kézilabda: Ilic Zoran próbálja megszokni az új szisztémát Plockban

Vágólapra másolva!
2025.08.24. 16:07
null
Ilic Zoran (43) előző idénye nem a tervek szerint alakult (Fotó: Peka Roland/One Veszprém HC)
Ilic Zoran, a magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője egyelőre próbálja megszokni a játékrendszert új csapatában, a lengyel bajnok Orlen Wisla Plockban. Szita Zoltán szerint a nyári erősítéseknek köszönhetően támadásban és védekezésben is több lehetősége lesz csapatának. A két magyar játékos a One Veszprém HC elleni szombati felkészülési mérkőzés után mondta el véleményét.

A zentai születésű Ilic Zoran előző idénye nem a tervek szerint alakult, hiszen az olimpia után előbb kisebb térdsérülés hátráltatta, majd a nem megfelelő vérképe miatt csak november elején térhetett vissza a HSV Hamburg csapatába. A januári világbajnokság után bordasérüléssel küszködött, az idény vége felé pedig azért játszott keveset, mert akkor már nem akartak kockáztatni, hiszen biztos volt a klubváltása.

Szombaton Veszprémben az MTI-nek elmondta, hogy Plockban – ahol 2020-ban már játszott – megkönnyíti a dolgát, hogy az öltözőben magyarul is beszélnek, hiszen Fazekas Gergő és Szita Zoltán mellett a Veszprém volt vezetőedzője, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Javier Sabaté is jól tud magyarul, ő maga pedig a balkáni nyelveket is érti.

A Sabaté által megkövetelt játékrendszer kapcsán elárulta, eleinte nagyon nehéz volt belecsöppennie, mert mindent pont ellentétesen kell csinálni ahhoz képest, amit Chema Rodríguez szövetségi kapitánynál a válogatottban, vagy korábban Veszprémben megtanult.

„Most még keresem, mikor mit kell csinálnom. Próbálkozom, és a hibázásra ott vannak az edzések, és utána a videófelvételek alapján is próbálok fejlődni. Most az elején nehéz, de remélem, az idény kezdetén már egy kicsit könnyebb dolgom lesz” – magyarázta.

Hozzátette: minél többet játszik majd a meccseken, annál jobban megszokja a számára új rendszert, hiszen teljesen más edzésen védekezni, mint egy mérkőzésen, mivel teljesen mások a szituációk.

Mint megírtuk, a Plock szombaton 31–29-re kikapott a bajnoki és klubvilágbajnoki címvédő Veszprém otthonában felkészülési találkozón. Fazekas kettő, Szita és Ilic egy-egy gólt szerzett. A szünetben 17–10 volt az állás, erre utalva a junior-világbajnoki ezüstérmes Ilic megjegyezte: az első félidőben nem érezte, hogy már összerázódtak és fejlődtek volna, a második felvonásban viszont megmutatták, mit gyakoroltak eddig.

„Jó lenne, ha a Bajnokok Ligája-meccseken tudnánk hozni normális szinten azt, amit itt a második félidőben mutattunk” – jegyezte meg.

Kézilabda
Tegnap, 18:01

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

A bakonyiak több ponton nyolc góllal is vezettek.

Szita Zoltán szerint a nyári erősítéseknek köszönhetően támadásban és védekezésben is több lehetősége lesz a Plocknak.

„Úgy gondolom, hogy több lehetőségünk van forgatni, több lehetőségünk van támadásban és a védekezésben is” – nyilatkozta az MTI-nek Szita.

A 93-szoros válogatott balátlövő rávilágított, hogy a két új igazolás, Koszorotov és Ilic is játszott már korábban a csapatban, tehát ismerték a körülményeket és nem volt probléma a beilleszkedésükkel.

„Richardson is elég könnyen vette ezeket a dolgokat, és egy nagyon pozitív ember, aki nagyon sokat tud lendíteni rajtunk” – fűzte hozzá.

Megjegyezte: biztosan számítani fog a pályán, hogy Fazekassal és Ilic Zorannal jól ismerik egymást a válogatottból is.

„Főleg a krízishelyzetekben lesz fontos, hogy tudjuk, ki mire gondol. Nem lesznek eladott labdák, nem lesznek olyan pontatlanságok, amelyek félreértésekből adódhatnak egy újonnan érkező játékos esetében” – magyarázta.

Szita szerint nagyon jól sikerültek a bakonyi vármegyeszékhelyen töltött napok, sikerült feltöltődniük, hiszen az edzések és a meccsek mellett volt szabadidejük is. A szombati találkozót eredményesnek nevezte, hiszen kijöttek olyan hibák is, amik korábban nem.

„Ez volt az utolsó esélyünk ezeket csiszolni, javítani. Egy kicsit sajnálom az első félidőt, mert nagyon rosszul kezdtünk, de a másodikban elég jó teljesítményt nyújtottunk” – vélekedett.

A balátlövő felidézte, hogy az előző idényben is voltak ilyen mérkőzéseik, márpedig ezen javítaniuk kellene, hiszen otthon meg tudták verni a Füchse Berlint tíz góllal a Bajnokok Ligájában, viszont az északmacedón Eurofarm Peliszter és a dán Fredericia HK otthonában kikaptak.

„Olyan szintű konzisztenciát kellene hoznunk, amivel folyamatosan jó eredményeket tudunk elérni” – vélekedett.

Jövő szombaton a nagy rivális Industria Kielce lesz a Plock ellenfele a lengyel szuperkupa-mérkőzésen. Szita felidézte, hogy a két csapat rangadóit Szent Háborúnak nevezik, és elsősorban nem taktikailag, hanem fizikailag számítanak nagyon nehéznek.

„Olyan szintű párharc, ami szerintem Európában egyedi, úgyhogy nagyon fel kell rá készülnünk. Ez egy jó erőpróba volt, mert a Veszprém a világ egyik legjobb csapata, és nagyon ritka, hogy a legjobbak ellen gyakorolhatunk, úgyhogy ezt most maximálisan kihasználtuk” – nyilatkozta.

A bajnokságot szeptember 3-án kezdi a Plock, a BL csoportkörében pedig először 11-én lép pályára, Szegeden.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: legyőzte az Elverumot, második lett a Szeged a felkészülési tornán

Kézilabda
3 órája

Xavi Pascual Bajnokok Ligáját nyerne a One Veszprémmel, méghozzá azonnal

Kézilabda
3 órája

Európai kézilabdaligák: Nagy Martin hét lövést védett első svédországi tétmeccsén

Kézilabda
8 órája

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
20 órája

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
Tegnap, 18:01

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
2025.08.20. 20:31

Chema Rodríguez: A fiatalok közül már ősszel föltűnhetnek néhányan a válogatott összetartásokon

Kézilabda
2025.08.19. 13:04

A Veszprém megnyerte a felkészülési tornát Dobojban

Kézilabda
2025.08.16. 22:13
Ezek is érdekelhetik