Csere a mieink Eb-keretében: a DVSC szélsője együtt készül a csapattal Bécsben

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.12.12. 16:33
Petrus Mirtill bekerült a magyar válogatott keretébe (Fotó: Kovács Péter)
Kihasználta első cseréjét a magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon: a megfázással bajlódó Kácsor Gréta helyét Petrus Mirtill veszi át.

„Betegség miatt Petrus Mirtill is meghívót kapott a női válogatottba. A DVSC balszélsője csütörtökön csatlakozott a norvégok elleni Eb-elődöntős magyar nemzeti együtteshez, így délután óta együtt készül a csapattal Bécsben” – olvasható az MKSZ közleményében.

A 19 fős Eb-keretből Kácsor Gréta került ki, aki múlt pénteken a lengyelek elleni debreceni középdöntős mérkőzésen a himnuszok alatt lett rosszul. Előbb a pálya mellett ápolták, majd az első félidőt a kispadról nézte végig, a második felvonásban viszont már nem volt ott a csapattal, mint utóbb kiderült, vírusos megbetegedés miatt. Másnap a vírus továbbterjedést megelőzendő el is különítették a csapattól a balátlövőt, majd hétfőn poszttársával, Juhász Grétával egészült ki a keret.

Az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő norvégok elleni elődöntő pénteken 17.45 órakor kezdődik a Wiener Stadthalléban. 

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 19 FŐS EB-KERETE
Kapusok: Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Metz HB – Franciaország), Böde-Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Faluvégi Dorottya (Ludwigsburg – Németország)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Papp Nikoletta (SCM Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Vámos Petra (Metz HB – Franciaország), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Nikolett (DVSC SCHAEFFLER)
Beállók: Füzi-Tóvizi Petra (DVSC SCHAEFFLER), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti – Románia), Bordás Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC – Németország), Juhász Gréta (Vác), Csíkos Luca (Váci NKSE)
Balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Moyra-Budaörs), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Petrus Mirtill (DVSC SCHAEFFLER)

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A ZÁRÓ SZAKASZ PROGRAMJA (Wiener Stadthalle, Bécs)
PÉNTEK (december 13.)
ELŐDÖNTŐ
17.45: Magyarország–Norvégia
20.30: Franciaország–Dánia
AZ 5. HELYÉRT
15.00: Svédország–Hollandia
VASÁRNAP (december 15.)
15.15: bronzmérkőzés
18.00: döntő

Legfrissebb hírek

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
2026.07.05. 14:16

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.07.03. 15:33

Franciaország és Belgium lesz a 2030-as női kézilabda Eb házigazdája

Kézilabda
2026.06.13. 11:05

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
2026.06.12. 12:20

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
2026.06.09. 14:50

„Sokat köszönhetek a »csakazértis« mentalitásomnak” – Szemerey Zsófi semmit sem kapott ingyen

Kézilabda
2026.05.26. 10:11

„Elviselhetetlenné vált a fájdalom” – női kéziválogatottunk kulcsembere a nehéz pillanatokban már Los Angelesre gondol

Kézilabda
2026.05.05. 11:11