A Szeged kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa

2024.09.30. 12:48
Apelgren elégedett a csapata eddigi teljesítményével (Fotó: pickhandball.hu)
Michael Apelgren, az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint csapata számára nagyon szép volt az idény első periódusa.

„Mindig a következő mérkőzésre összpontosítunk, de azt gondolom, az együttesem bizonyította, hogy a legmagasabb szinten, a legjobb klubokkal is fel tudja venni a versenyt és veszélyes tud lenni” – nyilatkozta az MTI-nek a svéd szakvezető, aki nyáron vette át a csapat irányítását. 

A szegediek mind a hat mérkőzésüket megnyerték a bajnokságban, a Bajnokok Ligája csoportkörében legyőzték a német bajnok SC Magdeburgot és a francia HBC Nantes-ot, a címvédő Barcelona otthonában pedig egy góllal kaptak ki. 

Apelgren hozzátette, a Magdeburg és a Nantes legyőzése jó alapot ad arra, hogy a legmagasabbra törekedjenek és nagyot álmodjanak. Kiemelte, nagyon jó nevű játékosok állnak rendelkezésére és minden adott ahhoz, hogy csapatként jól működve bárhova odaérhessenek. 

Az elmúlt hetekről a vezetőedző elmondta: elképesztően boldoggá teszi a közös munka. 

„Nagyon jó érzésekkel jövök edzésre minden nap, és tényleg kezdem megkedvelni a srácokat. Természetesen, amikor úgy alakulnak az eredmények is, könnyebb így érezni. Meglátjuk még, mit hoz a jövő, most a napos oldalon vagyunk és minden gördülékenyen megy” – összegzett Apelgren. 

A szakvezető elárulta, kíváncsian várja csapata reakcióját egy nehezebb időszakra. Akkor ki fog derülni, a játékosok mennyire tudják kezelni, hogy a szerencse esetleg nem az ő oldalukon áll, de hangsúlyozta, az eddigi teljesítménnyel rendkívül elégedett. 

A Szeged legközelebb jövő szerdán a horvát PPD Zagreb otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. A vezetőedző megjegyezte, négy napra kimenőt kaptak a játékosok, de egyéni program szerint mindenki kap fizikai terhelést. 

„Mondtam a srácoknak, hogy nagyon szép volt ez az első periódus így együtt, de most jó lesz nem látni őket néhány napig” – jegyezte meg tréfálkozva Apelgren. Hozzátette, amikor ilyen sok mérkőzésük van, jól jön egy kis pihenő, hogy aztán Zágrábban és az azt követő meccseken is feltöltődve, energikusan tudjanak pályára lépni.


 

 

Legfrissebb hírek

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
10 órája

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.23. 09:20

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Bodó Richárd: Ez volt a legnehezebb meccs számomra

Kézilabda
2026.09.13. 21:50