Golovin Vlagyimir: Meccsről meccsre kell haladnunk

Vágólapra másolva!
2024.04.11. 06:53
Rajtra kész a magyar válogatott (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy a férfiak tatabányai kvalifikációs tornája után a debreceni női selejtezőn is fantasztikus hangulatot teremtenek a magyar szurkolók.

 

– A férfiak sikeres tatabányai kvalifikációja után egy hónappal a magyar női válogatott is hazai pályán juthat ki a nyári, párizsi olimpiára.
– Óriási élmény volt a fiúk olimpiai selejtezője, a csapat játéka és a közönség is. Biztos vagyok benne, hogy a hazai pálya a portugálok ellen az utolsó tíz percben nagyon sokat segített, mert látszott, hogy a bizonytalanságból magabiztosság lett, egy-egy játékosunk a döntő pillanatokban magára vállalta a felelősséget, és ez átbillentette a teljes csapatot. A portugál válogatottal a végjátékban minden pont fordítva történt. Bízom benne, hogy Debrecenben, a mi olimpiai selejtezőnkön is ilyen hangulatot varázsolnak a szurkolók.

– Hogyan telt a felkészülés a selejtező előtt? Mire helyezték a legnagyobb hangsúlyt?
– Nem azért találkoztunk, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy kijussunk az olimpiára. Ennek érdekében minden percet meg kellett ragadnunk. Az egyik problémánk, hogy beállóban nagyon hullámzóan teljesítünk. Vannak olyan mérkőzések, amikor jól megy az azon a poszton szereplőknek, mint például az Európa-kupában a norvégok ellen itthon és Svájccal szemben. Az osztrákok elleni múlt szombati utolsó találkozó speciális volt, mert ők nagyon figyelnek a beállósokra, viszont az elmozgásaikkal középen helyzetet teremtettek a többieknek. A videózásokon pontosítjuk majd a beállósaink tennivalóit is, hogy tisztában legyenek vele, mit várok el tőlük a következő mérkőzéseken. A japánoknál például egy fix ember biztosítja az ellenfél beállóját, a hatékony megoldáshoz próbáljuk felhasználni az Ausztriával vívott találkozó tapasztalatait is.

Golovin Vlagyimir (Fotó: Dömötör Csaba)

– A favoritnak tekinthető svédekkel szemben mi vezethet sikerre?
– Folyamatosan a nyolc között zárnak a világ- és Európa-bajnokságokon, tehát nagyon erősek. Hasonló a játékstílusuk, mint a norvég csapaté. Utóbbi kemény védekezését a múlt héten megtapasztalhattuk. Az előző kontinenstornán és világbajnokságon is megmérkőztünk Svédországgal, és akkor is a védekezés dominált, biztos vagyok benne, most is az lesz a céljuk, hogy állandó ütközésekkel fárasszanak ki minket, de erről is már beszéltünk a csapattal. Támadásban gyors erőkézilabdát játszanak, jól cseleznek, tudjuk, hogy minden eladott labdát megbüntetnek, erre is vigyázni kell. Nagyon jó átlövőik vannak mindkét oldalon, akik a távoli zónákból is veszélyesek, tíz méterre is ki kell lépnünk a falból, már ott ütközni kell. Ezeket a helyzeteket megnéztük, elemeztük, meghatároztuk, hogy kinek mi a feladata. A vb-n több olyan meccs is volt, amelyen az első félidőben megoldottuk a védekezést, megvoltak a kilépések és ütközések, a szünet után viszont nagyon beszorultunk a hatos vonalra, miközben például a svédek rendkívül gyorsan lőnek test mellett és erre már nehezen reagál a kapus, ezzel át is tudták venni a játék irányítását. A hibákból tanulva kell előrelépnünk a skandinávokkal szemben.

– A Japán elleni utolsó meccs dönt a párizsi repülőjegyről?
– Azt előzetesen is tudtuk, hogy nagyon fontos lesz a Japán elleni utolsó forduló, de meccsről meccsre haladunk. Nagy-Britannia a leggyengébb, Svédország pedig a legerősebb rivális a csoportban, és az utolsó kör előtt látni fogjuk, hogy a skandinávok mit játszanak a japánokkal. Az ázsiaiak két felkészülési találkozót vívtak Dániában, nagy különbségekkel kaptak ki mindkétszer, ám biztos vagyok benne, hogy „altattak”, mert a világbajnokságon is fő fegyverüknek számító hét a hat elleni játékot most nem is alkalmazták, a védekezési és a lerohanásos stratégiájukon is variáltak, gondolom, már az ellenünk és a svédekkel szembeni felkészülés jegyében. Szerintem a japánok sem csak velünk foglalkoznak, már az első játéknap meglepetést szeretnének szerezni a svédek ellen.

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA
1. CSOPORT (Debrecen, Főnix Aréna), 1. FORDULÓ
15.30: Magyarország–Nagy-Britannia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Svédország–Japán (Tv: M4 Sport)

ELLENFÉLNÉZŐ: NAGY-BRITANNIA
Az utazási és vízumproblémák miatt az utolsó pillanatban visszalépő Kamerun helyett Nagy-Britannia ellen kezdjük meg az olimpiai selejtezőtornát csütörtök délután. Az angolszász országokban sajnos a kézilabda profi szinten továbbra sem létezik, ez alól a britek sem kivételek. Most a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) meghívására a 2012-es londoni olimpia után ismét reflektorfénybe kerülhetnek. Az IHF a végrehajtó bizottsága szabályainak megfelelően szabadkártyát adhatott a selejtezőre, és az „Új piacok programjával” összhangban Nagy-Britannia női válogatottját kérte fel az indulásra, amely a felkérést elfogadta. A Debrecenben pályára lépő keretből két játékost leszámítva mindenki a 2000-es években született, vagyis néhány fiatalnak ez a selejtezőtorna valóban áttörést hozhat. Ha Nagy-Britannia bármelyik ellenféllel szemben tíz gólon belül marad, már emberfeletti bravúr lesz. Szövetségi kapitánya, Mark Hawkins tagja volt a 12 évvel ezelőtti ötkarikás játékokon szereplő férfiválogatottnak.
Olimpia: 12. hely (2012) – 1 részvétel
Világbajnokság: nem jutott ki
Európa-bajnokság: nem jutott ki
Magyar mérleg egymás ellen:
Legutóbb egymás ellen:

 

KAPUSOK

BÖDE-BÍRÓ BLANKA
Ha nincsenek a bravúrjai a horvátok elleni utolsó vb-meccsünkön, a magyar válogatott most nem játszhatna az olimpiai részvételért. Ziccereket védett, és az addig hibátlan Dejana Milosavljevic hetesét is megfogta az utolsó percben. Ha csapatkapitányunk most is beleteszi azt a 10-15 védést, amit a Fradiban is hétről hétre be szokott tenni a közösbe, akkor Japán ellen sem lesz gond.
Született: 1994. szeptember 22., Vác
Klubja: FTC-Rail Cargo Hungaria
Magasság/testsúly: 187 cm/84 kg
Válogatottság/gól: 114/3

JANURIK KINGA
Teljesen más stílusú kapus, mint Böde-Bíró, pontosan ezért szokott olyan jól működni a válogatottban és az FTC-ben is a párosuk. Nagyon ritka, hogy legalább az egyikük ne kapná el a fonalat egy-egy mérkőzésen belül minimum tíz percre. Jó formában van, három hete a Brest otthonában 14 védést mutatott be, amivel megalapozta a zöld-fehérek fordítását a BL-párharcban.
Született: 1991. november 6., Budapest
Klubja: FTC-Rail Cargo Hungaria
Magasság/testsúly: 178 cm/68 kg
Válogatottság/gól: 60/1

SZEMEREY ZSÓFI
A világbajnokságon 36 másodperccel a pályára lépése után ütközött az egyik szenegáli játékossal, és megsérült. A súlyosnak kinéző eset után kisebb csoda, hogy a Mosonmagyaróvár kapujában már az Európa-liga januári csoportmérkőzésein újra a pályán volt. A 29 éves kapus fejlődése töretlen maradt, amit jól mutat, hogy a 2024–2025-ös idényt már a francia Metz csapatában kezdi meg.
Született: 1994. június 2., Kazincbarcika
Klubja: Mosonmagyaróvári KC
Magasság/testsúly: 183 cm/87 kg
Válogatottság/gól: 21/0

JOBBSZÉLSŐK

FALUVÉGI DOROTTYA
Régóta szerette volna külföldön kipróbálni magát, amire 2023 nyarán végre lehetősége nyílt. Győrből Németország felé vette az irányt, ahol a BL-negyeddöntős Bie­tigheimben rendre megkapja a kellő játéklehetőséget. 35 gólt dobott a legrangosabb európai kupában ebben az idényben, ötöt az Ikast ellen sikerrel vett playoffpárharcban szerzett.
Született: 1998. március 31., Budapest
Klubja: SG BBM Bietigheim (német)
Magasság/testsúly: 168 cm/59 kg
Válogatottság/gól: 36/48

GYŐRI-LUKÁCS VIKTÓRIA

A 2016-os Európa-bajnoksággal kezdődően az összes nagy világeseményen ott volt a magyar válogatottban. Ha nem a 40. percben megy le hozzá az első passz a szélre, hanem folyamatosan foglalkoztatják, általában képes megszerezni azt a négy-öt gólt, ami az ellenfél védekezésének szétzilálásához szükséges.
Született: 1995. október 31., Budapest
Klubja: Győri Audi ETO KC
Magasság/testsúly: 168 cm/60 kg
Válogatottság/gól: 116/326

JOBBÁTLÖVŐK

ALBEK ANNA

Mosonmagyaróváron végre azt a teljesítményt láthatjuk tőle, ami miatt Golovin Vlagyimir már a 2021-es vb-re megelőlegezte neki a bizalmat. Sajnos, négy héttel az olimpiai selejtezőtorna előtt eltört az orrcsontja, így kérdésessé vált a pályára lépése. Fiatalos vagánysága a nehéz pillanatokban fontos lehet a válogatottnak.
Született: 2001. december 2., Zenta
Klubja: Mosonmagyaróvári KC
Magasság/testsúly: 189 cm/88 kg
Válogatottság/gól: 26/30

KLUJBER KATRIN
Elképesztő, amikor valaki egy 23–22-re megnyert összecsapáson kilenc gólt szerez és kioszt három gólpasszt is. Klujbertől számtalanszor láthatunk ennél is jobb számokat, de most először vált igazán vezérré egy sorsdöntő meccsen. A Horvátország elleni vb-középdöntő második félidejében a 11 magyar gólból hetet vállalt. 2024-ben a Fradiban is jó formát mutat, 91 gólnál jár a BL-ben, amivel a góllövőlistán a negyedik.
Született: 1999. április 21., Budapest
Klubja: FTC-Rail Cargo Hungaria
Magasság/testsúly: 170 cm/65 kg
Válogatottság/gól: 73/382

PAPP NIKOLETTA

Klujber formáját figyelve hármas védőként lehet igazán fontos láncszeme a csapatnak a tavaly nyáron Siófokról Bodzavásárra (Buzau) költöző jobbátlövőnek. A román bajnokság szokás szerint nagyon kompetitív, így hétről hétre éles mérkőzéseken erősödik, ami egy ereje teljében lévő 27 éves jobbátlövőnek kiemelten fontos.
Született: 1996. július 23., Budapest
Klubja: SCM Gloria Buzau (román)
Magasság/testsúly: 180 cm/72 kg
Válogatottság/gól: 42/56

IRÁNYÍTÓK

DEBRECZENI-KLIVINYI KINGA
Ő szerezte az olimpiai selejtezőtornát érő győztes gólt Horvátország ellen a világbajnokságon. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a labda bepattant Tea Pijevicről a gólvonal mögé, de amikor megrezdült a háló, hatalmas öröm lett úrrá mindenkin. Már a 2012-es Európa-bajnoki bronzérmes válogatottnak is tagja volt, az olimpiai kijutással pedig feltehetné a koronát pályafutására.
Született: 1992. március 31., Budapest
Klubja: Moyra-Budaörs Handball
Magasság/testsúly: 178 cm/60 kg
Válogatottság/gól: 86/177

SIMON PETRA
Két évvel ezelőtt üstökösként robbant be, amikor alig 17 esztendősen szédületes játékkal vette ki a részét a Győr legyőzéséből a Magyar Kupa döntőjében. A Fradi azóta triplázott a kupában, a fiatal irányító csillaga pedig felragyogott. Nem vesztegeti az időt, klubjában és a válogatottban meghatározó játékossá vált ebben az évadban. Játékintelligenciája, sebessége, meglátásai korszakos irányítóvá tehetik.
Született: 2004. november 12., Budapest
Klubja: FTC-Rail Cargo Hungaria
Magasság/testsúly: 168 cm/68 kg
Válogatottság/gól: 14/36

VÁMOS PETRA
Irigylésre méltó tudatossággal szervezi nem csak a pályán történő eseményeket, az életét meghatározó döntéseket is rendre jó pillanatban hozza meg. Ózdról a NEKA-ba, onnan Debrecenbe, majd pedig 2024 nyarán Metzbe igazol, ahol a világ egyik legjobb csapatát fogja erősíteni. Ebben az évadban végre bemutatkozhatott a BL-ben is, a Vámos, Simon kétirányítós játék lehet a Japán elleni csodafegyverünk.
Született: 2000. szeptember 14., Ózd
Klubja: DVSC Schaeffler
Magasság/testsúly: 170 cm/71 kg
Válogatottság/gól:63/167

BEÁLLÓK

BORDÁS RÉKA

Megpróbáltatásokkal teli szezonja van, kezdve a Fradiba igazolásától és a népligeti mellőzésétől egészen a váci kölcsönadásáig. Támadásban már Füzi-Tóvizi Petra és Pásztor Noémi is előtte szerepel Golovin Vlagyimirnál, de magas színvonalú védőmunkája miatt még mindig nagy értéke a válogatottnak.

Született: 1997. augusztus 26., Karcag
Klubja: FTC-Rail Cargo Hungaria (Praktiker-Vác, kölcsönben)
Magasság/testsúly: 184 cm/85 kg
Válogatottság/gól: 52/52

FÜZI-TÓVIZI PETRA

A 2021-es olimpiai csapatból még kimaradt, de azóta fontos láncszeme a válogatottnak. Pásztor Noémivel közösen hosszú távon megoldhatják a beállóposztot, ami a legendás Kulcsár Anita óta nem volt igazán meghatározó nálunk. Bordás távozása után Debrecenben nagyobb szerepet kapott, ami fontos játékperceket jelentett neki a BL-ben is.

Született: 1999. március 15., Nyíregyháza
Klubja: DVSC Schaeffler
Magasság/testsúly: 180 cm/80 kg
Válogatottság/gól: 70/81

PÁSZTOR NOÉMI
Tóth Eszter mögött a Mosonmagyaróvár második legeredményesebb kézilabdázója a 2023–2024-es idényben. Az NB I-ben már 65 gólt szerzett, az Európa-ligában 30 góllal zárt. Nem véletlen, hogy a következő évadot már az egyik legerősebb bajnokságban, a franciában fogja kezdeni a Neptunes de Nantes mezében. Addig a meccs/gól mutatója a válogatottban is 1.0 fölé fog kúszni.
Született: 1999. április 2., Szombathely
Klubja: Mosonmagyaróvári KC
Magasság/testsúly: 178 cm/78 kg
Válogatottság/gól: 33/25

BALÁTLÖVŐK

JUHÁSZ GRÉTA
Óriási húzás volt Golovin Vlagyimirtól, hogy lehetőséget adott neki a világbajnokságon, amelyen rögtön sikerült megmutatnia kivételes képességeit. Még a csúcson lévő Háfra Noémi sikereit is túlszárnyalhatja, ha kellő körültekintéssel bánnak vele a jövőben. Klasszikus átlövőerények jellemzik, nagy súlypontemelkedés, erős, pontos lövések. Az olimpia és a (részben) hazai Eb évének egyik felfedezettje lehet.
Született: 2002. március 16., Tatabánya
Klubja: Kisvárda Master Good SE
Magasság/testsúly: 180 cm/75 kg
Válogatottság/gól: 16/24

KÁCSOR GRÉTA
Egy híján 70 gólt szerzett a Debrecenben élete első BL-szezonjában, így a vb-vel szemben az olimpiai selejtezőtornára már meghívást kapott. Előfordul, hogy összevissza lő, de amikor elkapja a fonalat, általában meg sem áll hat-nyolc gólig. Amint képes állandósítani a formáját, világszintű balátlövő válhat belőle.

Született: 2000. április 24., Budapest
Klubja: DVSC Schaeffler
Magasság/testsúly: 175 cm/73 kg
Válogatottság/gól: 36/60

KUCZORA CSENGE

Legnagyobb lövőerejű játékosunk szórja a gólokat a Vácban, ahol az elmúlt két évben gyakorlatilag „egyszemélyes hadseregként” funkcionált. 2022-ben és 2023-ban is ő lett az NB I gólkirálya, és az Európa-ligában is 7.5 gólt átlagolt. A vb-n az övé volt a hálátlan feladat, hogy amikor szorul a hurok, a „félhelyzeteket” is elvállalja.

Született: 2000. január 26., Budapest
Klubja: Praktiker-Vác
Magasság/testsúly: 176 cm/82 kg
Válogatottság/gól: 33/104

 

BALSZÉLSŐK

MÁRTON GRÉTA
A mosolygós balszélső mintha ebben a szezonban nem lenne annyira domináns, mint egy évvel korábban. Ettől függetlenül továbbra is kihagyhatatlan, védekezésben jól olvassa a játékot, a többi szélsőnkhöz hasonlóan képes gyorsan indulni, és a helyzeteit hatékonyan kihasználni. Nagyon okosan lő, szinte sohasem bombázza a kapusba a labdát. Pozitív, derűs személyiségével a csapategységet mindig felfelé húzza.
Született: 1999. október 3., Mohács
Klubja: FTC-Rail Cargo Hungaria
Magasság/testsúly: 173 cm/63 kg
Válogatottság/gól: 75/175

SZÖLLŐSI-SCHATZL NADINE
Golovin Vlagyimir továbbra is az állandóságban hisz ezen a poszton, mert hiába Korsós Dorina jó teljesítménye a Bajnokok Ligájában (Rapid Bucuresti, 54 gól), a szövetségi kapitány mégis az elmúlt évtized legjobb magyar szélsőjének szavazott bizalmat. Még mindig a világ egyik legtechnikásabb szélsője, aki fontos pillanatokban a legélesebb szögekből beugorva is képes látványos gólokat dobni.
Született: 1993. november 19., München
Klubja: Győri Audi ETO KC
Magasság/testsúly: 174 cm/65 kg
Válogatottság/gól: 110/267

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik