Kézilabda: megműtötték a Békéscsaba 19 éves szélsőjét

S. B.S. B.
2023.05.13. 11:28
null
Kukely a jövő hét elején térhet haza a kórházból (Fotó: Facebook)
A Békéscsaba Előre NKSE a közösségi-oldalán számolt be róla, hogy szélsője, Kukely Klára pénteken egy rendkívül fontos orvosi beavatkozáson esett át, ami jól sikerült, így remélhetőleg nemsokára ismét láthatjuk a pályán a 19 éves tehetséget.

A Békéscsaba egy Facebook-posztban számolt be a fiatal szélső állapotáról, betegségéről és a műtét sikerességéről is:

„Klárinál az ősz folyamán TOS-szindrómát (mellkaskimeneti szindróma) diagnosztizáltak, ami miatt a vénás keringése akadályozott volt. A kevés hely és a sorozatos terhelés hatására trombózis alakult ki nála az első borda és a kulcscsont között. A vérrög feloldódását követően most vált lehetővé a műtét, ahol az érintett első bordát (egy részét) eltávolították, ezzel több helyet felszabadítva az ereknek és idegeknek” – írta a csapat a közösségi oldalán.

„A beavatkozásra az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben került sor, a műtétet Dr. Agócs László mellkassebész végezte. Az operáció során minden rendben zajlott, a tervek szerint játékosunk a jövő hét elején hazajöhet” – tette hozzá biztatóan a békési együttes.

 

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
Tegnap, 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07