Női kézi: Szucsánszki Zita hosszabbított a Ferencvárossal

V. Á.V. Á.
2022.05.25. 09:33
null
Szucsánszki Zita marad a Ferencvárosnál (Fotó: Dömötör Csaba)
A női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungaria szerződést hosszabbított Szucsánszki Zitával. A zöld-fehérek csapatkapitánya 2005 óta erősíti az együttest – írja a fradi.hu.


A 35 éves irányító 575 tétmérkőzésen 2362 gólt lőtt eddig az FTC-ben. Szucsánszki elmondta, ez lesz az utolsó idénye.

A klasszis játékos háromszor nyert magyar bajnoki címet, két KEK-győzelem mellett az EHF-kupában és a Magyar Kupában is egyszer volt aranyérmes a fővárosiakkal.

Női kézi: Csiszár-Szekeres Klára az idény végén távozik az FTC-től

„Olyan, mintha csak öt esztendő lenne, nem pedig tizenhét, mert összefolynak az évek, pedig nagyon fordulatos az eddigi pályafutásom. Persze, nagyon durva kimondani, hogy annyi ideje vagyok itt, mint ahány éves egy-egy csapattársam. Eddig is nehezen mondtam nemet a Fradinak, a gyermekvállalásnál és a sérüléseknél is, és nem feltétlenül Gábor miatt, bár – mondhatjuk úgy – elég nagy hatással van rám. Nagyon-nagyon sokat kaptam ettől a klubtól ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudjak nemet mondani. De most elkönyveltem magamban, hogy az utolsó évem lesz, és úgy is alakítjuk az edzésmunkát és minden egyebet, hogy mellette tudjak tanulni is. Azt hiszem, jövőre az egyik legfontosabb feladatom az lesz, hogy a hozzánk érkező fiatal Kukely Annát segítsem abban, hogy válogatott szintre kerüljön irányítóként. Az ő fejlődéséhez nem feltétlenül az itteni iszonyatos meccsszám a megfelelő, edzésekre is szüksége van, és igyekszem neki majd a lehető legtöbbet átadni a tapasztalatomból. Andrea Lekics is itt lesz, tőle is rengeteget lehet tanulni, úgyhogy, azt hiszem, Anna kivételezett helyzetben lesz...” – mondta el Szucsánszki a fradi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
11 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
15 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26