Női kézi: Nycke Groot még nem vonul vissza, ott lehet Tokióban

K. B.K. B.
2021.05.31. 17:49
null
Nycke Groot legutóbb a 2018-as Európa-bajnokságon szerepelt a holland válogatottban (Fotó: AFP)
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának színeit 2015 és 2019 között képviselő, világ- és Európa-bajnoki ezüst-, valamint bronzérmes Nycke Groot idény végére tervezett visszavonulása még várat magára kicsit, hiszen meghívót kapott a tokiói olimpiára készülő holland válogatottba, és a 33 éves irányító él is a lehetőséggel.

 

Nycke Groot annak ellenére is csatlakozik az olimpiára készülő holland válogatotthoz, hogy 2019 januárjában úgy döntött, nem szerepel többet a nemzeti együttesben.

„Nagyon meglepődtem, amikor Emmanuel Mayonnade szövetségi kapitány felhívott, miután Estavana Polman részleges térdszalagszakadást szenvedett. Megtetszett az ötlet, izgatottá váltam. Sokat gondolkoztam a lehetőségen, megbeszéltem a családommal és a barátaimmal. Arra jutottam, igen, ezt akarom csinálni, úgyhogy belevágok. Szeretnék hozzájárulni a csapat sikeréhez, részt veszek a felkészülésben, a mester pedig eldönti, szeretné-e, hogy utazzak a japán fővárosba” – nyilatkozta Groot a holland handball.nl portálnak.

Grootot valóban meglephette a lehetőség, hiszen tavaly novemberben bejelentette, a most véget érő idény végén befejezi pályafutását.

„Tudom, hogy a játékokon szerepelnék utoljára a pályán, és remek lenne, hiszen ez a torna rendkívül különleges az összes sportolónak, ráadásul különösen nehéz kijutni. Nem sok ország kvalifikál, csapatonként tizennégy játékos lehet ott, szóval nagy eredmény lenne, ha játszhatnék.”

A Győrrel három Bajnokok Ligája-győzelemig jutó irányító eddig összesen 141-szer szerepelt a holland válogatottban, és 439 gólt szerzett. Legutóbb 2018. december 16-án öltötte magára a narancssárga mezt, amikor a franciaországi Európa-bajnokságon a románokat legyőzve bronzérmet nyert Hollandia.

TOKIÓ 2020
NŐI KÉZILABDA
CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT

Hollandia
Montenegró
Norvégia
Japán
Dél-Korea
Angola
B-CSOPORT
Spanyolország
Orosz csapat
MAGYARORSZÁG
Svédország
Franciaország
Brazília

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39