Női kézi BL: a Győr kétszer játszik otthon a Dortmunddal

H. D.H. D.
2020.11.02. 12:05
null
A Győr mind a kétszer hazai pályán játszik a Dortmunddal (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európa Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Győri Audi ETO KC két, Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésének időpontja megváltozott, ráadásul a magyar együttes nem utazik el Németországba, mind a két összecsapást hazai pályán játszhatja le. A hírt később a győri csapat a hivatalos honlapján erősítette meg.

 

Az eredeti tervek szerint a Győr a 7. fordulóban idegenben (november 8-án), a 8. körben pedig otthon (november 15-én) játszott volna a Borussia Dortmunddal.

A programban azonban változás történt, a két csapat ezen a héten kétszer is összecsap egymással, ráadásul mind a két meccset Győrben rendezik meg, azaz a német együttes feladta a pályaválasztói jogát. Így a Győr először november 6-án, pénteken 18.30 órától, majd november 8-án, vasárnap 14 órától mérkőzik meg a Dortmunddal – mind a kétszer az Audi Arénában.

Az ETO klubhonlapjának beszámolója szerint a koronavírus-járvány terjedése miatt Németországban érvénybe lépett hatósági szigorítások kérdésessé tették a csapat elutazását, ezért felajánlották, hogy mind a két találkozót Győrben rendezzék meg – ehhez pedig az EHF és a Dortmund is hozzájárult.

A BL-program módosítása a magyar bajnokságra is hatással van, a Kisvárda a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az eredetileg szerdára kiírt, Győr elleni meccs lejátszása kérdésessé vált, azt minden bizonnyal egy későbbi időpontban rendezik meg. A Győr beszámolója szerint a halasztást már kérelmezték is az MKSZ-nél.

Az európai szövetség honlapján emellett az is olvasható, hogy a B-csoportban a Ramnicu Valcea–Buducsnoszt Podgorica és a Brest–Podravka Koprivnica mérkőzést is egy későbbi, egyelőre nem ismert időpontra halasztották el.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
7. FORDULÓ
November 6., péntek
18.30:
Borussia Dortmund (német)–GYŐRI AUDI ETO KC (helyszín: Győr, Audi Aréna)
November 8., vasárnap
14.00:
CSZKA Moszkva (orosz)–Odense Handbold (dán)
Brest (francia)–Podravka Koprivnica (horvát) – elhalasztva
SCM Ramnicu Valcea (román)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) – elhalasztva

8. FORDULÓ
November 8., vasárnap
14.00:
GYŐRI AUDI ETO KC–Borussia Dortmund (német)
November 14., szombat
16.00:
Podravka Koprivnica (horvát)–Brest (francia)
18.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–SCM Ramnicu Valcea (román)
November 15., vasárnap
16.00:
Odense Handbold (dán)–CSZKA Moszkva (orosz)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CSZKA Moszkva (orosz)541141–125+169
2. GYŐRI AUDI ETO KC532165–136+298
3. Odense Handbold (dán)642174–149+258
4. Brest Bretagne (francia)6321175–151+248
5. Buducsnoszt (montenegrói)5113119–132–133
6. Borussia Dortmund (német)514136–155–192
7. Podravka (horvát)41399–128–292
8. Ramnicu Valcea (román)4493–126–330
Legfrissebb hírek

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
21 órája

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
22 órája

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2026.03.17. 11:19

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Az ETO és a DVSC simán, a Mosonmagyaróvár nehezebben jutott be a négy közé a női kézi MK-ban

Kézilabda
2026.03.11. 19:51

Hagman az idény végén távozik Győrből

Kézilabda
2026.03.08. 12:42
Ezek is érdekelhetik