Kézilabda BL: a Fradi és a Szeged is megkapta a szabadkártyát – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 11:37
null
Klujber Katrin és az FTC az ősszel is ott lesz a BL-ben (Fotó: Micheller Szilvia)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) meghozta döntését a Bajnokok Ligája szabadkártya-kérelmekről, ennek értelmében a biztos induló Győri Audi ETO és Telekom Veszprém mellett az FTC-Rail Cargo Hungaria és a Mol-Pick Szeged is ott lehet a sorozat ősszel induló 16 csapatos főtábláján.

Mint ismert, a Bajnokok Ligáját is átszervezi az EHF, így 24 csapat helyett csak 16 indul a sorozatban mind a két nemnél. A férfiaknál tíz, a nőknél kilenc csapat indulása volt biztos (a második német és dán csapat az elmúlt három év EHF-kupás szereplésének köszönhette a fix plusz helyet), köztük a 2019-es magyar bajnokcsapatok, vagyis a férfiaknál a Veszprém, a nőknél a Győri ETO FC.A férfiaknál 14, a nőknél 12 szabadkártya-kérelmet fogadott be az európai szövetség a fennmaradó helyekre. Az MKSZ a Siófok igénylését is elküldte, de csak az FTC-ét fogadták be.

A végrehajtó bizottság döntött a mezőny összetételéről, ennek értelmében négy magyar csapat lesz a főtáblán az új idényben is, miután a férfiaknál a Szeged, a nőknélaz FTC jelentkezését is pozitívan bírálták el.

NEM KAPTAK SZABADKÁRTYÁT

FÉRFIAK (8): Ademar León (spanyol), Orlen Wisla Plock (lengyel), CS Dinamo Bucuresti (román), Kadetten Schaffhausen (svájci), Besiktas (török), Eurofarm Peliszter (északmacedón), GOG HB (dán), Sporting CP (portugál)

NŐK (5): Kastamonu Belediyesi GSK (török), Storhamar HE (norvég), Höörs HK H65 (svéd), DHK Baník Most (cseh), Kumanovo (északmacedón)

„Sokan talán automatikusnak gondolják a magyar csapatok szabadkártyáit, de fontos tudni, hogy óriási harc, lobbi folyik ezek elnyeréséért. A versenysorozat jelentősen szűkül, és az elmúlt évek résztvevői közül úgy tűnik, egyik klub sem szeretne kimaradni. A jelentkezések mindkét szakágban meghaladták a szabadkártyára kiírt helyek dupláját, még úgy is, hogy az EHF szigorúan szabályozza a megpályázható helyek számát országonként. Így az utolsó pillanatig sem lehettünk biztosak benne, hogy az FTC és a Szeged is ott lehet a BL-rajtnál – mondta el Novák András, az MKSZ operatív igazgatója. – Sokat egyeztettünk a klubokkal a szabadkártya-pályázatok kapcsán, és szeretném megköszönni kollégáimnak, Horváth Gabriella főtitkárnak és Soós Balázs nemzetközi igazgatónak azt a munkát, lobbizást, amit az utóbbi hetekben folytattak az EHF-nél, hiszen mindennek nagy jelentősége volt az európai szövetség számunkra pozitív döntésében.”

A férfiak mezőnyében a főtáblára került a válogatott átlövő, Máthé Dominik norvég klubja, az Elverum is, viszont Szita Zoltán lengyel és Császár Gábor svájci csapata, vagyis a Wisla Plock és a Kadetten Schaffhausen nem kapott szabadkártyát.

A nőknél többek között a Storhamar nem kapott szabadkártyát (lásd keretes írásunkat!), de az EHF jelezte, a norvég csapat és a cseh Baník Most hivatalos tartalék pozícióba került, és ha valamelyik főtáblás a járványhelyzet miatti nehézségek nyomán nem tudna elindulni, belőlük kerülhet ki a helyettes. A férfiaknál a Plock és a Dinamo Bucuresti a tartalék.

A Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolására július 1-jén 18 órakor kerül sor.

KÉZILABDA BL, 2020–2021
FÉRFIAK
Biztos indulók (10):
TELEKOM VESZPRÉM, Aalborg Handbold (dán), Barca (spanyol), FC Porto (portugál), Kielce (lengyel), PPD Zagreb (horvát), PSG Handball (francia), SG Flensburg-Handewitt (német), THW Kiel (német), HC Vardar 1961 (északmacedón)
Szabadkártyával induló csapatok (6): MOL-PICK SZEGED, Celje (szlovén), Elverum (norvég), HBC Nantes (francia), Meskov Breszt (fehérorosz), Motor Zaporizzsja (ukrán)

NŐK
Biztos indulók (9):
GYŐRI AUDI ETO, Borussia Dortmund (német), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Metz (francia), Odense Handbold (dán), Rosztov-Don (orosz), SCM Ramnicu Valcea (román), Team Esbjerg (dán), Vipers Kristiansand (norvég)
Szabadkártyával induló csapatok (7): FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, Brest (francia), CSM Bucuresti (román), CSZKA Moszkva (orosz), Krim Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát), SG BBM Bietigheim (német)

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2026.02.04. 16:47

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32
Ezek is érdekelhetik