Női kézilabda: a BL-indulás az FTC célja a következő idényben

H. D.H. D.
2020.03.06. 16:34
null
A BL-indulás kiharcolása az FTC célja a következő idényben (Fotó: Török Attila)
Jeney Zsolt Ákos, a Ferencváros női kézilabda-szakosztályának elnöke a csapat jövő évi céljairól és a keret kialakításáról is beszélt az M4 Sport Sporthíradójában.

 

Mint ismert, az FTC-Rail Cargo Hungaria csütörtökön a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az eddig bejelentett igazolásokkal, valamint néhány játékos távozása után kialakult a csapat kerete a 2020–2021-es idényre. A célokról és a keret kialakításáról Jeney Zsolt Ákos, a Ferencváros női kézilabda-szakosztályának elnöke nyilatkozott a Sporthíradónak.

„Mindenképpen a Bajnokok Ligájában való indulás jogát kívánjuk ezzel a csapattal megszerezni, és nem leszek szomorú, ha ez az első helyet jelenti majd a bajnokságban – kezdte az elnök. – Úgy kívántuk megerősíteni a csapatot, hogy az eddigi játékfelfogásunk – hogy alacsonyabb játékosokkal gyors játékot játszunk – mellett egy magasabb védekezőfal ellen, egy magasabb támadósorral eredményesek legyünk. Olyan igazi átlövőket kerestünk, akik lehetővé teszik, hogy egy magas fal ellen, egy átlövőorientált játékot tudjunk játszani.”

Az FTC a bajnokságban jelenleg a harmadik helyen áll, a Bajnokok Ligájában pedig még egy mérkőzése van, ám a középdöntőből már nem juthat tovább.

AZ FTC-RAIL CARGA HUNGARIA TERVEZETT KERETE A 2020–2021-ES IDÉNYRE
Kapusok:Bíró Blanka, Janurik Kinga
Jobbszélsők:Angela Malestein, Kovács Anett
Jobbátlövők:Alicia Stolle, Klujber Katrin
Beállók:Julia Behnke, Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi
Irányítók:Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita, Tóth Nikolett
Balátlövők:Csiszár-Szekeres Klára, Emily Bölk, Háfra Noémi
Balszélsők:Márton Gréta, Schatzl Nadine

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: a címvédő megkapta a Győrt a csoportjába, megvannak a Fradi ellenfelei is

Kézilabda
2026.06.26. 11:29

Kézi BL: elkészültek a csoportkör kalapjai – a Győr, az FTC, a Veszprém és a Szeged is várja ellenfeleit

Kézilabda
2026.06.25. 13:05

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17

Felért a Győr szintjére a francia sztárcsapat – bemutatjuk a BL-győztes Metzet

Képes Sport
2026.06.16. 07:41

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2026.06.14. 12:17

Női kézilabda BL: jövőre megváltozik a lebonyolítás

Kézilabda
2026.06.13. 19:35
Ezek is érdekelhetik