Női kézi NB I: már nem Skaliczki a Békéscsaba edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.31. 17:49
null
Skaliczki László már nem a Békéscsaba edzője (Fotó: Földi Imre)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Békéscsaba NKSE hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Skaliczki László vezetőedzővel. A távozó tréner kontraktusa a nyáron járt volna le.

 

A Békéscsaba keresi a távozó vezetőedző utódát, a csapat irányítását ideiglenesen Fábián Csaba, a klub kiemelt serdülőcsapatának B-licences vezetőedzője veszi át, munkáját Zöldi-Tóth Katalin segíti – közölte a Békéscsaba. Az ideiglenes megbízatás várhatóan a szombati, Fehérvár KC elleni bajnoki mérkőzésig tart, az egyesület hétfőtől végleges megoldást szeretne a vezetőedzői posztra.

A Békéscsaba gyengén kezdte a szezont, eddigi mind a hat bajnokiját elveszítette, így sereghajtó az NB I-ben.

Mint azt korábban megírtuk, szeptember közepén, az NB I második fordulója után Skaliczki László felajánlotta lemondását, de a vezetőség akkor nem fogadta el.

Legfrissebb hírek

Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom

Utánpótlássport
2026.06.05. 17:38

„Komoly problémák jelentkeztek a 169 milliós támogatás körül” – éles állítások a DKKA múltjáról

Kézilabda
2026.06.04. 17:52

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

Meglepték a szurkolók a BL négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO játékosait – videó

Kézilabda
2026.06.03. 15:28

Női kézi NB I: megkapta aranyérmeit az ETO; Szucsánszki, Cvijics és Hornyák Dóra is elbúcsúzott

Kézilabda
2026.05.31. 19:59

Röplabda: ismét a Békéscsaba nyerte az U20-as női bajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.25. 09:02

A Debrecen legyőzésével biztossá tette bajnoki címét a Győri Audi ETO!

Kézilabda
2026.05.24. 19:37

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
2026.05.20. 17:04
Ezek is érdekelhetik