Női kézi: Skaliczki László marad a Békéscsabánál

2017.09.19. 12:50
A Békéscsabai Előre NKSE női kézilabdacsapatának vezetősége hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem fogadta el Skaliczki László vezetőedző lemondását, aki iránt továbbra is töretlen a bizalom.

Mint arról beszámoltunk, a 62 esztendős szakember a Dunaújvárostól elszenvedett tizenkét gólos vereség (22–34) után felajánlotta a lemondását. A szurkolók a mérkőzés végén Skaliczkit hibáztatták a rossz teljesítményért, a csapat meggyengüléséért és a kilátástalan játékért.Dunaújvárostól elszenvedett tizenkét gólos vereség (22–34) után felajánlotta a lemondását. A szurkolók a mérkőzés végén Skaliczkit hibáztatták a rossz teljesítményért, a csapat meggyengüléséért és a kilátástalan játékért.

„Kedd délelőtt a vezetőedző, a menedzsere és a klubvezetőség képviselői egy asztalhoz ültek. A megbeszélést követően a vezetőség nem fogadta el Skaliczki László lemondását, a felek abban maradtak, hogy folytatják a közös munkát. A klubvezetőség bizalma töretlen a vezetőedzőben, és bíznak abban, hogy közösen el tudják érni a kitűzött célokat.

Tudott tény volt már a szezonkezdet előtt, hogy a rendkívüli módon megerősödött bajnokságban az egyik legfiatalabb átlagéletkorú csapatként még nehezebb dolga lesz a lila-fehér együttesnek. Ezért amennyiben az anyagi lehetőségek megengedik, a vezetőség szeretné tovább erősíteni a keretet, hiszen mindenki számára fontos, hogy az egyik legtradicionálisabb magyar kézilabdaklub tartósan az első osztályú bajnokság szereplője legyen” – olvasható az elorenkse.hu-n.

A Békéscsaba csütörtökön a Ferencváros otthonában folytatja a bajnokságot.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. FTC-Rail Cargo Hungaria 3 3 103–62 +41 6
2. Győri Audi ETO KC 2 2 76–41 +35 4
3. Érd 2 2 72–45 +27 4
4. Dunaújvárosi KKA 2 2 67–44 +23 4
5. Siófok KC 2 2 62–40 +22 4
6. Váci NKSE 1 1 43–24 +19 2
7. Kisvárdai KC SE 1 1 24–23 +1 2
8. DVSC-TVP 3 1 2 64–89 –25 2
9. Alba Fehérvár KC 2 2 41–56 –15 0
10. Kecskeméti NKSE 2 2 49–69 –20 0
11. Budaörsi KC 2 2 44–65 –21 0
12. Békéscsabai ENKSE 2 2 46–69 –23 0
13. MTK Budapest 2 2 43–74 –31 0
14. Vasas SC 2 2 43–76 –33 0

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
5 órája

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
2026.06.10. 14:05

Kézi: történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2026.06.08. 19:20

Kézilabda: a Veszprém az U20-as, az FTC az U18-as fiúbajnok

Utánpótlássport
2026.06.07. 20:27

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Kézilabda: jön az ifjúsági leány BL budapesti négyes döntője

Utánpótlássport
2026.06.05. 09:01

Kézilabda: mindent vitt a Győri ETO a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik