Női kézi: búcsúzók, sérültek és győztes bajnoki zárás a Fradinál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 19:55
null
Szarka Adrienn hét év után távozik az FTC-től (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros női kézilabdacsapata 38–24-re legyőzte hazai pályán a Békéscsabát a női kézilabda NB I záró fordulójában.

A vállműtét utáni rehabilitációját végző Szucsánszki Zita mellett Kovacsics Anikó és Hornyák Dóra sem tudott játszani a Fradiban. Kovacsics ujja edzésen kiugrott helyéről, és bár úgy tűnik, hogy megúszta törés nélkül, néhány napig rögzítő sínben marad, míg Hornyák csütörtökön térdműtéten esett át, így a válogatott vb-selejtezőjéről is lemarad.

Ezen a meccsen búcsúzott az FTC-től Monori Orsolya és Szarka Adrienn, előbbi Dunaújvárosban folyatja pályafutását, a 2010 óta a csapattal két KEK-et valamint egy-egy bajnokságot és Magyar Kupát nyerő szélső esetében még nincs információ a folytatásról. Szarka lőtte egyébként a biztosan megnyert mérkőzés utolsó gólját, a találkozó legeredményesebbje hazai részről Zácsik Szandra, vendég oldalról pedig Walfisch Mercédesz volt, egyaránt hét találattal.

A bal szélre az elmúlt idényt kölcsönben az MTK-nál töltő Márton Gréta érkezik az FTC-hez, rajta kívül a már korábban bejelentett holland jobbátlövő, Laura van der Heijden csatlakozik a nyáron a népligetiekhez.

A bajnoki szünetében az NB I/B Keleti csoportjában százszázalékos mérleggel aranyérmet szerző férficsapatot köszöntötték az Elek Gyula Arénában, majd a lefújás után a női csapat játékosai vették át az ezüstérmeket a szövetség képviselőitől.

K&H NŐI KÉZILABDALIGA
26. FORDULÓ

FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABA 38–24 (19–11)
Elek Gyula Aréna, 450 néző. V: Paska, Vastag
FTC: BÍRÓ – LUKÁCS 5, Jovanovics 3, SNELDER 5, Pena 4 (2), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 7, Szarka 3. Csere: Suba (kapus), Szekeres, Faluvégi 4, Monori 1, Schatzl 1, Mészáros 3, Mód 2. Edző: Elek Gábor
BÉKÉSCSABA: Triffa – Vaszileuszkaja 4 (3), Gidai, Mihálffy 1, Glusica, Kovacsevics 2, Bottó 4. Csere: Terenyi (kapus), Zöldi-Tóth, VUKAJLOVICS 2, WALFISCH 7, Diószegi 1, Gávai 2, Dukics 1, Kovács Anett. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 9. perc: 7–2. 16. p.: 11–5. 23. p.: 15–6. 37. p.: 22–15. 43. p.: 27–16. 49. p.: 30–18
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Köszönjük a klub vezetőségének, támogatóinknak, szurkolóinknak és én személy szerint a játékosoknak, valamint a stáb minden tagjának ezt a csodálatos évet.
Skaliczki László: – Helyezésben és játékban is jelentős a különbség a két csapat között. Örülök annak, hogy a fiataloknak lehetőséget tudtam adni, hogy ilyen csapat otthonában játszhassanak.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 25 24 1 850–546 +304 49
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 26 22 1 3 857–629 +228 45
3. Érd 25 17 3 5 697–618 +79 37
4. Dunaújvárosi Kohász KA 25 17 1 7 746–637 +109 35
5. Ipress Center-Vác 25 17 1 7 735–665 +70 35
6. Alba Fehérvár KC 25 12 13 685–677 +8 24
7. DVSC-TVP 25 9 4 12 658–651 +7 22
8. MTK Budapest 25 9 2 14 630–728 –98 20
9. Siófok KC 25 8 2 15 706–714 –8 18
10. Békéscsabai Előre NKSE 26 7 4 15 631–717 –86 18
11. Budaörs 25 6 3 16 625–739 –114 15
12. Kisvárda Master Good SE 25 6 3 16 611–679 –68 15
13. Mosonmagyaróvári KC 25 7 1 17 572–677 –105 15
14. ELIOS Kispest NKK 25 1 2 22 608–934 –326 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik