Női kézi: Mörk a legjobban kereső győri játékos lesz?

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 22:17
Norvég lapértesülés szerint a jövő nyáron a Larvikból Magyarországra szerződő Nora Mörk a Győri Audi ETO KC legjobban fizetett kézilabdázója lesz.

A világbajnokságra készülő Nora Mörk még a torna kezdete előtt döntött jövőjéről, és csütörtökön bejelentette, hogy a következő idénytől a Győri ETO-ban játszik. A világ egyik legjobb balkezes játékosa a vg.no szerint Oslóban írta alá győri szerződését, és már az ETO-t irányító Ambros Martínnal is váltott néhány szót.

A norvég médium azt is tudni véli, hogy Mörk lesz a Rába-parti csapat legjobban kereső játékosa, több mint nettó egymillió norvég koronás (kb. 34 millió forint) éves fizetéssel. Ehhez jön még a klub által ingyenesen biztosított lakás, illetve autó.

A 24 éves klasszis 2014-ben bruttó 792 ezer norvég koronát keresett azok után, hogy a Larvik 2013-ban új, hároméves szerződést és magasabb fizetést ajánlott neki, de ő ezt nem fogadta el.

Morten Mörk, a játékos édesapja – aki a menedzsere is egyben – elmondta, hogy lánya olyan csapatban akar játszani, amely minden sorozatban a csúcsra érhet. A Győrrel hat hónapja tárgyaltak, ezalatt az ETO végig profin és udvariasan viselkedett. Morten Mörk megerősítette, hogy Nora iránt nagy volt az érdeklődést, a Vardar Szkopje és a Rosztov-Don állítólagos zsíros fizetési ajánlatát viszont nem kommentálta.

Mörk Győrbe szerződésében nagy szerepet játszottak a zöld-fehérek jelenlegi norvég légiósai. Köztük Heidi Lökével van a legjobb barátságban, aki a napokban beszélt arról, hogy jövő nyáron esetleg hazatérhet Norvégiába. Hogy Mörk érkezésével mennyivel nőhet meg az esély a Győrben maradására, csak egy nagy mosollyal válaszolt a norvég lapnak.
csütörtökön bejelentette, hogy a következő idénytől a Győri ETO-ban játszik. A világ egyik legjobb balkezes játékosa a vg.no szerint Oslóban írta alá győri szerződését, és már az ETO-t irányító Ambros Martínnal is váltott néhány szót.

A norvég médium azt is tudni véli, hogy Mörk lesz a Rába-parti csapat legjobban kereső játékosa, több mint nettó egymillió norvég koronás (kb. 34 millió forint) éves fizetéssel. Ehhez jön még a klub által ingyenesen biztosított lakás, illetve autó.

A 24 éves klasszis 2014-ben bruttó 792 ezer norvég koronát keresett azok után, hogy a Larvik 2013-ban új, hároméves szerződést és magasabb fizetést ajánlott neki, de ő ezt nem fogadta el.

Morten Mörk, a játékos édesapja – aki a menedzsere is egyben – elmondta, hogy lánya olyan csapatban akar játszani, amely minden sorozatban a csúcsra érhet. A Győrrel hat hónapja tárgyaltak, ezalatt az ETO végig profin és udvariasan viselkedett. Morten Mörk megerősítette, hogy Nora iránt nagy volt az érdeklődést, a Vardar Szkopje és a Rosztov-Don állítólagos zsíros fizetési ajánlatát viszont nem kommentálta.

Mörk Győrbe szerződésében nagy szerepet játszottak a zöld-fehérek jelenlegi norvég légiósai. Köztük Heidi Lökével van a legjobb barátságban, aki a napokban beszélt arról, hogy jövő nyáron esetleg hazatérhet Norvégiába. Hogy Mörk érkezésével mennyivel nőhet meg az esély a Győrben maradására, csak egy nagy mosollyal válaszolt a norvég lapnak.

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Szilágyi Zoltán: Edzői pályafutásom egyik legnagyobb sikerét arattuk

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41

Női kézilabda BL: Johansson tiszteli a Debrecent, Jensent „kultúrsokk” érte

Kézilabda
2026.01.17. 11:49
Ezek is érdekelhetik