Férfi kézi BL: Karabaticcsal szemben tehetetlenek voltunk - Ortega

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.31. 20:44
null
Nem maradt elég erő: a Barcelona felőrölte a döntőben a Veszprém ellenállását (Fotó: Hegedüs Gábor)
A spanyol Barcelona 28–23-ra legyőzte az MKB-MVM Veszprémet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2015-ös döntőjében. A finálé után Carlos Ortega, a veszprémiek edzője mellett Fonyó Károly elnök és Kálomista Gábor társelnök értékelte a látottakat. 

„Több összetevő okozta a vereséget – válaszolt Ortega a Digi Sport kérdésére. – Nikola Karabatic egy az egy elleni játékával szemben tehetetlenek voltunk. Úgy érzem, fáradtak voltunk támadásban, ez pedig jelentős különbség volt a két csapat között. A második félidőben volt olyan lehetőség, amikor be lehetett volna fogni az ellenfelet, de annál a néhány labdánál nem élt ezzel az eséllyel a csapat. Viszont így is előrelépett az együttes az előző esztendőhöz képest, hiszen akkor csak elődöntőt játszottunk, most már döntőt.”

„Mindent megteszünk azért, hogy egy év múlva még előrébb végezzünk. Hogy miben kellene javulnunk? Elsősorban a védekezésben kellenek még emberek, akik a két kettes védőnket képesek tehermentesíteni a mérkőzések bizonyos szakaszaiban, mivel ők könnyen elfáradnak az ilyen aktív meccseken, ez pedig nem jó így.”

„A tavalyi negyedik hely után szeretünk volna előrébb lépni, és ez sikerült – mondta Fonyó Károly, a veszprémi klub elnöke a mérkőzés után. – Jövőre még egy lépést szeretnénk megtenni. Bizakodóak vagyunk.”

„Nem vagyunk boldogok a vereség miatt, de csalódottságra sincs okunk – fogalmazott Kálomista Gábor, a veszprémi klub társelnöke. – Bebizonyítottuk, hogy itt van a helyünk a final fourban. Jövőre nyerni szeretnénk!”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR (KÖLN)
DÖNTŐ
FC BARCELONA (
spanyol)–MKB-MVM VESZPRÉM 2823 (1410)
Köln
, 20 000 néző. Vezette: Din, Dinu (románok)
BARCELONA: Saric – Tomás 5, R. Entrerríos 4, Sorhaindo, N. Karabatic 6, Morros, V. Sigurdsson 6. Csere: K. Lazarov, Gurbindo 3, Nöddesbo 3, Sarmiento 1. Edző: Xavier Pascual
VESZPRÉM: Alilovic – Marguc 2, Nagy L. 8, Chema Rodríguez, Sulic 2, Ilics 5 (1), Iváncsik G 1. Csere: Mikler (kapus), Schuch, Terzic, Gulyás 2, Zeitz, Lékai 1, Nilsson 2. Edző: Carlos Ortega
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: –, ill. 1/1

KORÁBBAN
BRONZMECCS

THW KIEL (német)–KIELCE (lengyel) 26–28

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55