Női kézi BL: Görbicz Lekiccsel harcban a gólkirálynői címért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.17. 14:35
null
Görbicz Anita kimagasló formát mutat az aktuális BL-szezonban is (Fotó: Czerkl Gábor)
A hétvégén kialakult a női kézilabda Bajnokok Ligája első final fourjának mezőnye: az elődöntőben az egyik ágon a BL-szezonban egyedüliként veretlen Győri Audi ETO KC játszik a dán FC Midtjyllanddal, míg a másikon a Vardar Szkopje ellenfele a Buducsnoszt Podgorica lesz, Görbicz Anitának pedig jó esélye van a gólkirálynői címre.

 

Az EHF statisztikai összefoglalójából kiderül, hogy a középdöntő már sokkal kiegyenlítettebb versenyfutást hozott, mint az első csoportkör: az első fázis 48 meccséből mindössze kettő végződött döntetlennel, a második szakaszban ugyanakkor minden negyedik meccs (24-ből hat) pontosztozkodással ért véget és háromszor annyi olyan összecsapás volt, amelyen mindössze egy találat döntött.

A Midtjylland edzője eksztázisban a final fourtól – reakciók

Az elmúlt szezon legjobb négy csapatának mezőnyéből ezúttal már csak az ETO van „életben”, míg a Vardar Szkopje először jutott ilyen magasságba. A győriek sorozatban nyolcadszor elődöntőzhetnek, a Buducsnoszt összességében tart ennyinél, míg a Midtjyllandnak ez lesz a második, igaz, 2003-ban még Ikast néven érte el azt a sikert.

Az EHF statisztikái szerint a Vardar és a Buducsnoszt produkálta a legmagasabb átlagnézőszámot 5000 fővel, a legtöbben a Vardar–Sävehof meccset tekintették meg a helyszínen (6000 fő). A góllövőlistát Görbicz Anita vezeti a Larvik szélsője, Nora Mörk előtt, de ő már nem játszik ebben az idényben. A gólkirálynői címért Görbicz a korábbi és a jelenlegi csapattárssal, Andrea Lekiccsel és Katarina Bulatoviccsal lehet csatában a hátralévő budapesti meccseken, előbbi öt, utóbbi nyolc góllal marad el tőle.

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK
• A középdöntőben 15 gól volt a legnagyobb különbség egy meccsen: a Buducsnoszt 30–15-re győzte le otthon a Krim Ljubljanát.
• A Buducsnoszt–Larvik (19–19) meccs hozta a legkevesebb gólt (38), a vasárnapi ETO–Larvik (31–29) a legtöbbet (60).
• A Buducsnoszt engedélyezte a legkevesebb gólt (126) ellenfeleinek, az ETO szerezte (160) a legtöbbet.
• A két csoportkör során a legtöbb pontot gyűjtő csapatok: 1. Győri ETO 22, 2. Vardar 19, 3. Buducsnoszt és Midtjylland 17-17.
• A góllövőlista élmezőnye: 1. Görbicz Anita (Győri ETO) 73 gól, 2. Nora Mörk (Larvik, norvég) 73, 3. Ida Oden (Sävehof, svéd) 69, 4. Andrea Lekics (Vardar, szerb) 68, 5. Katarina Bulatovics (Győri ETO, montenegrói) 65, 6. Alexandrina Barbosa (Thüringer HC, spanyol) 63, 7. Andrea Penezic (Krim Ljubljana, horvát) 58, 8. Jarmina Roberts (Savehof, svéd) 56, 9. Sonja Frey (Thüringer HC, osztrák) 55, 10. Radmila Petrovics (Buducsnoszt, montenegrói) 53.
Vastaggal szedtük a játékosokat, akik a final fourban is pályára léphetnek.

 

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55