Kézilabda: „Böhn megígérte, hogy harcolni fog”

2013.12.24. 09:38
null
A barátok, Tord Ellingsen, Andreas Smeby és <br />Tom Reidar Haraldsen (jobbról balra) az elmúlt egy évben <br />folyamatosan támogatták Karl Erik Böhnt (Fotó: vg.no)
Mint beszámoltunk róla, a magyar női kézilabda-válogatottal tavaly Eb-bronzérmet szerző Karl Erik Böhnnel hétfőn közölték az orvosok, hogy nem tudják kigyógyítani a leukémiából. A hétfői vizsgálatokra Böhnt elkísérő barát, Andreas Smeby mondatait – amelyben a szakember kitartásáról beszél – már idéztük oldalunkon, a fejlemények kapcsán megszólalt Böhn egy másik barátja, Tom Reidar Haraldsen is.

„Ez borzalmas fájdalom, kemény és súlyos hír. Még ha fel is voltunk valami hasonlóra készülve, hiszen múlt héten elmondta, nem érzi jól magát. Nem ezt érdemelte. Ezt senki sem érdemli” – mondta a vg.no portálnak a győri kapus, Katrine Lunde korábbi férje, aki úgy jellemezte a kapcsolatát Böhnnel, mintha „korábban házastársak lettek volna”.

Haraldsen ugyanakkor beszélt Böhn csodálatra méltó hozzáállásáról, szerinte barátja továbbra is küzdeni fog a gyilkos kór ellen. „Ő sosem adja fel. Mindig pozitív és elszánt. Élni fog ezért, és megígérte nekem, hogy harcolni fog” – nyilatkozta Haraldsen, aki csodálja, Böhn mennyire nyíltan képes beszélni betegségéről.

„Van, aki azt választja, hogy nyíltan beszél a betegségéről, mások nem. Én tiszteletben tartom mindkettőt, de azt gondolom, Karl Erik mint közszereplő meggyőzte magát, hogy megmutassa az utca emberének, vannak lehetőségek.”

A barát biztos benne, hogy Böhn arra törekszik, lehetőleg normális életet éljen a folytatásban, a szokásos módon ünnepli a karácsonyt is, és a családot helyezi a fókuszba. „Meglátjuk, hogy mit szeretne, de mindet megteszünk, hogy segítsük őt. Amennyire lehetséges, alighanem ragaszkodni fog az eddigi életéhez, a középpontban a gyerekekkel” – mondta Haraldsen.

KARL ERIK BÖHN HARCA
Karl Erik Böhn leukémiája gyógyíthatatlan
„Böhn kivételes ember, még most is fontosabbak számára mások”
Az MKSZ-t is sokkolta a Böhnről kapott hír

 

 

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
17 órája

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36