Kézilabda: „Böhn kivételes ember, még most is fontosabbak számára mások”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.23. 22:36
null
Karl Erik Böhn és Andreas Smeby a vb alatt is figyelemmel követte a magyar válogatott szereplését (Fotó: vg.no)
Egyik legjobb barátja szerint Karl Erik Böhn kivételes személyiség, amit az is mutat, hogy gyógyíthatatlan betegen is fontosabbak számára mások, mint saját maga. A magyar női kézilabda-válogatottal tavaly Eb-bronzérmet szerző edzővel hétfőn közölték az orvosok, hogy nem tudják megmenteni.

 

Andreas Smeby végig Böhn mellett volt utóbbi betegsége alatt, hétfőn is vele ment be a kórházba a szakember, akivel közölték, hogy gyógyíthatatlan beteg. Múlt szerdán derült ki, hogy Böhn szervezetében ismét rákos sejteket találtak, Smebynek már akkor nagyon rossz érzései voltak.

„Tegnap együtt utaztunk Oslóba, egy szállodában aludtunk. Nekem nem jött a szememre álom, rossz érzésem volt – mondta a Dagbladetnek Smeby, aki a magyar válogatottnál videoelemzőként segítette Böhnt.. – Az orvosi csapat minden tőle telhetőt megtett. Minden lehetőséget megvizsgáltak, hogy megoldást találjanak a problémára. Nagyjából egy óráig ültünk ott, közölték vele, hogy halálos beteg. Nagyon gyorsan következett be a visszaesés, az először elvégzett kezeléseket nem lehet megismételni. Karl Erik mindig tele volt energiával. Pénteken még együtt ettünk tacót, a legutóbbi két-három napban azonban láthatóan leromlott az állapota.”

Smeby a legfelsőbb fokon beszélt barátjáról, aki emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot még azután is, hogy megtudta, valószínűleg ez lesz az utolsó karácsonya.

„Karl Erik nem fog meghalni. Azzal törődik, mi lesz majd azokkal, akiket itt hagy. Kivételes ember. Még azután is fontosabbak számára mások, hogy kimondták a halálos ítéletét.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik