Női kézi BL: Mi szúrtuk el, nekünk kell helyrehozni - Tomori

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.13. 11:27
Tomori Zsuzsanna, az FTC-Rail Cargo Hungaria válogatott játékosa szerint ugyan még érződik a csapaton a hétvégi Bajnokok Ligája-vereség csalódottsága, de mivel maguk szúrták el, nekik is kell helyrehozni.

„Kicsit még érződik rajtunk a hétvége csalódottsága, de ezt az egészet mi szúrtuk el, nekünk is kell helyrehoznunk. Azt beszéltük egymás között, hogy ha már ilyen helyzetbe kerültünk, meg kell próbálnunk minden tőlünk telhetőt, hogy végül kiharcoljuk a továbbjutást. Sokkal okosabban kell játszanunk, mint a Midtjylland ellen, és akkor talán sikerülhet csodát tennünk. Különösebb veszíteni valónk már nincs, így is, úgy is csodát kell tennünk” – mondta Tomori Zsuzsanna a Nemzeti Sportnak. Tomori Zsuzsanna a Nemzeti Sportnak.

A női BL D-csoportjában a Midtjylland már továbbjutott, míg a Buducsnoszt Podgorica és a Fradi ki-ki meccset játszik az utolsó körben, a magyar együttesnek legalább pontot kell szereznie.

Mint arról korábban beszámoltunk, a vállát fájlaló Zácsik Szandra pályára szeretne lépni a montenegrói meccsen.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, B-CSOPORT
A 6. FORDULÓ PROGRAMJA

November 17., 18.00: Buducsnoszt Podgorica–FERENCVÁROS
November 17., 13.15: Midtjylland–Lublin

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Midtjylland (dán) 5 4 1 119–113 +6 8
2. Buducsnoszt (montenegrói) 5 3 2 127–104 +23 6
3. FERENCVÁROS 5 3 2 141–132 +9 6
4. Lublin (lengyel) 5 5 114–152 –38 0

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2026.06.14. 12:17

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
2026.06.12. 12:20

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51
Ezek is érdekelhetik