Kéziseink a próbateremben hangoltak, a dánok a színpadon

KIBÉDI PÉTER (Barcelona)KIBÉDI PÉTER (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2013.01.22. 20:22
null
Mocsai Lajos elemez (Fotó: NS)
Ki korán kel, aranyat lel. Vagy korán lesz álmos. Aki pedig későn meccsel, az későn is fekszik le. Egyelőre utóbbi tételt igazolta – már nem egyszer – a magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon. A csapat és a szurkolók viszont abban bíznak: a késői fekvés nem ér véget holnap, lesz ok még rá a holnapi, dánok elleni negyeddöntő után is...

Hétfőn jóval elmúlt már éjfél a lengyelek elleni meccs után, mire a vacsorát hozták a pincérek a szállodában legjobbjainknak, és Magyarországon minden bizonnyal sokan talán már harmadszor is megfordultak az ágyukban, amire Barcelonában az ágyukba kerültek a magyar férfiak. Legalábbis annak játékosabb része, mert az edzői stáb még akkor sem. Ennek oka pedig kizárólag szakmai jellegű volt: a lengyelek búcsúztatását követően azonnal a dánok kerültek fókuszba. A szakmai stáb a pihenés helyett a negyeddöntős rivális játékát vesézte ki, pontról-pontra átvéve azt, hogy mivel lehet meglepni őket szerdán este.

A feladat aligha lesz egyszerű, amit egyik játékos, valamint a szövetségi kapitány sem felejtett el megemlíteni a keddi sajtótájékoztatón, amit a csapat főhadiszállásán, a Hotel Princess Barcelonában tartottak. Volt olyan játékos, aki a reggeliről, de akadt olyan is, aki egyenesen a szobájából érkezett az újságírókhoz. A késői alvás miatt nem volt kötelező a közös reggeli, a kapitány elmondása szerint ezt a legtöbben ki is használták, megnyújtva az éjszakai alvást.

A kora délután teljes egészében a pihenés jegyében telt, majd öt órakor a csarnok felé vette az irányt a magyar csapat. Merthogy fáradtság ide, fáradtság oda: mozgás nélkül nem mehet el a nap. Természetesen nem kell komoly, taktikai és fizikai edzésre gondolni. Csupán egy kis nyújtás és lazítás szerepelt a programban, azt is mindenki egyénileg, saját ritmusában, kedve szerint végezhette el.

Egy játékos tartózkodott. A kivétel Császár Gábor volt, aki át sem öltözött az edzésre.

„Is-is” – felelte irányítónk arra a kérdésre, hogy ez elővigyázatosságból történt, vagy azért, mert nem érzi jó magát. Az irányítót ismerve azonban kijelenthető: nagyon komoly oka kell legyen annak, ha holnap nem lesz ott a többiekkel a pályán a dánok ellen. Nagy összegben senki ne fogadjon rá...

A dánok a mieinkkel egy időben, csak egy csarnokkal odébb, a szerdai meccs helyszínén edzettek. Azért ez a kiváltság, mert ők még nem játszottak Barcelonában, így tehát a csarnokban sem járhattak a vb-n. Szerdai ellenfelünk, mivel nekik kétnapos volt a szünet – vagy még több, bár ebbe belefért a költözködés –, hiszen a Tunézia elleni nyolcaddöntőt (30–23) vasárnap tudták le, a mieinknél lényegesen keményebb, taktikai jellegű edzést tartottak.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
2025.06.01. 09:08

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46
Ezek is érdekelhetik