Ötlettelen játék, nincs továbbjutás - lengyel sajtóvisszhang

ACKERMANN SÁNDORACKERMANN SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2013.01.22. 09:51
null
A lengyel szurkolóknak hétfőn nem sok örömre volt okuk Barcelonában (Fotó: Reuters)
A lengyel lapok sajnálattal állapították meg, hogy férfi kézilabda-válogatottjuk sima vereséget szenvedett a magyaroktól a spanyolországi világbajnokság nyolcaddöntőjében. A helyi média egyöntetű véleménye szerint a mieink egyértelműen jobbak voltak, és megérdemelten jutottak tovább.

Lengyel vereség, egy szép kaland szomorú befejezése
onet.pl: Hogy mennyire volt fontos ez a találkozó a csapat számára, tudja mindenki. A piros-fehéreknek győzniük kellett volna, hogy továbbjussanak a tornán. A negyeddöntőben már Dánia várt a mieinkre. Korábban kellett volna jobban izzadni, hogy megmérkőzhessünk az Európa-bajnokokkal.

Vereség és búcsú: elfáradt a lengyel gépezet
sport.pl: A második félidő szörnyű kezdése után Lengyelország kikapott a magyar válogatottól. Borzalmasan játszott a csapat. A magyarok biztosan védekeztek, és támadásban is jók voltak. Császárék könnyen mattolták a lengyel védelmet újra és újra.

Lengyelország elbukta a negyeddöntőért vívott csatát
gazeta.pl: A magyarok úgy hatoltak át a lengyel védelmen, mint kés a vajon. Ilyen előny mellett is szinte minden támadásuk góllal ért véget. Nyolc perccel a vége előtt 23–17-re vezettek, csak egy csoda vagy egy szenzációs feltámadás menthette volna meg a piros-fehéreket.

Ötlettelen játék, nincs továbbjutás
zprp.pl (a Lengyel Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja):
Nehéz pozitívumokat találni a válogatott játékában. Az első félidőben az ellenfél ugyan nem mutatott semmi különlegeset, de sajnos a mieink még gyengébbek voltak. A negyeddöntőben a magyarok Dániával találkoznak, a lengyelek jöhetnek haza.

SZAVAZÁS

Meddig jut a magyar férfi kézilabda-válogatott a vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Edzői nyilatkozat: Muszáj elbeszélgetnem a csapattal
„Gratulálok az ellenfél edzőjének, súlyos vereséget szenvedtünk, de amikor ennyi helyzet marad kihasználatlanul, képtelenség győzni. Nem tudom, mi történt, muszáj beszélnem a csapattal, nem láttam még őket így játszani. A mai játékunk biztosan kevés volt a negyeddöntőbe jutáshoz – nyilatkozta a mérkőzés után Michal Biegler, a lengyel kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. – Az ellenfél nem lepett meg minket, készültünk rá, hogy megerősíti a középső védelmét. Elnézést kérek a lengyel szurkolóktól, főleg azoktól, akik itt, Barcelonában szorítottak a csapatért.”

Slawomir Szmal: „A magyarok rendkívül magabiztosan játszottak, gratulálok nekik a továbbjutáshoz – mondta a lengyelek első számú kapusa. – Az első félidő még nem tűnt annyira rossznak, ami a mi csapatunkat illeti, kitettük a szívünket a pályára. A második félidőben már jóval gyengébben játszottunk, főleg a támadások során. Túlságosan is futottunk az eredmény után, rendre kiszorított helyzetekből lőttünk kapura, és ez csak az ellenfelet segítette. Sajnáljuk az elveszített esélyt a negyeddöntőbe jutásra.”

23. FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 27–19 (10–9)
Barcelona, 5000 néző. Vezette: Geipel, Helbig (németek)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Harsányi G. 3 (1), NAGY L. 3, Lékai, Zubai, Nagy K. 2, IVÁNCSIK G. 6. Cs: SCHUCH, CSÁSZÁR 5, Mocsai 3, Putics 2, Krivokapics, SZÖLLŐSI SZ. 3
LENGYELORSZÁG: Szmal – Orzechowski 1 (1), K. Lijewski 2, Kubisztal 3, B. JURECKI 5, M. Jurecki 1, Wisniewski 3. Cs: Wichary (kapus), Jaszka 1, Bielecki 2, Grabarczyk 1, Bartczak, M. Lijewski, Syprzak
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–1. 12. p.: 4–4. 16. p.: 4–6. 21. p.: 7–6. 27. p.: 9–7. 34. p.: 12–9. 41. p.: 16–11. 48. p.: 20–14. 56. p.: 26–18
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/1
A további eredményeket és az ágrajzot itt találja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik