A védekezés volt a siker alapja – így értékelt Mocsai Lajos

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 23:12
null
A lengyelek legnagyobb bombázója, Karol Bielecki csak két gólig jutott a mieink ellen (Fotó: Action Images)
A magyar férfi kézilabda-válogatott remek játékkal 27–19-re legyőzte Lengyelországot a spanyolországi világbajnokság hétfői barcelonai nyolcaddöntőjében. A találkozó után a szövetségi kapitány és a főszereplők értékeltek.

SZAVAZÁS

Meddig jut a magyar férfi kézilabda-válogatott a vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A védekezés volt a siker alapja, a lengyelek Bundesliga-kulcsembereit három-öt gólon tudtuk tartani. Kezünkben tartottuk a meccset, belekényszerítettük őket a gyors lövésekbe, nagyszerű kapusteljesítménnyel, remek védekezéssel sikerült indításgólokat is szereznünk. A folyamatos cserékkel sikerült frissen tartanunk a védelmet, nem őrlődtünk fel a nagytestű lengyelek ellen, és a támadásaink egyre hatékonyabbak lettek. Próbálkoztak emberfogással is, de az öt-öt elleni játékban a középre állítással úgy szét tudtuk húzni a pályát, ahogy szerettük volna, és ezáltal megnyertük ezt a nagyon fontos mérkőzést. Óriási csata volt, és nagy siker ez a nyolc közé jutás a magyar kézilabda számára" – mondta Mocsai Lajos a lefújást követően a Sport Tv-nek.

A két együttes az idén már találkozott egymással, a csehországi Újévi Kupán 27–27-es döntetlen született. Hogy ez mennyiben segített a felkészülés során?

„Az elmúlt éjszakákon három mérkőzést elemeztünk, ez volt az egyik. Ott egy állatorvosi ló szerepet töltöttünk be, passzívan hatos falat játszottunk, ott eljátszották azokat az alapmozgásokat, amire ma figyeltünk. Felkészültünk a támadójátékra, melyek a kritikus pontok. Látható volt, hogy a felállt fal ellen kevesebbet, lendületből már többet tudtunk elérni. A védelmet meg a csapatot kell dicsérni. Nagy öröm velük dolgozni" – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Folytatás szerdán a világ egyik legjobb válogatottja, Dánia ellen a negyeddöntőben.

„Kiderült, hogy különböző stratégiák ellen is jól tudunk kézilabdázni, pontosan és eredményesen. Én úgy gondolom, hogy a becsületesség hosszú távon kifizetődő, máshogy nem is lehet. A készségek, a képességek és a tudás az, ami megszerezhető, az felül van a piramis felső harmadában, de a maradék kétharmad az erkölcs és a morál. A csapatnak ez hozta ma a sikert, ez a tartás és az arra épülő tudás. Ma este elkezdjük a készülést, és nagy koncentrációval megpróbáljuk azt, amit nem hisznek el rólunk, hogy ott is nagyon komoly eredményt lehet elérni.”

„Nagyon boldog vagyok, hogy a csapat ilyen nagyszerűen teljesített, ez is azt mutatja, hogy ez egy baráti társaság, amelynek a tagjai a pályán is meghalnak egymásért. Ma is kisegítettük egymást, a védekezés szenzációs volt, Mikler Roli fantasztikusan védett hátul. Ilyen alapokkal tudtunk sok könnyű gólt lőni, és úgy gondolom, hogy ezúttal rendkívül türelmesen és intelligensen játszottunk" – mondta a csapatkapitány, Harsányi Gergely a lengyelek elleni siker után.

„Nagyon örülök, hogy így össze tudtuk szedni magunkat. Gratulálok a csapatnak, ma nagyon nagyot küzdött, a kapott tizenkilenc mindent elmond. A hozzáállásunk példaértékű volt, csak ilyen mérkőzések jöjjenek a jövőben" – mosolygott védekező-specialista beállónk, Schuch Timuzsin.

„Óriási volt a védekezés, a kapusteljesítmény pedig egyszerűen szenzációs volt. A második félidőre a támadójátékunk is feljavult, ennek köszönhető a siker" – tette hozzá Lékai Máté.

„Készültünk erre a meccsre, az életünk árán is meg akartuk nyerni. Örülök neki, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény összeállt, és ezen múlik igazából. Nagyon boldog vagyok, nagyon örülök a győzelemnek" – mondta a meccs után Zubai Szabolcs, a válogatott beállója.

„Felőröltük a védekezésünkkel a lengyel csapatot, nagyon agresszíven játszottunk, nagyon akartuk ezt a sikert. Próbáltuk indításokkal megtörni a lendületüket, és ez sikerült is. Világklasszis csapat a dán, de ellene is mindent meg fogunk tenni a győzelemért!" – értékelt és tekintett is előre az átlövő, Mocsai Tamás, aki három gólig jutott a meccsen.

Élet-halál küzdelem volt ez - Mikler Roland

Nem szabad itt megállnunk - Császár Gábor

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik