– Fejet hajtott a Törökszentmiklós?
– Győztünk, igen. Már csak egy pont kell az ezüstéremhez.

– Hogyhogy játszott?
– Miért ne játszottam volna?

– Az ember azt gondolná, kihasználja az utolsó pillanatokat is, hogy még kitaláljon valami trükköt, észrevegyen valami apróságot a videofelvételeken...
– Ezt csináltam egész héten, most már muszáj kikapcsolnom, mielőtt bezsongok. A lehető legjobbkor jött ez a meccs: kihajtottam magam a pályán, aztán vacsorázunk egyet a fiúkkal, majd hazamegyek és tévét nézek – tökéletesen kitisztul a fejem vasárnapra.

– Nehéz héten vannak túl a csapattal?
– Az nem kifejezés! Dabason meg kellett szoknunk az új környezetet, a mindennapos oda és visszautazást, nem léptünk túl könnyen a Debrecen elleni elbukott bajnoki elődöntőn sem, ráadásul fáradtak is voltunk, fásultnak is éreztem a lányokat.

– Hogyan rángatta ki őket a gödörből?
– Úgy, hogy békén hagytam őket. A kedd délutáni edzés még nem volt az igazi, de szerdán már nagyon jól sikerült a gyakorlásunk, aztán a dabasi fiúcsapat elleni edzőmeccs nagy része is rendben volt.

– Ott is pályára lépett?
– Csúnya lett volna. Figyeltem a játékosaimat. Ötven percig jó iramú, lendületes mérkőzés volt, és köszönet illeti a fiúkat is, hogy vigyáztak ránk, mégis olyan sebességgel játszottak, amilyen majd vasárnap is vár ránk. Utána már a taktikára koncentráltunk.

– Mindent tudnak a lányok?
– A meccs után megmondom.

– De azért annyit csak lát, hogy nincsenek teljes homályban.
– Persze, hogy nincsenek. Ugyanakkor nem is készülünk semmiféle világmegváltó csellel, csak finomítottuk a taktikát az ellenfél függvényében.

A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN MEGJELENT INTERJÚ TOVÁBBI RÉSZÉBEN ELEK GÁBOR AZ ALICANTE VÁRHATÓ TAKTIKÁJÁRÓ, ÉS A FERENCVÁROS KULCSEMBEREINEK FORMÁJÁRÓL IS EMLÍTÉST TESZ!