Elek Gábor: Több van ennél a csapatban

2011.05.03. 16:11
null
A Fradi edzésén a focilabda használatára is sor került (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Elek Gábor, a női kézilabda KEK-döntő előtt álló FTC vezetőedzője szerint csapatában több van, mint amit az elmúlt hetekben mutatott, de mindenkit óva int attól, hogy lebecsülje a spanyol Mar Alicantét.

Az együttes kedden már a KEK-döntő első, hazai meccsének helyszínén, az 1400 ülő- és 900 állóhelyes dabasi Diego-csarnokban tréningezik. Az itt tartott sajtóbeszélgetésen a tréner elmondta: több szempontból új szerepbe került csapata.

KEK-DÖNTŐ ELŐTT – AJÁNLÓ
SPORTLEGEK: Elek-mágia, 11 bajnoki cím és hét európai menetelés - fradis női kézitörténelem

„A jól megszokott saját, népligeti csarnokunk sajnos nem alkalmas európai kupadöntőre, ezért új helyszínt kellett keresni. Így esett Dabasra a választás. Másrészt az eddigi négy ellenfelünk esetében mindig idegenben kezdtünk, és pont a döntőre fordult a kocka” – jegyezte meg Elek Gábor.

A vezetőedző kitért arra, hogy mostanában hazai környezetben nem ment jól együttesének: a Debrecen elleni bajnoki elődöntőben kétszer is vendégként nyertek a hajdúságiak, ráadásul a KEK-elődöntő visszavágóján a francia Metz is győzött a Népligetben – igaz, idegenben az FTC-Rail Cargo Hungaria nagyobb különbséggel diadalmaskodott.


„Már csak ezért is szerencsés, hogy »semleges« pályán lesz a hazai fellépésünk. Amit mostanában otthon mutatunk, annál tudunk többet is. Nagy trauma volt, hogy a DVSC ellen a bajnoki elődöntőből nem léptünk tovább, így a KEK az utolsó lehetőség, hogy ebben az idényben maradandót alkossunk. Ebben reménykedem. Meg abban, hogy Zácsik betegsége elmúlik, és a combsérülése rendbe jön.”

SZAVAZÁS

KEK-döntőt játszhat az FTC női kézilabdacsapata. Ön szerint megnyeri a trófeát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Elek Gábor úgy véli, hiába búcsúztattak már az Alicanténál elvileg erősebb csapatokat, például a dán Viborgot vagy a Metzet, a döntő más lesz.

„Ellenfelünk számára az az eddigi legnagyobb siker, hogy eljutott a KEK döntőjébe, és ha már itt van, meg akarja nyerni. Ám nekünk is ez a célunk! A végső diadalhoz két meccsen kell jól játszani, és nem engedhetünk meg magunknak olyan kihagyásokat, szüneteket, mint amilyeneket mostanában bemutattunk” – mondta Elek.

A dabasi találkozón a pálya melletti ülőhelyekre 7500, a kapuk mögöttiekre 5500, az állóhelyekre 3500 forintba kerülnek a jegyek.

A vasárnapi összecsapás 15 órakor, míg az alicantei visszavágó május 15-én 12.30-kor kezdődik.

Az FTC-nek ez lesz története hetedik európai kupafináléja. A mérleg eddig két győzelem és négy vereség. Az együttes 1978-ban KEK-et, 2006-ban EHF-kupát nyert, míg 1971-ben a BEK-ben, 1979-ben és 1994-ben a KEK-ben, 2002-ben pedig a BL-ben lett második.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
43 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
46 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
51 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája