Kerékpár: Manzano Valverdét vádolja doppingolással

2007.06.22. 08:04
Címkék
Talán már nincs ember, aki meglepődik azon, hogy ismét előállt egy sportoló, aki egykori csapattársáról azt állítja: biztosan doppingolt. Ezúttal Alejandro Valverde „került képbe” – már nem először.
Jesus Manzano volt csapattársát, Valverdét vádolja
Jesus Manzano volt csapattársát, Valverdét vádolja
Jesus Manzano volt csapattársát, Valverdét vádolja
Jesus Manzano volt csapattársát, Valverdét vádolja
Aki pedig a nyilvánosság elé állt, Jesus Manzano , – szintén nem újonc a témában. Korábban mindketten a Kelme csapatát erősítették, most Manzano Valverdét vádolja.

„Emlékszem egy estére 2002-ből, a Vuelta egyik szakasza után – mondta Manzano. – Valverde tesztoszterontapasszal jött vacsorázni. Egy órával később letépte magáról, hiszen ha nem teszi, másnap valószínűleg pozitív doppingtesztet produkált volna.”

Manzano azonban nemcsak Valverdét, hanem Rolf Aldagot is bírálta, mivel a német azt állította, senki sem tudott arról, hogy doppingolt.

„Ez nagy hazugság. És ezt ő is tudja – tette hozzá Manzano. – Mint ahogyan azt is, ha valóban mindent elmond, akkor most több ezer kerekessel került volna szembe. De ő jelenleg is a kerékpársportból él mint a T-Mobile csapatfőnöke.”

Manzano szerint most is minden ugyanúgy működik a sportágban, mint korábban. Csak a versenyzők már sokkal óvatosabbak, és nem Eufemiano Fuenteshez fordulnak, hanem más orvos(ok)hoz.
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
5 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
5 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
5 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
6 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
6 órája