„Kövesd az álmaidat!” – interjú Sárkány Zalánnal

– Miért a Kálvin tér környékét választotta találkozási helyünknek?     
– Itt nőttem fel. A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolába és Gimnáziumba jártam, úgyhogy a Kálvin tér éveken keresztül meghatározó része volt az életemnek: a tanítás után ide jöttünk kávézni, beszélgetni, ha lyukasóránk volt, akkor is itt lazítottunk, levegőztünk kicsit, szép emlékek kötnek ide.

– Ez azt is jelenti, hogy az edzések és versenyek mellett maradt mindig ideje a barátaira, az osztálytársaira?     
– A legtöbb barátomat az uszodának köszönhetem, de az osztálytársaimmal is jó kapcsolatban voltam: sokszor mondták, amikor csak a harmadik vagy negyedik órára értem be, vagy éppen elkéstem az edzések miatt, és segítettek, hogy ne maradjak le, hogy amikor majd jönnek az eredmények, ne felejtsem el őket is megemlíteni, nekik is köszönhetek valamit. És ez így is van, jó kis társaság volt, úgyhogy itt és most eleget is teszek a kérésüknek: srácok, köszönöm a sok segítséget!

– A tanárai is segítették, hogy kiteljesedjen az úszópályafutása?      
– Mindenben segítettek, figyeltek arra, hogyan tudnék a lehető legjobban teljesíteni. Szerencsére nem kellett magántanulónak lennem, mert jelen voltam annyi órán, hogy a többiekkel együtt haladhassak osztályról osztályra: volt egy minimum szám, vagyis, hogy hány jegyemnek kell lennie egy-egy tantárgyban. A tanáraim igazodtak az úszáshoz, tényleg támogattak mindenben, így például egy hosszabb edzőtábor vagy verseny után nem kellett témazárót írnom, kaptam felkészülési időt.

– Szeretett is tanulni?     
– Most már szeretek, de nem volt gondom vele korábban sem. Azt el sem tudtam képzelni magamról, hogy magántanuló legyek, szükségem volt az iskolai környezetre, arra, hogy bejárjak az osztálytársaim közé – egyébként az Indiana Egyetemen hasonló a helyzet, bár azért ez már más, mint a gimnázium volt. Kevesebb órám van, a szünetekben viszont sokszor ott ülök a társaimmal az úgynevezett közösségi helyeken, ahol amúgy gyakran beszéljük meg, ki, mit és hogyan tanul, egy-egy vizsgán milyen kérdésekre lehet számítani.  

Született: 2003. október 15., Budapest Sportága: úszás Klubjai: Kőbánya SC, Arizona Sun Devils, Balaton ÚK Veszprém, Indiana Hoosiers Edzői: Turi György, Bob Bowman, Logan Hirka, Szokolai László, Ray Looze, Cory Chitwood, Luke Ryan Kiemelkedő eredményei: rövid pályás világbajnok (800 m gyors, 2024), 2x Eb-bronzérmes (800 és 1500 m gyors, 2024)

LABDAÉRZÉKE NEM VOLT, ÍGY KERÜLT AZ USZODÁBA     

– A Kálvin térről és az iskolájáról már beszéltünk, de én például azt sem tudom, hogyan keveredett az uszodába, ráadásul a Kőér utcába – Gyömrőről.     
– A szüleim elvittek focizni, aztán rövid idő után az edző azt mondta, ennek a gyereknek egyáltalán nincs labdaérzéke, úgyhogy inkább vigyék el úszni. Így vittek el anyáék a Kőér utcába úszni. És utáltam… Gyűlöltem a vizet, nem akartam bemenni a medencébe, viszont hamar kialakult ott egy jó közösség, velem egykorúakkal jártam az uszodába, és a közeget nagyon megszerettem.

– A versenysportolók jó része azt mondja, valójában a közeg tartotta benn a sportágában, s nem az, hogy annyira szerette volna az adott mozgást, ezek szerint ön is ebbe a csoportba tartozik.     
– Egyértelműen. Éveken keresztül nem azért jártam úszni, mert hatalmas céljaim lettek volna.

– Mára már vannak, de vajon megszerette az úszást is közben?     
– Meg, persze, és azt vallom, hogy az úszás nagyon sok olyanra megtanít, amit szerintem minden embernek meg kellene tanulnia, emellett segít abban, hogyan összpontosíts, koncentrálj, ha arra van szükség, és bármilyen furcsa, el is lazít, így képes vagy kiszűrni azt is, mi az igazán fontos az életben.

– Azt mondja, sokáig tulajdonképpen cél nélkül úszott. Mikor vált tudatosabbá, mikor jött el a pillanat, a nap vagy az év, amikor elkezdett célt megfogalmazni?     
– A 2017-es budapesti vizes világbajnokság meghatározó esemény volt az életemben. Azt hiszem, ott kaptam szárnyakat, és már rögtön az első napon: mai napig libabőrös leszek, ha visszagondolok arra, amikor a férfi négyszer százas gyorsváltó bronzérmet szerzett! Úristen! Mekkora élmény volt! És hát nekem mindig is Cseh László volt a nagy példaképem, bár akkor sem volt semmi közöm azokhoz a számokhoz, amelyeket ő úszott, és most nincs, viszont ott közelről láthattam őt úszni egy nagy versenyen. Annyira Laci volt a nagy kedvencem, hogy a kilencedik születésnapomra olyan tortát kaptam, amelyiken ő úszik. És a tortán ott volt az olimpiai öt karika, bár akkortájt még nem tudtam, hogy ez cél lesz, azt meg végképp nem, hogy sikerül is elérnem.

– Változott némiképpen a világ azóta, és például Chad le Clos-val, aki akkoriban járt a csúcson, mára már egészen más a kapcsolata.     
– Akár barátomnak is mondhatom őt. Nemrég együtt edzőtáboroztunk Törökországban, s még inkább jóban lettünk. Nagyon jó érzés, hogy a korábbi példaképekkel mostanra ilyen jó a kapcsolatom: emlékszem, a tizenhetes vébén odamentem Chadhez, hogy kérjek tőle közös fotót, s utána percekig remegtem, hogy Úristen, ez tényleg megtörtént!

– Az olimpiai öt karika már a bőrén is ott van: a tetoválás mikor készült?     
– Rögtön Párizs után. Sokan úgy vannak vele, ha nem elégedettek a teljesítményükkel, hiába határozták el korábban, végül nem csináltatják meg a tetoválást. Bár száz százalékig én sem voltam elégedett Párizs után, de mert egyéni csúcsokat úsztam, mégis úgy döntöttem, legyen: úgy gondoltam, megérdemlem, hiszen sokat dolgoztam azért, hogy ott lehessek az olimpián. Láttam sportolókat, akik magukon viselik a játékok szimbólumát, s nekem is az volt az álmom, hogy közéjük tartozzam – ez egy csapat, egy közösség, jó érzés, hogy immár a része vagyok én is.

– Ráadásul fiatalon tapasztalhatta, milyen is egy olimpia, vagyis a következő(kö)n ezekkel az új, más érzésekkel már talán nem kell megküzdenie.
– Sokan mondják, és igaz is, teljesen más egy olimpia, mint, mondjuk, egy világbajnokság. Nekem például maga a falu is új élmény volt és ismeretlen, mellette a stressz is nagyobb volt, hiszen azt sem tudtam, hogyan kezeljem pusztán azt, hogy egy ekkora versenyen vagyok. Ezért is ajándékoztam meg magam a tetoválással, ezért is mondom, hogy megérdemeltem, mert az új érzések, a nehézségek ellenére is kihoztam a lehető legjobbat Párizsból. És most már tudom, milyen egy olimpia, már fel tudok rá készülni mentálisan is, már tudom, legközelebb mire kell számítanom.

A SZÜLEI NÉLKÜL MA MÁR NEM IS ÚSZNA     

– Az a kisfiú, aki nem szeretett úszni, mit mondana a mostani, immár felnőtt, de még mindig fiatal Sárkány Zalánnak?     
– A nagyon kicsi fiú szerintem nézne nagyot, de a valamivel idősebb már nem biztos, hogy olyan nagyon meglepődne, hiszen amikor megfogalmaztam magamban, hogy ez a célom, hogy szeretnék kijutni az olimpiára, azt gondoltam, ez igenis teljesíthető elvárás – más kérdés, hogy még később rádöbbentem, azért nem feltétlenül könnyű… Amikor közel kerülsz a tűzhöz, amikor rálátsz sok mindenre, sokkal reálisabban gondolkozol, és bizony olyankor az is eszedbe jut: vajon sikerülni fog? Aztán meg, amikor elkezdenek jönni az eredmények, újra fordul egyet az egész, és amikor végül eléred a célod, azt mondod, igaza volt a fiatal Zalánnak, mert lám, mégiscsak sikerült az olimpiai indulás. Ma már úgy látom, nem szabad ezt túlgondolni: csinálni kell, és élvezni, amit csinálsz, mert akkor jó eséllyel eléred a célod.

– Fordítsuk meg az előbbi kérdést: a mostani Zalán mit mondana annak a kisfiúnak, aki nem szeretett úszni?     
– Ugorj csak be a medencébe, és kövesd az álmaidat!

– Az öccse, Zétény is úszik, mindketten kiegyensúlyozott fiatalok: hihetetlenül sokat ad, ha egy sportolót támogató közeg veszi körül – e tekintetben a szülei kiválóra vizsgáztak és vizsgáznak, hiszen mindig is segítették önöket. Bár szerencsére nem élte meg a másik oldalt, vagyis azt, ahol ez hiányzik, de hogy érzi, mennyit ad hozzá a pályafutásához, hogy a szülei mindig ott állnak ön mögött?     
– Szerintem már nem úsznék, ha ők nem lennének. Az elején egyértelműen kell a szülői segítség, hiszen például másként az edzésekre sem jut el a gyerek, tehát a támogatás sokáig visz előre, utána viszont jön a vízválasztó, vajon tényleg te akarod-e ezt csinálni, vagy csak a szüleid erőltetik. Ott kell döntést hozni, s ha úgy határozol, hogy ez a te világod, tényleg szeretnéd csinálni, akkor az a háttér, amelyet biztosítottak neked, a sok segítség, amelyet megadtak neked, a jelenben is segít abban, hogy elérd a céljaid, hogy olyan teljesítményt nyújts a vízben, amilyet te szeretnél.

– Milyen szerencse, hogy amikor az ön életében jött a vízválasztó, már szeretett úszni…     
– Akkor már nem volt kérdés, mi az én utam.

– Ez az út december óta a világbajnokok útja.     
– Ez is igaz, de igyekszem elfelejteni ezt – szeretném, ha nem egyszeri eredmény lenne, a jövőben a lehető legtöbbször akarom átélni a sikert. Veszélyes lehet, ha az ember benne ragad abban a világban – nem szabad változni, keményen kell dolgozni tovább, bele kell tenni a fejed a vízbe, és menni előre. Annak viszont nagyon örülök, hogy Magyarországon lettem világbajnok, hiszen győzni nagyon jó, de semmihez sem hasonlítható, ha hazai pályán nyersz. Két év múlva ismét Budapest rendezi a vizes világbajnokságot, úgyhogy sokasodtak a céljaim, ezek közül a legközelebbi egyelőre még Szingapúrhoz köthető, viszont mentálisan sokat jelent, hogy decemberben átszakadt a gát, és rájöttem, nemcsak azok érhetnek oda a mezőny elejére, akikre eddig felnéztem, hanem én is.

– Azt mondja, sokasodtak a céljai. Merész célok?     
– Igen, de azok voltak már korábban is. Egyébként a budapesti rövid pályás világbajnoki győzelem nem szerepelt köztük. Persze, eljátszottam a gondolattal, milyen lenne hazai közönség előtt nyerni, de inkább a dobogó volt a cél. Nem számítottam az aranyra, így álmodozni sem mertem róla. Az viszont biztos, hogy életem egyik legfontosabb úszása volt az a budapesti, azért is, mert a szüleim ott voltak a lelátón. Ha azt a teljesítményt meg tudnám ismételni Szingapúrban, elképesztő lenne, hiszen ezúttal nagymedencés vébé lesz.

– Kevesebbet ér a rövid pályás világbajnoki arany, mint a nagymedencés?     
– Az úszók inkább úgy mondják, hogy ez „csak” rövid pályás vébéarany. Nem kap akkora figyelmet egy huszonötös verseny – a budapesti itthon nyilván kapott, de azt azért ki kell mondani, hogy minden úszónak az ötvenes viadalok jelentenek igazán sokat, azok számítanak leginkább. Nekem is az a legfontosabb, hogy az ötvenes világversenyeken teljesítsek jól. 

A KÖTELESSÉGTUDAT MINDIG DOLGOZIK BENNE     

– Mindig ilyen higgadtan, okosan látja az életet? Milyen az a Zalán, akinek, mondjuk, reggel nincs kedve felkelni az ágyból? 
– Nem mondom, hogy ilyen soha nincs, mostanában egyre gyakrabban előfordul, mert kimerült vagyok, hosszú volt a szezon és nemigen jutott idő pihenésre. A kötelességtudat viszont dolgozik bennem, ez reggelente is segít, meg az is, hogy tudom, ha kihagynám az edzést, visszaütne. Ha ilyenkor lemegyek az uszodába, már pusztán azzal, hogy ott voltam, legyőztem saját magam, és már ezzel is előrébb vagyok az előző naphoz képest.

– Ilyen volt fiatalabb korában is?     
– Az úszás megtanított arra is, hogy ne legyek link, és persze az is nyilvánvaló, hogy a családi háttér, a szüleim nevelése is hozzájárult, hogy tudjam, mi a kötelességem.

– Vagyis, ha megkérdezném az anyukáját, azt mondaná, hogy Zalán szófogadó fiú volt mindig is?     
– A szófogadó kifejezést azért nem használnám… De hogy mindig megcsináltam, amit kellett, hogy a kötelességemet igenis komolyan vettem, az igaz.

– Vajon hasonlókat mondana önről az edzője, Szokolai László is?     
– A nevében nem nyilatkoznék, az viszont tény, hogy egy ideje szintet lépett a kapcsolatunk: Laci bá látja, hogy minden egyes edzésen a maximumra törekszem, hogy odateszem magam mindig, s ha ehhez hozzáadjuk, amit tudunk, vagyis hogy az edzőm mennyire érti a szakmáját, bizakodóak lehetünk a jövőt illetően. 

– Az év nagyobb részét Amerikában tölti. Hol szeret inkább lenni: Magyarországon vagy a tengerentúlon?     
– Mind a kettőt szeretem, mindkét helyen otthon vagyok. Az Indiana Egyetemen nagyon családias környezetbe kerültem – jól éreztem magam Arizonában is, mert jó volt a csapat, remek emberek vettek körül, ám ott inkább az volt a jellemző, hogy összegyűjtötték a sok tehetséges úszót, Indianában viszont egy nagy család él együtt, mindenki támogatja a másikat, sokkal jobban érzem magam.

– Mennyi ideig tartott, amíg megszokta Amerikát?     
– A gimnázium alatt már nagyon készültem rá, hogy amerikai ösztöndíjat kapjak, mondhatom azt is, hogy ez volt a nagy céljaim egyike. Láttam, mekkora úszók vannak kint, jó érzés, hogy ez az álmom is valóra vált. Az eleje volt a nehéz, azt mondanám, hogy az első szemeszter, viszont sokat segített, hogy Kós Huberttel lakhattam együtt, hiszen akkor még mindketten az Arizona Egyetem hallgatói voltunk.

– Újra és újra felvetődnek a célok. Ne árulja el őket, csak annyit, hogy kimondja hangosan is, netán van valaki, akivel meg is osztja?     
– Kovács Magdolna a sportpszichológusom, vele heti szinten dolgozom együtt már jó ideje – neki elmondom őket. Amúgy szerintem nem is kell feltétlenül kimondani, elég, ha elhiszed, hogy képes vagy rá.

Zalán és Zétény. Testvérek. Hét év korkülönbség van közöttük, a hasonlóság meg az, hogy mindketten úsznak – értelemszerűen Zétény még csak most indult el azon az úton, amelyen Zalán már jár egy ideje, de sokak szerint a fiatalabbik Sárkány fivér is messzire juthat. Sokat segíthet ebben, hogy a példaképét nagyon jól ismeri. Akit úgy hívnak, Sárkány Zalán. „Zéti valóban mindig elmondja, hogy én vagyok a példaképe, s hogy nagyon motiválja az én pályafutásom – árulta el Sárkány Zalán. – Ennek nagyon örülök, hiszen szerettem volna neki megmutatni, hogy az álmok valóra válthatók. Szerettem volna, hogy lássa, ha nekem sikerült, neki is sikerülhet, végül is ugyanonnan származunk… De szeretném, ha minden gyerek hinne abban, hogy ha keményen dolgozol, ha küzdesz a céljaidért, igenis elérhetők! Zéti sorban döntögeti a korosztályos csúcsokat, úgyhogy nagy jövő állhat előtte. Fura, mert amikor elmentem Amerikába, még kisfiú volt, most viszont már tinédzser, már nem Zétike – szoknom kell nekem is a helyzetet, de közben meg nagyon jó! Igyekszem őt segíteni, megmutatni neki az utat, amely felviheti a csúcsra, s ebben benne van az is, hogy szerintem nem feltétlenül kell mindig az úszásra figyelnie, nem kell a statisztikát böngésznie állandóan, az ellenfeleket követnie. Szerintem az az üdvözítő, ha az ember rajta marad a jó úton, de nem bolondul bele abba, amit csinál.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. július 12-i lapszámában jelent meg.)