CS. B. 2021.09.17 13:05 Frissítve: 2021.09.17 17:27

Kajak-kenu vb: futamgyőzelemmel döntőben a címvédő női kajak négyes

A péntek délelőtt vízre szállt hat magyar egység közül három egyből a döntőbe jutott előfutamából, három viszont délután még középfutamra kényszerül, míg a címvédő és olimpiai bajnok magyar női kajak négyes meggyőző teljesítménnyel nyerte pénteki előfutamát 500 méteren, így már készülhet a vasárnapi döntőre a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon – közölte az MTI.

Csipes Tamara friss olimpiai ezüstérmesként fölényesen nyerte a második előfutamot K–1 500 méteren (Fotó: MTI)
Csipes Tamara friss olimpiai ezüstérmesként fölényesen nyerte a második előfutamot K–1 500 méteren (Fotó: MTI)

 

A második versenynapon a csütörtökihez képest alacsonyabb, 15 fok körüli hőmérséklet és előbb enyhe jobbos oldalszél, majd szembeszél fogadta a sportolókat a Bagsvaerd-tavon.

A hat szám közül egyedül férfi K–1 200 méteren nem volt lehetőség egyből a döntőbe kerülni, mert ugyan a 2024-es párizsi olimpián a sprinterek már nem mutathatják meg magukat, a legrövidebb táv versenye továbbra is népszerű a versenyzők körében, ezt a mezőny nagysága is alátámasztja. A Tokióban negyedik Csizmadia Kolos ezzel együtt már az előfutamban „odatette" magát, remek tempóban haladt, majd a hajó berúgását is gyakorolta, s az olasz Andrea di Liberto mögött második helyen célba érve készülhet a középfutamra.

Hozzá hasonlóan Balla Virág is vízre száll még délután, miután a női kenusok 200 méteres egyéni versenyében ötödikként zárt első pályáján, azaz nem sikerült élnie azzal a lehetőséggel, hogy az első három egyből a fináléba jut.

Férfi K˜–2 500 méteren – amely régi-új szám lesz a 2024-es ötkarikás műsorban – csak az első hely ért egyenes ágon döntőt. Az egyesben olimpiai bajnok Kopasz Bálint ezúttal győri klubtársával, Erdőssy Csabával próbálkozik ebben a számban, s bár jól lapátoltak az előfutamban, a mellettük evező németekkel nem bírtak, második helyük pedig esetükben is középfutamos folytatást jelent. Kopasz elmondta: csalódott, hogy nem sikerült nyerniük, mert mivel ő három számban is érdekelt ezen a vb-n, jó lett volna kihagyni a középfutamot.

„Ez így nagyon nem jó. Hiába indítottunk, nem tudtuk megelőzni a németeket” – tette hozzá.

A másik három számban ugyanakkor sikerrel jártak a magyarok.

Csipes Tamara friss olimpiai ezüstérmesként fölényesen nyerte a második előfutamot K–1 500 méteren, noha mint később kiderült, nem alakultak számára ideálisan a rajt előtti percek.

„Csak arra koncentráltam, hogy végig tudjak menni. A júniusi Európa-bajnokságon használhattunk széldzsekit, és én most is ebben akartam evezni, mert nagyon hideg van, de a stégről visszaküldtek, hogy vegyem le. Így az átlagos húsz-huszonöt perc helyett most mindössze tizenkét percem maradt a bemelegítésre ebben a hidegben, és így nem volt jó végigjönni – mondta a parton a Honvéd klasszisa. – Az mondjuk jó érzés volt, hogy egyáltalán nem izgultam, talán mert az említett baki miatt nem is jutott rá időm. Nem kerültem erős futamba, tudtam, hogy én vagyok a legjobb és muszáj nyernem, ez pedig adott egy kis adrenalint.”

Ebben a számban vasárnap rendezik majd a döntőt, csakúgy mint a két kenus számban, férfi C–2 500 méteren és női C–2 200-on, amelyekben egyformán az első három hely ért finálét. Előbbiben a két évvel ezelőtt, Szegeden vb-ezüstérmes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó óriási csatában második lett spanyol riválisa mögött. A magyarok nagyon kihajtották magukat, a partra szállás után percekig tartott, mire nyilatkozni tudtak.

Azt hittük, hogy sokkal könnyebb lesz ez az előfutam. Nem mentünk jól, ennél az elmúlt hetekben még egy edzés után, fáradtan is jobban teljesítettünk. Részemről ez talán annak tudható be, hogy az elmúlt napokban nem alszom jól. Remélem, ez változik és a döntőben már jobbak leszünk” – mondta Hajdu Jonatán.

Bragato Giada és Nagy Bianka kettőse ugyancsak másodikként ért be a 200 méteres versenyben – őket a kubaiak előzték meg –, így szintén készülhet a vasárnapi végjátékra.

A tokiói játékokhoz képest annyi változás történt a női egységben, hogy a betegsége miatt a vb-t kihagyni kényszerülő Bodonyi Dóra helyére Gazsó Alida Dóra került a negyedik beülőbe, de számára sem ismeretlen a négyes szereplés, miután két éve, a szegedi vb-diadal során ő volt a hajó vezérevezőse

Az összeállítás módosult a nyári, ötkarikás játékokhoz képest, a taktika viszont nem: a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Gazsó Alida összeállítású egység ugyanúgy az utolsó 200 méteren nyerte meg előfutamát, mint tette azt a japán fővárosban, és ezúttal is a fehéroroszok értek be mögöttük másodikként.

„Szokás szerint az elejét egy kicsit nyújtósabbra vettük és a táv felénél indítottunk, de azért ezúttal viszonylag kényelmes volt a tempó – értékelt Kárász Anna, akinek ez az egy száma van a vb-n. – Nem bánom, hogy nem kell sok futamot mennem, mert nagyon hideg van. Ezzel együtt jó volt végre rajthoz állni, hiszen már kedd óta itt vagyunk.”

A két héttel ezelőtt még a portugáliai utánpótlás világbajnokságon remeklő Gazsó elárulta: még soha nem ült a negyedik beülőben, de hamar hozzászokott.

Nagyon örülök, hogy olimpiai bajnokokkal ülhetek egy hajóban, nagy megtiszteltetés” – fogalmazott.

A szolnoki Gál Péter négyesben már vízre szállt csütörtökön a Bagsvaerd-tavon, míg ezúttal K–1 500 méteren mutatkozott be. Az első pálya – akárcsak riválisainak – a bemelegítést szolgálta, miután a népes mezőny miatt itt nem lehet egyből a döntőbe kerülni. Gál – akit tavaly kocogás közben elütött egy autó, súlyos sérüléseket szenvedett, s csak idén tért vissza a válogatottba – második helyen ért be a cseh Jakub Zavrel mögött, és szombaton folytatja a középfutamban.

A dunaújvárosi Kiss Balázs negyedik lett a kenu egyesek 500 méteres küzdelmének második előfutamában, így Gálhoz hasonlóan rá is vár még egy középfutam szombaton délután.

A pénteki középfutamokat 14 órától rendezik, négy magyar hajó lesz érdekelt.

(MTI)

2021.10.02 21:01:28

Kajak-kenu MTI/ CS. B.

Az ifjúságiaknál Sellyei Csanád győzött, míg az ezüstérmet Kolozsvári Brúnó szerezte meg.

2021.09.19 08:24:44

Kajak-kenu V. Á.

Csipes mellett a Hajdu, Fekete páros, a női kenu négyes, valamint a női kajak négyes is ezüstérmes lett • Aranyérmes a kajak kettes vegyes páros.

2021.09.06 23:05:42

Kajak-kenu CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Ez a vérre menő rivalizálás a legnagyobb román-magyar sportbarátságot szülte. A legendás Wichmann Tamás, Ivan Patzaichin duettet, olyan kapcsolatot, amelynek hőfoka az aktív pályafutás befejezése után sem csökkent.

2021.08.27 19:56:55

Kajak-kenu CS. B.

Bodonyi Dóra kihagyja a versenyt, s a kvartettben Gazsó Alida Dóra fogja helyettesíteni.

2021.07.02 10:07:41

Kajak-kenu nemzetisport.hu

Július 10-én, szombaton tartják a nyár egyik legnagyobb szabású szabadidősport-eseményét. (x)