Jégkorong-vb: Svájc legyőzésével hibátlanok maradtak a finnek

2012.05.08. 21:43
Címkék
A társházigazda Finnország megőrizte százszázalékos mérlegét a jégkorong-világbajnokságon, miután a csoportkör 3. fordulójában 5–2-es győzelmet aratott az addig szintén két győzelemmel álló Svájc ellen. Ezzel az A-csoportban már csak a finnek mérlege makulátlan.

A mérkőzés 7. percében Jarkko Immonen szerzett vezetést az első két meccsüket 1–0-ra megnyerő finneknek, de a svájciak szívósan küzdöttek. Kitartásuk a második harmadban Andres Ambuhl révén gólt ért, de a finnek 21 másodpercen belül Leo Komarov góljával ismét vezettek.

Immonen második találatával elhúztak a házigazdák, de Roman Wick (a durva megmozdulásáért végleges fegyelmivel kiállított Jesse Joensuu büntetése miatti emberelőnyt használta ki) izgalmassá tette a harmadik játékrészt. Annak derekán aztán Valtteri Filppula bő két percen belül kétszer is betalált, és ezzel eldöntötte a három pont sorsát.

Az utóbbi években a nagy hokis nemzetekhez egyre inkább felzárkózó svájciak veszélyességére jellemző, hogy kettővel többször lőttek kapuira, mint a finnek – ez úgy is nagy szó, hogy a meccs nagy részében futniuk kellett az eredmény után.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG

A-CSOPORT (HELSINKI), 3. FORDULÓ

Finnország–Svájc5–2 (1–0, 2–2, 2–0)
KORÁBBAN
Fehéroroszország–Kazahsztán
3–2 (0–1, 3–1, 0–0)
B-CSOPORT (STOCKHOLM), 3. FORDULÓ
Lettország–Olaszország
5–0
Oroszország–Németország20.15 (Tv: Sport2)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 3 3 7–2 5 9
2. Kanada 3 2 1 14–9 5 7
3. Svájc 3 2 1 10–8 2 6
4. Egyesült Államok 3 1 1 1 14–10 4 5
5. Szlovákia 3 1 2 6–6 0 3
6. Fehéroroszország 3 1 2 5–6 −1 3
7. Franciaország 3 1 2 10–17 −7 3
8. Kazahsztán 3 3 6–14 −8 0
Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
24 perce

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
43 perce

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
53 perce

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
1 órája

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
1 órája

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
1 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
1 órája