U18-as hoki-vb: az IIHF nem engedi Hárit játszani, a magyar szövetség háborog

2012.04.11. 10:59
Címkék
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) versenybírósága nem engedi játszani Hári Norbertet a szerdán kezdődő székesfehérvári korosztályos világbajnokságon, mivel álláspontja szerint a Svédországban szereplő hokisnak nincs legalább kétéves magyarországi bajnoki múltja. A magyar szövetség (MJSZ) fellebbez az ítélet ellen, de a csatár így is kihagyni kényszerül az U18-as divízió I/B-s tornáját.

Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára felháborítónak tartja a döntést. Hangsúlyozta: Hári Norbert igazoltan szerepelt már a magyar U8-as és U10-es bajnokságokban összesen négy szezont, majd tízéves korában családjával Svédországba költözött. Bátyja, Hári János pedig tagja a vasárnap rajtoló felnőtt divízió I-es vb-re készülő magyar válogatott keretének.

„A vita abból adódik, hogy az IIHF versenybírósága nem ismeri el nemzeti bajnokságnak az U8-as és U10-es bajnokságokat. Így aztán Hári Norbertnek az IIHF szerint nincs meg a legalább kétéves magyarországi múltja, hiába van magyar útlevele, hiába vallja magát magyarnak, hiába magyar felnőtt válogatott a testvére, hiába magyarok a szülei – mondta az MTI-nek Kovács Zoltán. – Egyszerűen érthetetlen, hogy az, aki Magyarországon születik, itt tanul meg jégkorongozni, majd tízévesen külföldre megy, miért nem lehet magyar válogatott?! Az IIHF elnökségéhez fellebbezünk, amely majd májusban ülésezik. Persze ez azt jelenti, hogy Hári nem léphet pályára a székesfehérvári vébén.”

Eric Thurston szövetségi edző Hári kiesése miatt Schmál Kristófot hívta be a csapatba, amely szerdán 19.30-kor az osztrákok ellen kezdi meg a divízió I/B-s világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
44 perce

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
49 perce

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
1 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
1 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2 órája