Jégkorong: kétgólos vezetés után kikapott a női válogatott Észak-Koreától

2012.03.26. 18:54
Címkék
Második csoportmeccsén vereséget szenvedett a magyar női jégkorong-válogatott Észak-Koreától a maribori divízió 2-es világbajnokságon. A tegnapi ausztrálok elleni sikert követően ismét jól kezdtek Gömöri Csaba szövetségi kapitány tanítványai, az ázsiaiak azonban a harmadik harmadban megfordították az eredményt.

Pedig olyan jól indult... Az Ausztrália ellen duplázó Huszák Alexandra már a 4. percben bizonyította kiváló képességeit, és emberhátrányban lőtt góljával vezetést szereztek a magyar lányok. A harmad közepén ugyan Han Szonghui találatával egyenlített Észak-Korea, de ezt követően minden úgy alakult, ahogyan azt vélhetően a szövetségi kapitány és stábja megálmodta. Kettős előnyünket Kiss-Simon Franciska váltotta gólra, majd a játékrész legvégén a 16 éves Huszák már 3–1-re módosította az állást.

A második húsz perc már eredményben is szorosabb mérkőzést ígért: Ri Szoldzsong szépített, majd Huszák Alexandra harmadik (a torna eddigi két meccsén ötödik) góljára Riu Hjonmi felelt a 40. percben. 4–3-s állásnál fordultak a csapatok a záró játékrészre, ahol viszont az álom rémálommá vált. Pedig Ri Okjong megtette azt a szívességet, hogy egymást követően kétszer is kiállíttatta magát, az emberelőnyöket nem sikerült kihasználni. A 47. és az 56. percben pedig meg lett ennek a böjtje: fordítottak az észak-koreaiak, így két játéknapot követően ők vezetik a torna hatosfogatát.

Vélhetően a hétközi két akadályt mindkét válogatott sikerrel veszi majd, így csak a szombati Észak-Korea–Ausztrália találkozóval kapcsolatban lehet reményünk. Szlovénia, Horvátország és Új-Zéland képességeit ismerve ugyanis csak egy körbeverés segítségével állhatnak Szlaby Gyöngyiék a dobogó legfelső fokára. Szombaton az Új-Záland elleni siker „kiszurkolása” után minden magyar drukker egy kicsit ausztrállá válik majd...

„ÉSZAK-KOREA MINDENT TUD A HOKIRÓL...” – GÖMÖRI CSABA

JÉGKORONG, DIVÍZIÓ 2-ES VILÁGBAJNOKSÁG, MARIBOR (SLO)
2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-KOREA 4–5 (3–1, 1–2, 0–2)
Vezette: Langley (USA), Habanova (SVK), Ivanova (RUS)
MAGYARORSZÁG: Németh A. – Molnár, KISS-SIMON, Gasparics, Maszlova, HUSZÁK – Szlaby, Trencsényi, Medgyes, Brgles, Jókai-Szilágyi – Németh B., Pálkövi, Kiss, Dabasi, Pintér – Köles, Dettrich, Rónai, Bikás, Horváth. Szövetségi kapitány: Gömöri Csaba
ÉSZAK-KOREA: Hong K. S. – Jin, Han, Kim U. A., O, Kim S. H. – Von, Kim K. B, Riu, Ri S. G., Ri O. Y. – Ri U. H., Ro, Choe, Kim S. K., Kim S. Y. – Hong J. H., Ri H. I, An. Vezetőedző: Thae Kicsol
Gólok: 03:06: Huszák (Kiss-Simon, eh, 1–0 ); 08:16: Han (Jin, ee, 1–1); 10:20: Kiss-Simon (Rónai, ee2, 2–1); 19:42: Huszák (3–1); 29:18: Ri S. G. (Riu, 3–2); 33:46: Huszák (Gasparics, 4–2); 39:14: Riu (Kim S. H., 4–3); 46:57: Riu (eh, 4–4); 55:42: Kim K. B. (Riu, Ri S. G., 4–5)
Kiállítások: 16, ill. 14 perc
Legfrissebb hírek

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
31 perce

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
45 perce

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
1 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
7 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
7 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik