Jégkorong: a szövetség nem támogatja a Volán kilépését

2012.03.28. 12:45
Címkék
Amint arra számítani lehetett, a Magyar Jégkorongszövetség részéről nem maradt visszhang nélkül a fehérváriak azon ötlete, hogy a Sapa Fehérvár AV19 felnőtt, valamint junior csapata kizárólag az osztrák bajnokságban venne részt, a magyarban viszont nem. Kovács Zoltán főtitkár szerint a szövetség ezt az utat nem tartja járhatónak.
„A minap jártam Szerbiában, ahol kísértetiesen hasonlóan alakult a helyzet, a klubok átigazoltak külföldre, a négy-öt csapatból lett kettő-három, ma pedig csakis a Szlovéniában versenyző Partizan létezik: mindegyik valamirevaló szerb hokis oda igazol – nyilatkozta Kovács Zoltán a Nemzeti Sportnak. – Jelenleg az Alba Volán is a Magyar Jégkorongszövetség tagja, ha el akar menni, tőlünk kell engedélyt kérnie. Az MJSZ-nek pedig nyilvánvalóan nem célja a hazai versenyrendszer feldarabolása, a magyar bajnokság színvonalát is fenn kell tartanunk, sőt emelnünk kell. Kértünk tájékoztatást az osztrák főtitkártól, aki azt válaszolta, hogy az U20-as EBEL-t csak a liga akarja, a szövetség nem, mivel ebben a korban későinek tartja az összevonást. Hogy Ocskay Gábor azt mondja, az U20-as EBEL-ben indul, az olyan, mintha én azt mondanám, megvan a vízumom, mert telik rá, az igazolványképem is elkészült, és beadtam az igénylésemet. De ettől még nem kaptam meg a vízumot.”

Legfrissebb hírek

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
10 perce

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
1 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2 órája

A profik elleni harctól a vállalati labdarúgásig – konferenciát rendeztek a BLSZ 100. születésnapja alkalmából

Minden más foci
2 órája

Ökölvívó Eb: Kuhta Vladiszlava bejutott a nyolc közé Szófiában

Ökölvívás
3 órája

NEMZETEK LIGÁJA 2026–2027

Minden más foci
3 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
3 órája

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
3 órája