Jégkorong: a Fehérvár nem vesz részt a következő magyar bajnokságban

2012.03.27. 15:55
Címkék
Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV 19 szakosztály-igazgatója a Fejér Megyei Hírlapnak megerősítette, a csapat nem vesz részt a magyar jégkorongbajnokságban a következő szezonban.

„Az már biztos, és talán most sokan örülnek, hogy a következő hazai bajnokságban nem veszünk részt. Nagyon egy lábon áll a magyar jégkorong, reménykedünk benne, hogy rövid időn belül megerősödik még néhány együttes, és elérjük a szlovén, de még inkább az osztrák minőségi csapatszám-mennyiséget. Az aranyérmet szerző ifjúsági csapatunk a felnőttekhez hasonlóan az EBEL U20-as bajnokságához csatlakozik″ – idézi Ocskayt az fmh.hu. fmh.hu.

Mint ismert, a Fehérvár EBEL-csapata az elődöntőben csatlakozott az ob I mezőnyéhez, a négy között a Dab.Doclert, majd a döntőben a Miskolcot múlta felül nagy fölénnyel, megszerezve 13. bajnoki elsőségét. A legszorosabban még a Dunaújváros elleni első meccs alakult, amelyet 3–0-ra nyert meg a Volán.

A menedzsment ülésén személyi kérdések is szóba kerültek:

„A magyar játékosok közül mindenkinek élő szerződése van, ahogy a külföldiek közül Chad Klassennek is, Adam Munrónak, Harlan Prattnek és Derek Ryannak pedig mindenképpen ajánlatot teszünk. Justin DaCosta és Eric Johansson valószínűleg távozik tőlünk. A válogatotthoz hazatérő légiósoknak, Vas Jánosnak, Bartalis Istvánnak és Kóger Dánielnek is feltesszük majd a kérdést, van-e kedvük a Volánban hokizni, bár nagy reményünk nem lehet az igen válaszra. Fiataljaink közül viszont Hetényi Péter, Varga Arnold, Hajós Roland, Németh Attila és Fekti Ádám lehetőséget kap az EBEL-csapatban″ – tette hozzá a szakosztály-igazgató, aki azt is elmondta, még csaknem százmillió forintnyi lyuk tátong a jövő évi költségvetésben.

Legfrissebb hírek

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
31 perce

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
45 perce

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
1 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
7 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
7 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik