Most a bécsieknek kedvezett a ráadás

2010.02.23. 19:06
null
Csúcsforgalom Satosaari kapuja előtt az első gólnál (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Hosszabbításban 3–2-re nyert egy nagyon kemény és feszült mérkőzésen a Vienna Capitals jégkorongcsapata a Sapa Fehérvár AV 19 otthonában az EBEL negyeddöntőjének második mérkőzésén. A két csapat 1–1-re áll a négy győzelemig tartó párharcban.

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT TEKINTHETIK MEG!

Káprázatos emberhátrányos védekezés, óriási kapusteljesítmény, „ellenszélben” kivívott siker – a Fehérvár alaposan kihajthatta magát az első találkozón. Az érdeklődés hatalmas volt, a csarnokban a hivatalos befogadóképességnél is többen szorongtak, néhány optimista még jegyért állt sorba a korongbedobás előtt…

1. harmad

„TARTANI KELL A TEMPÓT”
„Tudtuk, hogy kemény csata lesz, az osztrákok hatalmas iramot diktálnak. Helyzetek vannak itt is, ott is. Semmi gond, tartani kell a tempót, nyomni kell tovább" – nyilatkozta Vas János a Nemzeti Sport Online-nak a szünetben.

A hangulat elképesztő volt a csarnokban, a kapukban Satosaari, illetve Cassivi kezdett. Valóságos hangrobbanással indult a találkozó, az első Volán-kapuralövést Fekete jegyezhette fel. Az első ziccert viszont az osztrákok: Lemieux (no nem Mario, hanem Francis…) kilépett, hatalmas helyzetben vitte a korongot, viszont képtelen volt túljárni Satosaari eszén. Mondhatni, ez a jelenet ismerős lehetett a bécsieknek az első meccsről. Kisvártatva a Rodman testvérpár kavart bajt a fehérvári kapu előtt, Satosaari támadása után pedig az első balhé tüzelhette a nézőket – Bornhammar vágott rendet az osztrákok között.

A svéd légiós és Francois Bouchard is levonulhatott két percre a dulakodásért.  Négy a négy ellen Fekete szerzett erőszakosan korongot az osztrák védőharmad előtt, kapura tört, de hátulról megpiszkálták – előnybe került az AV 19. Ki is használta a Fehérvár, a 7. percben Palkovics megszerezte a vezetést a házigazdáknak! (1–0). A magyar csatár belekapott egy kipattanóba, a két, menteni igyekvő bécsi védő pedig a saját kapujába segítette a korongot…

A gólöröm után az ürömöt az jelentette, hogy szinte kapásból hátrányba került a Volán – persze az első meccsen jól begyakorolhatták az emberhátrányos védekezést… A hátrány hamarosan kettőssé változott, és a Vienna be is talált, de a játékvezetők érvénytelenítették Selmser gólját. Tizennyolc másodperc volt még 5 a 3 ellen, és a nyomást nem lehetett bírni: az NHL-ben is megforduló Benoit Gratton mattolta Satosaarit két bravúr után a 9. percben (1–1).

Rövid, nyugalmasabb időszak után ismét egy Satosaari-mentés után szabadultak el az indulatok, mivel a házigazdák most sem tűrték kapusuk piszkálását – ráadásul Marcel Rodman ki is ült két percre. A fórt nem sikerült kihasználni, a 16. percben pedig Kóger mehetett a büntetőpadra – jogosan. A Capitals csak az emberelőny végén tudott felállni, viszont Satosaari „lenyelte" a messziről eleresztett, megpattant lövést. A hajrában egy Palkovics–Mihály akciót követően emelkedhettek a nézők, de az erdélyi csatárt kitessékelték a hátvédek a kapu elől. Újabb helyzet nem alakult ki, a nyitó harmad után 1–1-re álltak a csapatok.

2. harmad

Gyors rohamokkal indítottak a vendégek, Satosaari egymás után kétszer húzta le a rolót a csatárok előtt. David Rodman bottal akasztott, így ő is kipróbálhatta a fehérvári büntetőpadot, esélyt kapott a Volán. Ackerström próbálkozását védte Cassivi, majd Andersson és Martz próbálkozott sikertelenül. A hátrány letelt, a kivágott koronggal pedig meg is ugrott a büntetőpadról visszatérő Rodman, de hiába vezette egyedül kapura azt, a „finn fal” átjátszhatatlannak bizonyult a számára.

Fór után fór, megint a Fehérvárnak, viszont az emberelőnyös specialisták nem tudtak az első percben helyzetet kialakítani. Sajnos utána sem… A Volán annak ellenére nem volt képes ziccereket kidolgozni, hogy sorra kapta az előnyöket a keménykedő bécsieknek köszönhetően – összességében kevés akció volt közvetlenül a kapuk előtt.

Amikor kialakult, akkor viszont meg is zördült a háló, sajnos a Fehérváré: Dan Bjornlie talált be egy kapu mögül visszapasszolt korongból a 35. percben (1–2). A gól után újabb helyzetet hibázott el a Vienna, majd emberelőnybe is került – nagyon rosszul alakult a harmad vége.

A kiállítással nem tudott mit kezdeni a Caps, viszont Horváth András is kiszállt 50 másodperccel a harmad zárása előtt. Sikerült kihúzni a hátralevő időt a szemmel láthatóan nagyon fáradt Volánnak, de a második harmadra így sem tekintünk vissza szívesen.

A szünetben két, józannak jóindulattal sem nevezhető drukker nyitott be az AV 19 öltözőjébe, és beüvöltött, hogy „Harcoljatok!”. Nem rossz tanács…

A szünetben Sofron István értékelt az NSO-nak: „Fel kell vennünk a ritmust, túl sokat hibázunk, főleg a védőharmadunkban. Oda kell figyelnünk, hogy buta szabálytalanságok miatt ne legyenek fölösleges kiállítások. Támadásban egyszerűbb játékra van szükség, kevesebb passz és több lövés kell" – mondta.

3. harmad


Az áthúzódó kiállítás miatt hátrányban kezdett a Fehérvár, a nyomás hatalmas volt a magyar kapun – Alén ráadásul a büntetés letelte előtt négy másodperccel akadályozásért szállt ki. Casparsson passza után Bjornlie iszonyú erejű bombáját védte Satosaari, akinek sokat köszönhetett e percekben csapata. A védekezés összeállt, a Vienna gól nélkül maradt, és ez nagyon fontos volt – az már más lapra tartozik, hogy a játék képe nem a házigazdáknak kedvezett.

„VÁRAKOZÁSON FELÜL TELJESÍTENEK!”
„Várakozáson felül teljesítenek a fiúk, lőttünk gólt öt az öt ellen, amit szakmailag nagy dolognak tartok. Vasárnap azzal nyertünk, hogy az emberelőnyös és az emberhátrányos szituációkban is nagyot javultunk az alapszakaszhoz képest. Teljesen nyílt a meccs" – értékelt id. Ocskay Gábor az NSO-nak.

A 45. percben késleltetett kiállítás miatt 6 az 5 ellen dolgozott ki helyzeteket a Volán, viszont ki is hagyta őket – Bornhammar a kapu előtt hibázott ziccerben. Az emberelőnyös egységek nem sokat tettek eddig hozzá a játékhoz, várta a drukkerhad, hogy forduljon a kocka.

Bootland buta módon támadta Satosaarit egy kilőtt korong után, így ő is a büntetőpadon elmélkedhetett – 21 másodperc kettős előny! Ehhez képest (igaz, már szimpla fórban) a Vienna dolgozott ki ziccert, de Bouchard a kapusba lőtt. Tíz perc maradt az egyenlítésre.

És a tíz percből csak három másodperc telt el, amikor Vas János ment el a bal oldalon, élesen belőtt korongjába Kovács Csaba piszkált bele, Cassivi pedig a hálóból piszkálhatta ki… (2–2)

Jött is az újab sansz, Rotter akadályozás miatt kapott két percet. A közönség hatalmas hangerővel buzdította magához tért csapatát, Cassivinek pedig kettőt is kellett védenie – az előny már megint kimaradt. Egy előny nem előny, mondhatták a játékvezetők, mert kiemelték a Satosaarit inzultáló Benoit Grattont. Az eredmény annyi volt, mint addig – eredménytelenség…

A Capitals egy kontrával kevert bajt a Volán-kapu előtt, de Bootland nem tudta a hálóba terelni a korongot. A bécsiek rohamot fújtak és kapuja elé nyomták a Fehérvárt a véghajrában – gólnak azonban nem örülhettek, így jöhetett a hosszabbítás. A végét színesítette még egy kis műbalhé Rotter és Satosaari között, a finn kapus látványosan elterült, anélkül, hogy erre az osztrák igazán okot szolgáltatott volna.

Hosszabbítás

2–2 után ráadás – ez Bécsben már bejött a Volánnak. Négy a négy ellen folytatták a csapatok, először Cassivinek kellett védenie egy, a kapuja elé betett korongot. A hosszabbítás második percében Andersson felpörgő, fonákkal rátett lövését kellett lekapnia Cassivinek – nem bántunk volna egy hatalmas szerencsével elért gólt. A kegyelemdöfést viszont a bécsiek vitték be: Satosaari egy, majdnem a kék vonalról elengedett Lebeau-lövés után nyúlhatott maga mögé (2–3). Két, rettenetesen fárasztó mérkőzés után 1–1 a négy győzelemig tartó párharc állása.

„Nem érződött a csapaton a fáradtság, nem úgy az ellenfelünkön, akik a végére már elmaradtak önmaguktól. Ilyen egy igazi playoffmeccs, nem lehetett tudni, hogy ki nyer a végén. Így volt ez vasárnap , és így most is. Amit ma nyújtottunk, az pont erre volt elég” – nyilatkozta Ladányi Balázs a meccs után a Nemzeti Sport Online-nak.

EBEL
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–VIENNA CAPITALS 2–3 (1–1, 0–1, 1–0, 0–1) h. u.
Gólszerző: Palkovics (1–0, Ackerström, N. Andersson, 6:05 – ee.), Gratton (1–1, Lebeau, Bouchard, 8:27 – ee.), Bjornlie (1–2, Rotter, Lebeau, 34:47), Kovács Cs. (2–2, Vas J., Ackeström, 50:04), Lebeau (2–3, 63:06)
A négy győzelemig tartó párharc állása 1–1
MESTERMÉRLEG 
JARMO TOLVANEN, a SAPA Fehérvár AV19 edzője: – A rájátszásban a kis dolgok a legfontosabbak, amelynek a lényege, hogy a problémákat a lehető legegyszerűbben oldjuk meg. Azt hiszem, ebben ma jobb volt a Vienna. Az első harmadban jól játszottunk, igaz, ekkor mindkét csapat eléggé ideges volt, míg a folytatásban kissé elvesztettük a fonalat, de a harmadik harmadra visszajöttünk a meccsbe, és akárcsak Bécsben, itt is egy gól döntött a hosszabbításban. Nincs semmi gond, megyünk tovább.
KEVIN GAUDET, a Vienna Capitals edzője: – Ez a találkozó legalább annyira izgalmas volt, mint a vasárnapi. Megint kettő kettő, és megint hosszabbítás lett a vége, de szerencsére most mi jöttünk ki ebből jobban. Elismerésem a SAPA Fehérvárnak, hiszen nagyon jó mérkőzést játszottunk, és ismét csak azt kell mondanom, hogy le a kalappal Satosaari előtt, aki akárcsak legutóbb, ma is kiválóan védett.

 

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Medvescak Zagreb–Graz 99ers
3–6
Az állás 2–0 a Graz javára
 
VSV Villach–Liwest BW Wings
4–3 h. u.
Az állás 1–1
 
KAC–RB Salzburg 1–3
Az állás 1–1
 
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
14 perce

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
30 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
30 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
37 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
45 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
53 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
54 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik