Kanada sír, Florida nevet

Hiszen a Flamesnek is főszerep jutott a fináléban, nem is beszélve a rájátszásról, amelyben három csoportgyőztest, a Vancouvert, a Detroitot, majd a San Josét legyőzve úgymond kiscsapatként jutott be a nagydöntőbe a Nyugati főcsoportból, az egész világ elismerését elnyerve – a méretes Stanley-kupát azonban nem. Az a 12 éve megalakuló, ezt megelőzően mindössze egy (!) playoffpárharcot megnyerő Tampáé lett, miután a mindent eldöntő hetedik összecsapáson páratlan izgalmak közepette 2–1-re legyűrte a Flamest, egyszersmind megfosztotta Kanadát attól, hogy 1993 után ismét bajnokcsapatot ünnepeljen.

Nem hiányoztak a sztárok, volt itt elég

Hiányzott innen Martin Brodeur, Peter Forsberg, Joe Sakic, Steve Yzerman, Brett Hull vagy Jeremy Roenick? Ugye, nem. Ez a két gárda mindent, de tényleg mindent kiadott magából, az eddig nem túl ismert jégkorongozók világklasszisok lettek, és tulajdonképpen nem is tudjuk, miben maradnak el az imént említett megasztárok mögött. Ôszintén szólva rettenetes, hogy az egyik csapatnak buknia kellett azok után, amit nekünk adott az idei rájátszás utolsó párharcában.
"A végére kiürült a tank" – szólt keserűen a legyőzőtt fél edzője, Darryl Sutter, míg egyik kulcsembere, a Tampában megrendezett utolsó derbi egyetlen flameses góllövője, Craig Conroy (mekkora gólt ütött, te jó ég!) azt emelte ki, hogy "azért vagyunk rendkívül csalódottak, mert kétszer is megnyerhettük volna a kupát, de mind a két alkalommal hibáztunk." ---- No igen, a Lightning 2–3-as állásról fordított (az elmúlt 33 évben rajta kívül ez csak a Coloradónak sikerült, még 2001-ben), előbb kétszeri hosszabbítás után győzött Calgaryban, tegnapra virradóra pedig valahogy kihúzta 2–1-gyel a rendes játékidőben. Jó helyre került a trófea – bár a Flames diadala esetén sem mondhatnánk mást.
Hogy mi döntötte el a hetedik csatát? Egyrészt a Tampa "elhárítása", amely levette a jégről Jarome Iginlát, a Calgary legveszélyesebb hokisát (egyszer sem lőtt kapura az albertai zseni), továbbá Nyikolaj Habibulin, aki a hajrában emberfeletti bravúrral mentette meg csapata egygólos előnyét (hogy hogyan ért oda Jordan Leopold emelésére…), valamint Ruszlan Fedotenko, a széles arcú, szimpatikus ukrán csatár, aki mind a két találatot magára vállalta, és persze Vincent Lecavalier, a floridaiak szupertehetsége, aki bámulatos cselsorozat után tálalt Fedotenko elé a második mattolásnál, sőt ha nem "okoskodik" a szólójánál, gólt is szerezhetett volna a harmadik harmadban.
"Amikor három éve idekerültem, szedett-vedett társaság fogadott, önbizalomhiányban szenvedő, ugyanakkor tehetséges srácok. És tessék: megcsináltuk. Elhihetik, magam sem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan felérünk a csúcsra – úgyhogy nem tudok mást mondani, mint hogy hihetetlenül büszke vagyok a fiúkra. Elképesztő mennyiségű munkát végeztek el" – mondta a Tampa első bajnoki diadalát követően John Tortorella, a sikeredző. ---- Egyik legjobb tanítványa, a hatodik meccsen két rendkívül fontos találatot ütő, ezúttal egy gólpasszt elkönyvelő Brad Richards a nagy Stanley-kupa mellett egy kisebbet is átvehetett: a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát. Rászolgált, hiszen a négy playoffpárharcban összesen 12 gólt, illetve 14 gólpasszt jegyzett, és 26 pontjával a kanadai táblázat élén végzett. Hallunk még róla.
Amiként Habibulinról is. A kiváló orosz kapus újabb címet szerzett, immár nem csupán junior-világbajnok és olimpiai bajnok, hanem Stanley-kupa-győztes is (az 1992-es albertville-i téli olimpián csere volt a FÁK együttesében, Viktor Tyihonov el is vette tőle az aranyérmet, amelyet néhány éve végre megkapott…), így most már "csak" a Világkupa-győzelem, illetve a világbajnoki cím hiányzik ahhoz, hogy elmondhassa magáról: mindent megnyert, amit csak lehet.
És még valami. Köztudott, hogy a bértárgyalások miatt várhatóan hónapokat csúszik a következő idény rajtja, így jobb híján abban bízunk, hogy az átkozott pénz helyett inkább arra gondolnak majd az illetékesek: a Tampa Bay Lightning és a Calgary Flames jégkorongozóinak hála, az egész világ felejthetetlen élménnyel lett gazdagabb. ---- Az elmúlt négy évben harmadszor fejeződött be hollywoodi módra a Stanley-kupa-döntő: 2001-ben minden idők egyik legjobb hátvédje, az 1979-től egészen az 1999–2000-es idényig a Bostont szolgáló, de azzal a gárdával bajnoki cím nélkül maradó, ezért a Coloradóhoz szerződő Ray Bourque 40 esztendősen ért fel a csúcsra, egy évvel később a csehek legendás kapusa, a sokáig a Buffalót erősítő, majd a Detroitban kikötő Dominik Hásek érinthette meg a kupát pályafutása során először, az idén pedig a Tampa 40 éves csapatkapitánya, Dave Andreychuk.
"Ne kérjék tőlem, hogy szavakba öntsem az érzéseimet, mert úgysem tudom. Ezer éve vártam erre a pillanatra, már azt hittem, sohasem jön el. Számtalan emlék jut most az eszembe, a rájátszás nélküli idényeim, aztán az első körös kiesések, no meg az elveszített főcsoportdöntők. De mindez már a múlté: bajnok lettem" – habogta a hatalmas termetű támadó.
Játszott korábban a Buffalóban, a Torontóban, a New Jerseyben, a Bostonban, a Coloradóban, csupa olyan csapatban, amelyik erősebb a Tampánál, és mégis: huszonkét évad, 1759 (!) mérkőzés után Stanley-kupa-győztes lett. Azzal a csapattal, amely Andreychuk 10. NHL-idényében alakult csak meg.