A cserekapus Tyton mentett pontot a lengyeleknek

Vágólapra másolva!
2012.06.08. 17:50
null
Az első 2012-es Eb-gól (Fotó: Action Images)
Címkék
A Lengyelország–Görögország mérkőzéssel elkezdődött a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. A papírforma a lengyelek mellett szólt, akik hamar vezetést szereztek, majd a szünet előtt emberelőnybe kerültek, ám a görögök váratlanul egyenlítettek a fordulás után. Sőt, a hazaiak kapusa Wojciech Szczesny a második félidő közepén kiállítást érően szabálytalankodott a tizenhatoson belül, cseréje, Przemyslaw Tyton azonban hárította Jorgosz Karagunisz büntetőjét. Igazságosnak mondható döntetlen született a nyitó mérkőzésen.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉNEK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

A TALÁLKOZÓ ELŐTT

Nincs több mentség, vége a szurkolók által a csodatornáról, a játékosok által csodafutballal kivívott aranyról szóló álmoknak, itt a háziasszonyok réme: az ünnepélyes megnyitóval elkezdődött a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. Azt azért valljuk meg őszintén, a lengyel–görög találkozónál különbet is el tudtunk volna képzelni kóstolóként.

A két pályára lépő fél számára viszont élet-halál kérdése ez a kilencven perc: a (fél)házigazda lengyeleknek nemcsak a hazai közönség miatt fontos a győzelem, hanem azért is, mert a három ponttal csoportból kivezető lendületet szerezhetnek; de a görögök számára is nyilvánvaló, hogy ha most kikapnak, borzasztó nehéz dolog lesz az oroszok és a csehek ellen kiharcolni a továbbjutást.

A kezdőcsapatok nem rejtettek magukban meglepetéseket, az egyébként is esélyesebb és jobb erőkből álló hazaiak a szokásos 4–2–3–1-es hadrendjükkel operáltak, a vendégek pedig a 4–3–3-as felállást választották, amelyben azért nem volt olyan viharos támadójáték kódolva, mint azt a három alkalmazott csatár sejteni engedi.

A MEGNYITÓ

A kezdő sípszó előtt megtekinthettük a 12 perces, szokás szerint színpompás és elvont, a múlt hagyományait felelevenítő és a jelenre is rávilágító megnyitóünnepséget; amelyben mi magyarok is érdekeltek voltunk, hiszen György Ádám zongoraművész előadta Chopin a-moll etűdjét, majd stílszerűen megvillantotta pazar labdakezelési technikáját is. Zenei munkájába egy DJ, az olasz származású, de Budapesten élő Karmatronic is bekapcsolódott, majd levonulásuk után összeálltak a színes ruhájú fellépők egy hatalmas futball-labdává, zárásképpen pedig egy gigászi „UEFA EURO2012” felirattá.

Pillanatkép a megnyitóról (Fotó: Action Images)
Pillanatkép a megnyitóról (Fotó: Action Images)


A MÉRKŐZÉS

Az „idegesen kezdtek a felek” közhely ezúttal is ült, a hazaiak kissé félve, de támadtak, a vendégek pedig elszántan védekeztek, és védőik a térd-, középpályásaik a pontrúgásokra koncentráltak. Az ötödik percben is híján felrobbant az 500 millió euróból megépített stadion, hiszen Ludovic Obraniak lőhetett kapura az ötös jobb sarkától, de blokkolták a védők, majd Rafal Murawski 16-osról megeresztett bombáját simította ki a léc alól Kosztasz Halkiasz kapus.

A helyzetektől meglepő módon a lengyelek ijedtek meg, pár perc múlva ugyanis az egyre bátrabb görögök veszélyeztettek, természetesen egy pontrúgásból, amely után alig-alig csúsztatott a jobb alsó mellé Theofanisz Gekasz. Ugyanígy paraszthajszálak hiányoztak a másik oldalon az ötösnél bevetődő Robert Lewandowskinak, akinek homloka előtt ennyivel suhant el klubtársa, Jakub Blaszczykowski beadása.

A 17. percben azonban nem hibázott a lengyelek gólgépe, Lewandowski: egy újabb jobb oldali beívelésnél két görög védő is elszaladt mellőle, a kapus némileg árnyékra mozdult, de egyébként is tehetetlen volt, ő pedig hét méterről a jobb felsőbe fejelt. 1–0

ROBERT LEWANDOWSKI TALÁLATA



Már az előző helyzetnél is borzalmasan helyezkedett Vaszilisz Toroszidisz, aki a labda felé lökte a támadót, ezúttal pedig a lengyel a beadás, ő pedig érdekes módon a túloldali szögletzászló felé mozdult. Igaz, ő legalább olyan volt, mint a kampányoló politikus (emberközeli), de aki tudja, hogy a két belső védő hová és miért futott, jelentkezzen a görög kapitánynál, Fernando Santosnál a szövetség e-mail címén.

A gólpasszt „természetesen” Blaszczykowski szállította, társa pedig góllal köszöntötte szülővárosát, Varsót.

VOLT JOBB

Nem sok helyzetet láthattunk az első félidőben – maradjunk annyiban, hogy György Ádám jobban muzsikált, mint az őt követők.

Megnyugtatta a vezető találat a házigazdát – hogy egy másik csontig kopott sablont is elővegyünk –, de túlságosan is visszaálltak ahhoz, hogy gyorsan újabb helyzeteket alakítsanak ki, a görögök pedig továbbra is a mezőnyharcra koncentráltak.

Igaz, azzal, hogy kontráikat a szorosan záró középpályás sor megakadályozta, beadásaikat pedig a fegyelmezett és jól megtermett védők lefülelték, kihúzták méregfogukat, vagy hogy stílszerűek legyünk, nem húzták be kapujukba a lengyelek a görögök falovát.

SZAVAZÁS

Ön szerint jogos volt Papasztathopulosz kiállítása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A félidő hajrájában Papadopuloszt cserélt a görögök kapitánya, szó szerint, ugyanis Avraamot kollégája, Kirjakosz váltotta a védelem közepén; de ettől nem lett a sor összeszedettebb, bizonyítja ezt, hogy hagyták a 11-es pontról szabadon kapura lőni Damien Perquist, aki azonban cél tévesztett.

A 44. percben megbomlott a görög falanx: Szokratisz Papasztathopulosz megkapta második, finoman szólva is erősen véleményes sárga lapját, és el kellett hagynia a gyepet. Nem sokkal később a déliek szerint a spanyol Velasco Carballo feltette a koronát addigi működésére: a 16-osán belül becsúszó Perquis ráesett a maga alatt lévő labdára, kezével egyértelműen megállítva azt, de nem 11-est adott a játékvezető, hanem megszórta sárgával a reklamáló görögöket…

Santos mester egy lemondó, elkeseredett grimasszal vette tudomásul a kiállítást, az arcára ez volt írva: bizony lehet, elúszott a Kalózhajó…

Azért fel nem adta, a csődöt mondó ígérő Szotirisz Ninisz helyére behozta Dimitrisz Szalpingidiszt, aki nem sokkal később kiegyenlített. 1–1

DIMITRISZ SZALPINGIDISZ TALÁLATA

A hazai védelem élénk közreműködésével, ugyanis Gekasz jobb oldali beívelését Sebastian Boenisch és kapusa, Wojciech Szczesny is elvétette (utóbbi hibázott nagyobbat), a görög cserecsatár az ötös jobb sarkán előtte hagyott labdát és az üres kaput pedig köszönte szépen, és nem hagyta kihasználatlanul.

A görögök ismét visszatérhettek kedvenc bunkervédekezésükhöz és kontráikhoz, és az egyik ellentámadás során vezetéshez juthattak volna, ha nem totojázik túl sokat a kapura lövéssel az ötös bal sarkánál Jorgosz (Lada) Szamarasz. A lengyelek is eljutottak azért helyzetekig, de Lewandowski elönzőzte a nagyobbikat, Maciej Rybus pedig melléfejelte a másikat.

Szczesny 11-est érő szabálytalansága és piros lapja végül nem lett végzetes a lengyelek számára (Fotó: Action Images)
Szczesny 11-est érő szabálytalansága és piros lapja végül nem lett végzetes a lengyelek számára (Fotó: Action Images)

Ám Szczesny is feltette a koronát mai munkásságára, mert felrúgta a 11-es pontnál a kiugró Szalpingidiszt, így ő piros lapot, a görögök pedig büntetőt kaptak. A labdához az Eb-győztes Jorgosz Karagunisz állt oda, de a csereként beállt Przemyslaw Tyton kiütötte a bal sarok felé megküldött labdát!

A görög futballtitánnal kitolt a lengyel Tyton…

JORGOSZ KARAGUNISZ KIHAGYOTT BÜNTETŐJE

Hogy még mérgesebbek legyenek a görögök, Szalpingidisz gyorsan lőtt egy lesgólt (tényleg az volt), ez is mutatja, hogy mennyire összezuhantak a fehér mezesek a második félidőre. Közben Santos mester egyik támadója helyére középpályást küldött, de Obraniak így is helyzetbe tudott kerülni, ám K. Papadopulosz megmutatta, hogy tanult ezt-azt a Schalkében, és az ötös, valamint a szabályosság határán kitolta a kapura törő lengyelt a pályáról.

Tyton megmentette a lengyeleket
Tyton megmentette a lengyeleket

A hajárában a hazai „sasok” megszállták a vendégek 16-osát, de a beadások pontatlanok voltak, a középtávoli lövéseket pedig fogta Halkiasz. A ráadásban egy másik 2004-es Eb-hős, Kosztasz Kacuranisz kergette kevés híján görög tragédiához illően őrületbe övéit, mert majdnem lőtt egy bődületes öngólt, de ez a fordulat már nem fért bele a nyitó mérkőzésbe.

Döntetlen született tehát a 2012-es Eb első találkozóján, mégpedig igazságosnak mondható. Láthattunk helyzeteket, tizenegyest, kiállításokat és izgalmas fordulatokat: korántsem volt parádés ez a 90 perc, de soha rosszabbat ezen a tornán!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉNEK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

EURO 2012
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
LENGYELORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 1–1
Varsó, Nemzeti Stadion, 58 500 néző. Vezette: Velasco Carballo (Alonso Fernández, Yuste Jiménez – mindhárom spanyol)
LENGYELORSZÁG: Szczesny – Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch – Blaszczykowski, Murawski, Obraniak, Polanski, Rybus (Tyton, 70.) – Lewandowski
A kispad: Sandomierski (kapus), Wojtkowiak, Kaminski, Wawrzyniak, Dudka, Matuszczyk, Mierzejewski, Wolski, Grosicki, Sobiech, Brozek. Szövetségi kapitány: Franciszek Smuda
GÖRÖGORSZÁG: Halkiasz – Toroszidisz, A. Papadopulosz (K. Papadopulosz, 37.), Papasztathopulosz, Holevasz – Maniatisz, Kacuranisz, Karagunisz – Ninisz (Szalpingidisz, a szünetben), Gekasz (Fortunisz, 68.), Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
A kispad: Corvasz, Szifakisz (kapusok), Cavelasz, Malezasz, Makosz, Fotakisz, Fetfacidisz, Liberopulosz, Mitroglu
Gólszerző: Lewandowski (17.), ill. Szalpingidisz (51.)
Kiállítva: Szczesny (69.), ill. Papasztathopulosz (44.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik