A „fekete csillagok” Dél-Afrikában is ragyoghatnak

2009.09.06. 21:09
null
Essienék ismét ünnepelhetnek: 2006 után megint ott vannak a vb-n! (Fotó: Reuters, archív)
Címkék
A ghánai labdarúgó-válogatott vívta ki elsőként a kijutást a 2010-es világbajnokság afrikai zónájának selejtezőiről, miután hazai pályán 2–0-ra legyőzte Szudánt. A „fekete csillagok” már négy mérkőzés után behozhatatlan előnyre tettek szert csoportjukban.

A házigazda Dél-Afrika után a második afrikai csapatot is felírhatjuk a 2010-es világbajnokság résztvevőinek listájára: Ghána elsőként abszolválta sikerrel a selejtezőket.

A „fekete csillagok" a Benin-Mali meccs 1-1-es eredménye után már azzal a tudattal léptek pályára, hogy egy Szudán elleni siker mindenképpen biztosítja számukra a vb-részvételt.
Ennek megfelelően már a 14. percben megszerezték a vezetést Sulley Muntari révén, a sikert Michael Essien a második félidő elején bebiztosította, innentől pedig a közönség foglalkozhatott az accrai fieszta szervezésével.

A RÉSZTVEVŐK
Dél-Afrika (rendező jogán), Japán, Ausztrália, Dél-Korea, Észak-Korea, Hollandia, Brazília, Ghána
A szerb Milojan Rajevac válogatottja hihetetlen magabiztossággal gázolt át csoportján, eddig négyből négyet nyert, és még gólt se kapott. A ghánai válogatott 2006 után másodszor jutott ki a vb-re, az afrikai csapat a nyolcadik kijutó a tornára.

A nap másik nagy érdeklődéssel várt meccse a Nigéria-Tunézia rangadó volt: az észak-afrikaiak nagyon fontos pontot vittek el Abujából. Peter Odemwingie góljára két perc múlva válaszoltak a vendégek, és hiába talált be a 80. percben a (pont Tunéziában légióskodó) Michael Eneramo, Uszama Daraggi a 89. minutumban egalizált. A tunéziaiak két ponttal vezetnek csoportjukban Nigéria előtt.

A teljesen nyílt A-csoportban még Gabonnak, Kamerunnak, Togónak és Marokkónak is megmaradtak az esélyei, miután az „Atlasz oroszlánjai" elvittek egy pontot Loméból. Togo Moustapha Salifou találatával szerzett vezetést Marokkó ellen, ezzel nagyon kínos helyzetbe taszítva a vendégeket, de Adel Taarabt az utolsó pillanatban egyenlített - így megmaradtak az észak-afrikaiak továbbjutási reményei.

Tartja vezető helyét az algériai labdarúgó-válogatott a C-csoportban, miután hazai pályán Rafik Szaifi góljával legyőzte Zambiát. A vb-t utoljára 1986-ban megjárt algériaiak három ponttal vezetnek Egyiptom előtt, de a 6. fordulóban idegenben csapnak össze riválisukkal.

LABDARÚGÓ VB 2010
AFRIKAI ZÓNA, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT
Togo-Marokkó 1–1
B-CSOPORT
Nigéria-Tunézia 2–2
Mozambik-Kenya 1–0
D-CSOPORT
Benin-Mali 1–1
Ghána–Szudán 2–0
3. SELEJTEZŐKÖR
 
A-CSOPORT            
1. Gabon  3
2   1
5–3
6
2. Togo
4
1
2
1
2–4
5
3. Kamerun 3
1 1 1 2–1
4
4. Marokkó  4
  3
1 2–3
3
             
B-CSOPORT            
1. Tunézia  4
2 2
  6–3
8
2. Nigéria  4
1 3
  5–2
6
3. Mozambik 4 1 1
2 2–4
4
4. Kenya
4 1
3 3–7 3
             
C-CSOPORT            
1. Algéria  4 3 1   6–1  10
2. Egyiptom  4 2 1 1 6–4  7
3. Zambia  4 1 1 2 2–4 4
4. Ruanda  4   1 3 0–5 1
             
D-CSOPORT            
1. Ghána  4 4     7–0  12
2. Mali  4
1 2 1 5–5
5
3. Benin  4
1 1
2 3–5
4
4. Szudán  4
  1 3 1–6 1
             
E-CSOPORT            
1. Elefántcsontpart  4 4     15–3  12
2. Burkina Faso  4 2   2
7–10
6
3. Guinea  4 1   3 6–9 3
4. Malawi  4 1
  3 3–9 3

 

Legfrissebb hírek

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
4 perce

Vasárnapi sportműsor: Brazília Norvégiával játszik a foci-vb-n a nyolc közé jutásért

Minden más foci
9 perce

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
31 perce

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
33 perce

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
2 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
3 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik