Euro 2012: a csehek Rosicky nélkül növelnének ellenünk önbizalmat

MTI MTIMTI MTI
2012.05.30. 17:59
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, Michal Bílek cseh szövetségi kapitány kijelölte a válogatott 23 fős Eb-keretét, amelyben helyt kapott a sérüléssel bajlódó Tomás Rosicky is, aki a pénteki, Magyarország elleni felkészülési mérkőzésen valószínűleg még nem lép pályára.
„Szeretném, ha a legerősebb összeállításban tudnánk játszani az Eb-n, ezért az a fontos, hogy Tomás a torna első mérkőzésére teljesen egészséges legyen” – mondta kedd este a közszolgálati televíziónak Bílek.

Rosicky azt állítja, most már rendben van, de azért óvatosságra van szükség:

„Az edzéseket a fiúkkal már elkezdtem, de nehéz megmondani, mikor fogom bírni a teljes terhelést. Pénteken minden attól függ, hogy érzem magam. Semmit sem akarunk kockáztatni.”

Szerdán Rosicky már egész nap a csapattal edzett, és a korábbi napoktól eltérően a labdával is gyakorolt.

„Tomás egyre nagyobb edzésadagokat vállal, szinte biztos vagyok benne, hogy az Eb kezdetéig rendbe jön. Pénteken azonban valószínűleg még nem lép pályára, mert nem kockáztathatunk” – mondta a szerdai tréningek után Vladimír Smicer, a válogatott menedzsere.

Petr Jirácek középpályás nagyon fontosnak minősítette a magyarok elleni meccset.

„Természetesen az Európa-bajnokságra készülünk, de a magyarok elleni mérkőzést nagyon komolyan vesszük. Önbizalmunk szempontjából a pénteki találkozó kulcsfontosságú. Ugyanakkor ki kell próbálnunk néhány dolgot, s a nézőket is meg kell nyernünk” – mondta újságíróknak a német Wolfsburg középpályása.

Megjegyezte, a csehek részéről óvatosságra is szükség van: „Senki sem akar megsérülni az Eb előtt, de győzni akarunk, s a nézőknek meg akarjuk mutatni, hogy jó formában vagyunk.”
Legfrissebb hírek

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 perce

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
9 perce

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
15 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
25 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
29 perce

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
33 perce

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
50 perce

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
1 órája