Hamilton: Rosberg adatai nem sokat segítenek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.04. 18:46
null
Hamilton szerint Rosberg hosszú menetei számára semmitmondóak (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton nem gondolja, hogy sokat megtudhat Nico Rosberg 2. szabadedzés végén megtett köreinek adataiból, s a számok, illetve a diagramok böngészésével ledolgozhatja hátrányát, amibe több mint fél órával a tréning vége előtt történt motorhibája miatt került. A Red Bullnál fellélegeztek, hogy az Osztrák Nagydíjon látott visszaesés egyszeri eset volt, a Williamsnél a Német Nagydíjon is kap egy esélyt Susie Wolff, akinek önhibáján kívül sikeredett négykörösre a beugrása.

Lewis Hamilton nem számít arra, hogy autójának korai leállása miatt Nico Rosberg hosszú meneteinek adataiból megtudja, milyen a Mercedes Silverstone-ban teletankolva, és hogyan kopnak a gumik. Fordított esetben a német mindig a csapattárs adatainak elemzésére támaszkodik, sokak szerint az a fő előnye Hamiltonnal szemben, hogy képes belemerülni a részletekbe.

„Nem sokat segítenek Rosberg adatai, amelyeket a hosszú menetéből nyerünk, hiszen más a vezetési stílusunk – mondta Hamilton. – Semmit sem tudok meg arról, mennyire tartósak a gumik, alul- vagy túlkormányozott-e az autó, vagy milyen kemények a fékek. Ezeket mind magamnak kell kitapasztalnom. Nem lesz könnyű, de rendben lesz. Nem értem, miért mindig az én autómmal történnek ezek a meghibásodások. Ha meg is javítjuk a kocsit, nem biztos, hogy belefér egy száraz pályás hosszú menet a szabadedzésen, és nem fogom tudni, milyen lesz az autó a versenyen.”

65. BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
PÉNTEK
1. szabadedzés: Rosberg az élen, Massa a falban, a női pilóta autója leállt
2. szabadedzés: Hamilton a leggyorsabb, de leállt a Mercedese
A Lotus örökli meg a McLaren Mercedes-motorjait
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Räikkönen ismét elhagyja a Formula–1-et
A Ferrari lehet a kiút Vettelnek a Red Bull csapdájából
Az F1 már nem a férfiak sportja - véli a próbázó hölgy
Button nem érti, miért kötekszik vele a főnöke

Hamilton arra utalt, hogy szombat délelőttre esőt jósolnak, vizes pályán természetesen nem lehet megismerni a gumikat, illetve az autó egyensúlyát is nehezebb beállítani.

Nico Rosberg szerint minden adata Hamilton rendelkezésére áll.

„Természetesen a csapat az első, s úgy érünk el jó eredményt, ha megosztjuk egymással a tapasztalatainkat és az adatokat. Ennek köszönhetjük, hogy ennyire kiemelkedik a mezőnyből a Mercedes – mondta a vb-éllovas. – Persze van az a helyzet, hogy csatázunk egymással, és bizonyos előnyöket meg akarunk őrizni a másikkal szemben, de ez nem okozhat kárt a csapatnak.”

Rosberg az első szabadedzésen a Felipe Massa balesete miatt lengetett piros zászlónál történő előzése után amiatt kellett aggódnia, hogy megbüntetik, hiszen ilyen esetekben általában jár a szankció – ez lehet több rajthelyes büntetés is. A németet és a Mercedes képviselőit a második edzés előtt a sportfelügyelők meghallgatták, majd úgy döntöttek, Rosberg kellő óvatossággal járt el a nagyon lassan haladó, az ívről letérő Danyiil Kvjat megelőzésekor, így nem kap büntetést.

Daniel Ricciardo is megúszta, az ausztrál hasonlóan ment el Fernando Alonso mellett. Az ausztrál számára nemcsak ez volt jó hír, hanem az is, hogy a Red Bull számára rémesen alakuló Osztrák Nagydíj után versenyképes volt.

„Örülök, hogy nem kaptam büntetést, valójában egyáltalán nem volt veszélyes az előzés, ésszerű döntés született. Remélem, a két héttel ezelőtti gyengélkedésünk egyszeri eset volt. Az autó sokkal jobb a közepesen gyors és a gyors kanyarokban, a régi célegyenes vége, a Copse szenzációs, hetedik fokozatban megyünk át rajta, akárcsak az azt követő kombinációban, ahol a tapadást a szembeszél segítette. Izgalmas lesz az időmérő, élvezet vezetni a kocsit” – mondta Ricciardo.

Sebastian Vettel szerint a szél inkább hátráltatta, mint segítette a vezetést, de örül neki, hogy a Red Bull ismét ott van a Mercedest követő boly elején.

Susue Wolff az edzés előtt…
Susue Wolff az edzés előtt…

Az Osztrák Nagydíjon két hete a Williams volt az egyetlen, amely versenybe kelhetett a Mercedesszel. A grove-i istálló pénteken azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az első szabadedzésen lehetőséget adott Susie Wolffnak, aki 22 év után első nőként vezetett F1-es autót nagydíjhétvégén. Nem tartott sokáig a kaland, egy mért, összesen négy kör után le kellett állítania a fehér autót, mert tönkrement benne a motor.

„Csodálatos érzés volt kimenni a pályára. Kár, hogy ilyen rövid ideig tartott. Rengeteg munka volt ebben, sajnálom, hogy egy mért kör fért bele. Nagyon nehéz nap volt, de az autóversenyzés ilyen, vannak örömteli és szomorú napok” – mondta a boxban Susie Wolff, aki két hét múlva Hockenheimben a Német Nagydíj első szabadedzésén is lehetőséget kap a Williamstől.

Toto Wolff, a férj, aki a Mercedes sportigazgatója és a Williams tíz százalékának tulajdonosa, szintén csalódottan nyilatkozott, s kiemelte, hogy a Mercedes-motor meghibásodása miatt a német gyár sportrészlegének vezetőjeként felelősnek érzi magát a történtekért.

„Nem tudom, milyen büntetést kapok ma este” – mondta mosolyogva, de Susie Wolff békülékeny volt. „Egyáltalán nem haragszom rá, nagy puszit fog kapni, nem kell aggódnia” – mondta a hölgy.

…és négy kör megtétele után az autóból kiszállva
…és négy kör megtétele után az autóból kiszállva

A Williamsnek rémes napja volt, Wolff mellett Massa autója is tönkrement az első edzésen, igaz, a brazil pilóta hibájából, hiszen kisodródott az egyik kanyar kijáratánál, és a falnak csapat az autót. Valtteri Bottas négykerekűje – ugyanaz, amellyel délelőtt a skót hölgy vezetett – a második edzésen furcsa sérülést szenvedett, belülről kirobbant a motor fedelének bal oldala. Hasonló történt Marcus Ericsson Caterhamjével is, amely leállt a régi boxutcában.

BRIT NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.508 átlag: 224.400 km/ó 14 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:34.736 0.228 mp h. 35
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:35.244 0.736 32
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:35.511 1.003 11
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:35.627 1.119 27
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:36.016 1.508 33
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:36.228 1.720 34
8. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:36.299 1.791 35
9. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.554 2.046 29
10. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:36.583 2.075 26
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:36.671 2.163 29
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:36.778 2.270 31
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:36.951 2.443 35
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:37.064 2.556 35
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:37.097 2.589 33
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:37.236 2.728 37
17. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:37.449 2.941 27
18. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:37.520 3.012 25
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:38.658 4.150 11
20. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:39.068 4.560 31
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:39.224 4.716 28
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:39.762 5.254 21
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:35.424 átlag: 222.245 km/ó 25 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:36.155 0.731 mp h. 22
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:36.263 0.839 23
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:36.623 1.199 21
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.703 1.279 23
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:36.921 1.497 20
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:36.963 1.539 25
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:37.175 1.751 29
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:37.227 1.803 25
10. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:37.231 1.807 30
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:37.720 2.296 22
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:37.910 2.486 21
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:38.056 2.632 18
14. Daniel Juncadella* spanyol Force India-Mercedes 1:38.083 2.659 23
15. Giedo van der Garde* holland Sauber-Ferrari 1:38.328 2.904 19
16. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:38.917 3.493 12
17. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.461 4.037 7
18. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:39.814 4.390 24
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:40.597 5.173 19
20. Robin Frijns* holland Caterham-Renault 1:42.261 6.837 11
21. Susie Wolff* brit Williams-Mercedes 1:44.212 8.788 4
22. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault idő nélkül 2
*tartalék pilóta, csak ezen az edzésen vett részt
Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek