A Ferrari lehet a kiút Vettelnek a Red Bull csapdájából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 12:28
null
Lewis Hamilton szörfözéssel hangolt a Brit Nagydíjra
Lewis Hamilton a Földközi-tengeren melegített a három rendkívül fontos júliusi verseny előtt: a Formula–1-es vb-n a 2008-as világbajnok számára kedvező versenyek következnek. Silverstone-ban hazai pályán versenyez, majd jön a Német Nagydíj, illetve a Hungaroring, ahol már négyszer nyert – többször, mint bárhol máshol. Bernie Ecclestone szerint a Mercedesnél a nemzetisége miatt Nico Rosbergnél az előny, és azt is mondta az F1 gazdasági vezetője, hogy a ma 27 éves Sebastian Vettelnek a Ferrarihoz kell menekülnie a Red Bull csapdájából.

Lewis Hamilton számára kulcsfontosságú lesz 2014 júliusa, amely során három versenyt rendeznek meg, köztük hazai versenyével, a hét végi Brit Nagydíjjal. Az angol 29 pontos hátrányban van Nico Rosberghez képest, Silverstone-ban, Hockenheimben és a Hungaroringen el kell érnie, hogy ez a különbség ne nőjön, s ha lehet, csökkenjen kettejük között az augusztusi szünet utáni folytatásra. A Brit GP hazai pálya számára, Németországban Rosberg versenyez otthon, míg a Hungaroring Hamilton egyik kedvenc helyszíne, sehol sem nyert még olyan sokszor (négyszer), mint nálunk.

JUBILEUM IDŐUTAZÁSSAL

Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója számára a Brit Nagydíj akkor is különleges lesz, ha az Osztrák Nagydíjhoz hasonlóan leszerepel a csapat. A szakember ugyanis pénteken, szombaton és vasárnap is vezetheti Silverstone-ban Ronnie Peterson 1971-es March versenyautóját. Az idei lesz az 50. Brit Nagydíj (kettőt még az F1-es vb előtt rendeztek), amit 15 legenda 15 autóval ünnepel a versenyhétvége mindhárom napján 15-15 perces bemutatóval.

Newey mellett autóba ül Sir Jackie Stewart, Alain Prost, Damon Hill, Emerson Fittipaldi, David Coulthard, Rubens Barrichello és Dario Franchitti is, az 1960-as futamot megnyerő Cooper-Climaxtól kezdve a 2012-es Red Bull-Renault-ig lehet utazni az időben.

A nagy júliusi menetelésre kedden a Földközi-tengeren barátnője és barátai társaságában szörfözéssel hangolt, miközben a sajtóban megjelent nyilatkozatai ugyanazt visszhangozták, amit már Niki Lauda, a Mercedes-istálló vezetője is elmondott róla és Rosbergről.

„Nico előnye a két kiesésem eredménye, de nem számolhatok azzal, hogy a hátralévő versenyeken ő is kétszer kiesik. Csak úgy érhetem utol, hogy jobban teljesítek nála – mondta Hamilton. – Képes vagyok erre, tudom, hogy gyorsabb vagyok nála, a gyorsaságom az erősségem, és ezt jobban ki kell használnom, mint eddig valaha.”

Nem csak Lauda hangsúlyozta, hogy gyorsaságban Hamiltonnál az előny, többek között Alain Prost is elismerte ugyanezt. Ugyanakkor a francia Rosberget tartja az esélyesebbnek.

„Nico is gyors, ha gyorsnak kell lennie, de mindenekelőtt nagyon okos. Kanadában gondja volt az autóval, és tudta, mit kell tennie, hogy így is célba érjen. Lewis a gyorsabb, de mindent figyelembe véve Nico a komplettebb pilóta” – mondta Prost, míg Felipe Massa azt hangsúlyozta, hogy a két Mercedes-pilóta közül Hamiltonon van a nagyobb nyomás, hiszen sokkal többet veszít egy-egy hibával, mint csapattársa.

A 65. BRIT NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

A Mercedesnél nem győzik hangsúlyozni, hogy a két pilótájuk azonos feltételekkel versenyez, nem jelent előnyt Rosberg számára, hogy németként nyerhet világbajnokságot a Mercedesszel. Bernie Ecclestone ezt kétségbe vonja, szerinte a fontos pillanatokban, amikor a csapatnak döntenie kell a két pilóta között, Rosberg felé hajlik a vezetőség keze.

„Ha egy nevet kell mondani, ki lesz a világbajnok, Rosbergét mondom, mert ő beszél németül” – mondta Ecclestone, figyelmen kívül hagyva, hogy a csapat valójában brit, a kasztnit és a motort is Angliában gyártják, és a németül beszélő vezetők is osztrákok.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke továbbra is nyíltnak tartja a két pilóta közötti versenyt. „A két versenyző közötti különbség egyetlen győzelem. Nicónak egyszer kell kiesnie, hogy azonos pontszámmal álljanak, azaz olyan, mintha nulláról indulnának” – mondta Horner.

Ecclestone a milánói La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában azt is elmondta, hogy a Red Bull szerinte csapdába került a Renault-motorok miatt. A turbós érában nehéz lesz ezen változtatni, de az is kizárható, hogy az osztrák csapat a Mercedes vagy a Ferrari segítségét kéri, hiszen mindegyik gyártónál legjobb esetben is második számú istálló lenne, s érdekei ütköznének a gyári csapatéval. („Ha a Renault nem javul, lesznek opcióink, de azokat most nem fogom részletezni” – mondta Horner, aki korábban kizárta a saját motor gyártását, de a Hondával még összeállhat a csapat.)

Tényleg nincs kiút a turbós ördögi körből a Red Bull számára? Valóban a Ferrari lenne a jó megoldás Vettel számára? 
(Fotó: Action Images)
Tényleg nincs kiút a turbós ördögi körből a Red Bull számára? Valóban a Ferrari lenne a jó megoldás Vettel számára? (Fotó: Action Images)

Ecclestone szerint a Red Bull helyzete miatt Vettelnek a Ferrari jelentheti a megoldást.

65. BRIT NAGYDÍJ
A helyszín: Silverstone
A pálya hossza: 5891 méter
Kanyarok száma: 18 (8 bal és 10 jobb)
A verseny hossza: 52 kör (306.198 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes, 2013)
Tavalyi pole pozíció: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:33.401 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Nico Rosberg (Mercedes), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Fernando Alonso (Ferrari)
A Brit GP helyszínei: Silverstone (47), Brands Hatch (12), Aintree (5)
Győzelmek a pole-ból Silverstone-ban: 15
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Emerson Fittipaldi (1975) 7.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso 2, Hamilton, Vettel, Räikkönen, Rosberg
IDŐJÁRÁS. Változékony időre lehet számítani a Brit Nagydíj hétvégéjén. Pénteken még 25 fok lesz ragyogó napsütéssel, de éjszakára beborul, és az eső szombat kora délutánig eshet a versenypályán – azaz a harmadik szabadedzésen és az időmérőn is nedves lehet az aszfalt. A hőmérséklet 20 fokra esik vissza, s vasárnap is hasonló hőfok várható, de az esőre sokkal kisebb lesz az esély.

„Vettel jó autóval mindent megnyert az elmúlt négy évben, s ha ismét olyanba ül, amellyel nyerhet, nyerni is fog. Megfelelő autóban mindenkinél gyorsabb. Ha a Ferrari képes lesz gyors kocsit építeni, Vettelnek le kell csapnia a lehetőségre” – mondta Ecclestone.

A Ferrarinál versenyző Fernando Alonso az ötödik szezonját tölti Maranellóban, és még nem nyert vb-t a Scuderiával. A pletykák szerint a Hondával összeálló McLaren jelentheti a jövőjét, de Gerhard Berger amondó, várnia kell, mert az új főnök keze alatt nyerő csapat formálódhat.

A másik pilóta, Kimi Räikkönen maradása sem bombabiztos, a finn elmarad a várakozásoktól 2014-ben, s azt pletykálják róla, hogy a sikertelenség miatt a szezon végén végleg szakít az F1-gyel. A pilóta a Ferrari közleménye szerint a hét elején a csapat főhadiszállására látogatott, ahol arról beszélt a csapat műszaki vezetőivel, hogyan tudna jobban alkalmazkodni az idei autóhoz, illetve belekukkantott a 2015-ös Ferrari terveibe is. Talán a közlemény a távozásról szóló szóbeszédeknek is megpróbál véget vetni.

Steve Robertson, Räikkönen menedzsere a finn Turun Sanomatnak beszélt arról, miért nem sikerül jobb eredményeket elérnie a 2007-es világbajnoknak.

„Kimi ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint Vettel. Az új autók tapadása a hátsó kerekeknél annyival csökkent, hogy ez súlyos hatással van a vezetési stílusra. Kulcsfontosságú, melyik csapat találja meg korán a megoldást. Reméljük, a Ferrari hamarosan közéjük kerül, és Kimi olyan autót kap, amilyent szeret” – mondta Robertson.

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Nico Rosberg388165
2. Lewis Hamilton466136
3. Daniel Ricciardo13683
4. Fernando Alonso1879
5. Sebastian Vettel2560
6. Nico Hülkenberg859
7. Valtteri Bottas1755
8. Jenson Button1443
9. Felipe Massa430
10. Kevin Magnussen1529
11. Sergio Pérez1528
12. Kimi Räikkönen619
13. Romain Grosjean28
13. Jean-Éric Vergne28
15. Danyiil Kvjat34
16. Jules Bianchi12
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes301
2. Red Bull-Renault143
3. Ferrari98
4. Force India-Mercedes87
5. Williams-Mercedes85
6. McLaren-Mercedes72
7. Toro Rosso-Renault12
8. Lotus-Renault8
9. Marussia-Ferrari2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik