Hamilton a leggyorsabb, de leállt a Mercedese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.04. 14:54
null
Hamilton volt a leggyorsabb pénteken, de a technika ördöge továbbra sem hagyja békén (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj második szabadedzésén, mégsem lehet nyugodt, hiszen a két Mercedes közül ismét az ő autója ment tönkre. Az idén műszaki hiba miatt már két versenyt is feladó angol mögött Nico Rosberg végzett, s a német számára jó hír, hogy az első edzésen Danyiil Kvjattal szemben piros zászlós tiltás ellenére végrehajtott előzése miatt nem kap büntetést. A Williams rémes napja folytatódott, Valtteri Bottas autójának motorházfedelét belülről kitörte valami.

Mozgalmas volt a Brit Nagydíj 2. szabadedzése Silverstone-ban, ahol Lewis Hamilton a kemény és a közepesen kemény gumikon is a leggyorsabb volt, de a versenyszimulációs gyakorlatot nem tudta teljesíteni, mert Mercedesében a hidraulikus rendszer nyomásának csökkenése miatt leállt a motor.

A 2008-as Brit GP győztese így több mint fél órát veszített az edzésből, amelyen Nico Rosberg ugyan elmaradt tőle, nagyon jó híreket kapott: nem büntetik meg. Az első szabadedzésen Felipe Massa balesete után a piros zászlós figyelmeztetés ellenére megelőzte Danyiil Kvjatot, ami természetesen tilos, és amiért korábban büntetéseket osztottak.

Ám a Brit GP sportfelügyelői – akik percekkel azt követően, hogy hírt adtak a vizsgálatról, a felmentésről szóló határozatot is nyilvánosságra hozták – úgy vélték, hogy Kvjat túl lassan és az ideális ívtől távol haladt, így Rosberg nem okozott veszélyt a manőverével.

Hasonlóan járt Daniel Ricciardo, ő Fernando Alonsót előzte meg ugyanennél a piros zászlós időszaknál.

Az időlistán viszont nem tudta megelőzni a spanyolt, a negyedik lett Alonso mögött, igaz, egyedül ő nem futott értékelhető gyors kört a lágyabb abroncsokon, amelyek autótól függően egy-két tizedtől két másodpercig más-más előnyt jelentettek a kemény keverékhez képest.

Furcsa balesetek történtek az edzésen. Jean-Éric Vergne Toro Rossójának bal első kereke magától meglazult. A csapatnál a héten válságülést tartottak az elmúlt időszak sok műszaki hibája miatt, de nem szűntek meg a problémák. Valtteri Bottas Williamsének bal oldalán a motorház fedele robbant szét az egyik egyenesben – belülről kaphatott ütést.

Szombatra esőt jósolnak, az első szabadedzést vizes pályán tarthatják meg, s bár kevesebb esély van rá, az is előfordulhat, hogy az időmérőt is bonyolíthatja az eső.

BRIT NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.508 átlag: 224.400 km/ó 14 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:34.736 0.228 mp h. 35
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:35.244 0.736 32
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:35.511 1.003 11
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:35.627 1.119 27
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:36.016 1.508 33
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:36.228 1.720 34
8. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:36.299 1.791 35
9. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.554 2.046 29
10. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:36.583 2.075 26
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:36.671 2.163 29
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:36.778 2.270 31
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:36.951 2.443 35
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:37.064 2.556 35
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:37.097 2.589 33
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:37.236 2.728 37
17. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:37.449 2.941 27
18. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:37.520 3.012 25
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:38.658 4.150 11
20. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:39.068 4.560 31
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:39.224 4.716 28
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:39.762 5.254 21

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSA

16.33 Véget ért a mozgalmas edzés, amelyen Hamilton volt a leggyorsabb, mégsem lehet nyugodt, mert a műszaki hiba megint az ő autóját tette tönkre.

16.25 Bottas Williamsének jobb oldalán felszakadt a motor fedele, valami belülről robbanthatta ki. Nem lett jobb a Williams napja. Bottas a 6., Massa a 11. helyen áll.

65. BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
PÉNTEK
1. szabadedzés: Rosberg az élen, Massa a falban, a női pilóta autója leállt
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Räikkönen ismét elhagyja a Formula–1-et
A Ferrari lehet a kiút Vettelnek a Red Bull csapdájából
Az F1 már nem a férfiak sportja - véli a próbázó hölgy
Button nem érti, miért kötekszik vele a főnöke

16.21 Kvjatot Vergne esete után a boxba rendelték, hogy ellenőrizzék az első kerekeit.

16.20 Újabb információ Hamilton Mercedeséről: a motor hidraulikus rendszerében lecsökkent a nyomás, ezért állt le hirtelen a motor.

16.17 Vergne Toro Rossója leállt a pályán, a bal első kereke ferdén áll. Nem ment neki semminek, a kerék magától lazult meg – a csapatnál a héten válságülést tartottak az elmúlt időszak sok műszaki hibája miatt. Nem sokat ért…

16.16 Unokatestvérek a paddockban: az olasz származású skótok, Paul di Resta és Dario Franchitti együtt nézik a szabadedzést.

16.15 A Mercedes közleménye szerint Hamilton autójában egyik pillanatról a másikra leállította magát a motor.

16.13 Ricciardóval szemben hasonló eljárás folyt, mint Rosberg ellen, az Alonsót megelőző ausztrál szintén megúszta büntetés nélkül.

16.06 Ericsson érkezett lassan a régi boxutcába. „Tönkrement a motorom” – mondta a rádión.

16.03 „A motor halott, a váltó nem működik” – összegezte tömören Hamilton, mi történt a Mercedesével.

Rosberg jól kezdte a hétvégét, eddig megbízható az autója, és büntetés nélkül megúszta piros zászlós előzését
Rosberg jól kezdte a hétvégét, eddig megbízható az autója, és büntetés nélkül megúszta piros zászlós előzését

16.00 A sportfelügyelők döntöttek: nem büntetik meg Rosberget, mert nem okozott veszélyt az előzésével, Kvjat pedig különben is túl lassan ment, messze az ideális ívtől.

Alonso van a legközelebb a két Mercedeshez
Alonso van a legközelebb a két Mercedeshez

15.59 A közepesen kemény gumikon teljesített gyors körök után Hamilton, Rosberg, Alonso, Ricciardo, Vettel, Bottas, Button a sorrend. Hamilton autója leállt a pályán.

15.54 Közben a brit Sky Sportson azt fejtegetik, s képi bizonyítékkal támasztják alá, hogy az első edzésen Massa balesete után a piros zászlók lengetését követően Rosberg megelőzte Kvjatot (az orosz Massa Williamséhez érve lassított), amiért a sportfelügyelőknek intézkedniük kell. A 2006-os Magyar Nagydíjon Michael Schumachert hasonló esetben megbüntették.

15.50 Ricciardo azt mondta a rádión, hogy nem melegednek fel megfelelően a lágyabb abroncsai, be sem fejezte mért körét.

15.48 Hamilton újabb gyors körében az első szektorban abszolút csúcsidőt ment, de a kör végén a boxba hajtott.

15.45 Alonso 1:35.244-et ment a közepesen kemény gumikon, ezzel hét tized a hátránya Hamiltonnal szemben.

15.43 Chilton elmondása szerint a Marussián fél kört bírt a lágyabb gumi, aztán „feladta”.

15.40 A német 1:34.736-ra javított, Hamilton is gyors körön a gyorsabb abroncsokon – az angol 1:34.508-at ment és az élre állt. Kilenc tizedet javított a másik típushoz képest.

15.39 A két Force India alig javult a lágyabb gumikon, Hülkenberg a 12., Pérez a 14. Rosbergen a sor, ő is a fehér mintás abroncsokon száguld.

15.36 Grosjean a régi célegyenesre fordító kanyarban kisodródott, átvágott a murvás bukótéren. A francia szerint a Lotusa nem olyan jó, mint délelőtt.

15.34 Gutiérrez az első a közepesen kemény gumikon, a mexikói – aki tíz rajthelyes büntetést hozott magával veszélyes elengedés miatt Ausztriából – a 6. helyre jött fel a Sauberrel. Majdnem két másodpercet nyert a lágyabb gumikkal.

15.32 Massa javított, a 7. helyre jött fel, gyorsabb, mint Bottas.

15.30 Massa első körével a 14., de már az is hatalmas siker, hogy el tudott indulni.

65. BRIT NAGYDÍJ
A helyszín: Silverstone
A pálya hossza: 5891 méter
Kanyarok száma: 18 (8 bal és 10 jobb)
A verseny hossza: 52 kör (306.198 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes, 2013)
Tavalyi pole pozíció: 1:29.607 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:33.401 (Mark Webber, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Nico Rosberg (Mercedes), 2. Mark Webber (Red Bull), 3. Fernando Alonso (Ferrari)
A Brit GP helyszínei: Silverstone (47), Brands Hatch (12), Aintree (5)
Győzelmek a pole-ból Silverstone-ban: 15
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Emerson Fittipaldi (1975) 7.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso 2, Hamilton, Vettel, Räikkönen, Rosberg
IDŐJÁRÁS. Változékony időre lehet számítani a Brit Nagydíj hétvégéjén. Pénteken még 25 fok lesz ragyogó napsütéssel, de éjszakára beborul, és az eső szombat kora délutánig eshet a versenypályán – azaz a harmadik szabadedzésen és az időmérőn is nedves lehet az aszfalt. A hőmérséklet 20 fokra esik vissza, s vasárnap is hasonló hőfok várható, de az esőre sokkal kisebb lesz az esély.

15.29 Ricciardo a 2. helyen a Red Bull-lal. Räikkönen feljött a 7. helyre, Massa megkezdte első mért körét.

15.27 Bianchi kiszállt a Marussiájából, amelyben az energiatárolóval van gond.

15.25 Vettel másodikra feljött csapattársa mögé az 5. helyre. Räikkönen küszködik a Ferrarijával, csak a 13.

15.23 Ricciardo a 4. helyre jött be Hamilton, Rosberg, Alonso mögé, Vettel a 8., őt Magnussen, Bottas és Button is megelőzi. Massa beült az autójába, menetre kész.

15.20 Hamilton 1:35.424-gyel az élen, Rosberg két tizeddel lemaradva a 2. helyen. Az angol ugyanazt a köridőt futotta, mint Rosberg délelőtt. Vettel és Ricciardo a pályán.

15.16 Rosberg a 2. helyre jött fel Alonso mögé, Hamilton a 3.

15.15 Nagyon erős szél fúj, többen panaszkodnak miatta. Vettel, Ricciardo és Massa még mindig nincs a pályán.

15.14 Alonso még mindig hat tizeddel elmarad Rosberg délelőtti legjobbjától, de gyorsabb, mint Hamilton az első edzésen.

15.12 Bottas, majd Alonso ugrott az élre. A spanyol 1:36.024-es köre egy-három másodperccel jobb, mint a Williams-pilótáé. Még mindenki a kemény gumikon van.

15.10 Button 1:37.414-re javított a rózsaszín bukósisakjában. A babonából a versenynapokon rózsaszín inget viselő édesapjára emlékezik, John Button januárban hunyt el.

Button januárban elhunyt apja emlékére rózsaszín bukósisakban versenyez a hétvégén (Fotó: Twitter/McLarenF1)
Button januárban elhunyt apja emlékére rózsaszín bukósisakban versenyez a hétvégén (Fotó: Twitter/McLarenF1)

15.09 Vettel Red Bullján a féket javítják, Ricciardo, Rosberg, Massa, Hamilton és Gutiérrez is a garázsában van még.

15.07 Button 1:37.608-cal az élen, mögötte a két Toro Rosso.

15.06 Bottas nem pepecselt, az első köre 1:39.032 perc. Öt másodperccel jobb, mint Susie Wolff első köre ugyanezzel az autóval délelőtt.

15.05 A levegő 22, az aszfalt 35 fokos, erős szél fúj. Tíz százalék esélyt adnak rá, hogy az edzés vége felé elered az eső.

15.03 Chilton az első a pályán, Bottas is gyorsan beült a kocsijába, és a Marussia után eredt. Maldonado is a pályán.

15.00 Maldonado Lotusa láthatóan helyrejött, a venezuelai rajtra kész a garázsban. Elindult az óra.

14.59 Lázas munka folyik a Williams garázsában, a Susie Wolff alatt motorhiba miatt leálló és a Massa által összetört autó sem áll még készen. A brazil pilóta fia brazil válogatott mezben éppen focizik a paddockban – láthatóan nem foglalkoztatja, hogy autóba ül-e az apja a következő másfél órában.

14.58 Az első edzésen a csapata tartalék pilótájának helyt adó Valtteri Bottas, Adrian Sutil, Nico Hülkenberg és Kobajasi Kamui is autóba ül a második tréningre.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 3 8 8 165
2. Lewis Hamilton 4 6 6 136
3. Daniel Ricciardo 1 3 6 83
4. Fernando Alonso 1 8 79
5. Sebastian Vettel 2 5 60
6. Nico Hülkenberg 8 59
7. Valtteri Bottas 1 7 55
8. Jenson Button 1 4 43
9. Felipe Massa 4 30
10. Kevin Magnussen 1 5 29
11. Sergio Pérez 1 5 28
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Romain Grosjean 2 8
13. Jean-Éric Vergne 2 8
15. Danyiil Kvjat 3 4
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 301
2. Red Bull-Renault 143
3. Ferrari 98
4. Force India-Mercedes 87
5. Williams-Mercedes 85
6. McLaren-Mercedes 72
7. Toro Rosso-Renault 12
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik