Pérez a teszt legjobb idejével zárta az élen az utolsó napot Bahreinben

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.25. 07:37
null
Charles Leclerc-nél eddig nem volt gyorsabb az utolsó tesztnap első felében Bahreinben (Fotó: AFP)
Charles Leclerc révén a Ferrari zárta az élen a 2023-as Formula–1-es idényt megelőző bahreini teszt utolsó napjának első felét, ám a délutáni etapban Sergio Pérez volt a leggyorsabb. A Red Bull versenyzője ráadásul felülmúlta Charles Leclerc tavalyi pole pozíciós idejét, és a versenyzők közül csupán Alexander Albon teljesített nála több kört. Pérez mögött Lewis Hamilton és Valtteri Bottas zárta az utolsó tesztnapot, a legszorgalmasabb csapatnak a Haas bizonyult.

 

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

A bahreini kollektív teszt harmadik napja egyben a téli felkészülés utolsó napját jelentette, ugyanis a jövő héten már éles körülmények között, az idénynyitón hajthat pályára a mezőny. Ami a pilótákat illeti, a Red Bull, az Alfa Romeo és a Williams kivételével az összes csapat lehetőséget adott mindkét versenyzőjének az utolsó tesztnapon. Az Aston Martinnál Lance Stroll helyett ismét Felipe Drugovich vezethette az autót a délelőtti órákban.

Sergio Pérez, Valtteri Bottas és Alexander Albon egész nap tesztelt, míg a többi istállónál Charles Leclerc, George Russell, Pierre Gasly, Oscar Piastri, Nyck de Vries és Nico Hülkenberg ülhetett autóba az első négy órában.

A tesztnap legelején egyébként nem tarthatott sokáig a körözés, ugyanis alig tíz perc után lengetni kellett a piros zászlót. A mindössze néhány perces félbeszakításra a Red Bullról lerepülő szenzor miatt volt szükség. A folytatásban előbb Hülkenberg, majd Russell állt az élre, míg elsőként Bottas jutott el 15 körig.

Az első óra végén Pérez vette át a vezetést, míg Piastri egy látványos megforgással hívta fel magára a figyelmet. Nem sokkal később Russell állt vissza az első helyre, a brit köre ráadásul már csak kevesebb mint egy tizedmásodperccel volt lassabb Csou Kuan-jü pénteki legjobbjánál. A második óra elején a Mercedes versenyzője tovább javított az idején – megfutva ezzel a teszt eddigi leggyorsabb kört.

Leclerc-nek később sikerült letaszítania Russellt az első helyről, az élen álló kettőst leszámítva azonban a többieknél csak jóval később kerültek elő a lágyabb abroncsok. A köridőket rangsoroló lista utolsó két helyén ekkor Bottas és De Vries állt, ám éppen ők ketten voltak azok, akik elsőként jutottak el 50 megtett körig.

A mezőnyből a legkevesebbet egyértelműen a McLaren futotta, ugyanis több technikai probléma is hátráltatta a brit istállót, aminek következtében Piastri a délelőtti etap felénél még csak 25 körnél tartott. Nagyjából másfél órával az ebédszünetet megelőzően végül az ausztrál újonc is visszatérhetett a pályára.

Piastri és a többiek körözését aztán Bottas szakította félbe, miután az Alfa Romeo – vélhetően váltóprobléma következtében – megadta magát az egyes kanyarba menet. A nap második piros zászlós megszakítása tovább tartott, mint az első, ám nagyjából tíz perc után folytatódhatott a gyakorlás.

A hátralévő egy órában a versenyszimulációké volt a főszerep, így már alig javultak a köridők. Leclerc révén a Ferrari zárta tehát az élen az utolsó tesztnap első felét. A monacói versenyző mögött Russell és Drugovich végzett. A legtöbb kört De Vries teljesítette, aki 87-szer ért körbe a bahreini aszfaltcsíkon a délelőtt folyamán.

Sergio Pérez nagy előnnyel végzett az élen a második négy órában (Fotó: AFP)
Sergio Pérez nagy előnnyel végzett az élen a második négy órában (Fotó: AFP)

 

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Akárcsak pénteken, a Red Bull, a Williams és az Alfa Romeo az utolsó tesztnapon sem cserélt versenyzőt az ebédszünetben – Pérez, Albon és Bottas folytatta a körözést az egyórás szünetet követően. A többi csapatnál viszont befejezték az eheti munkát a délelőtt tesztelők, s érkezett Carlos Sainz Jr., Fernando Alonso, Lando Norris, Lewis Hamilton, Esteban Ocon, Kevin Magnussen és Cunoda Juki a tesztnap második négy órájára.

Közülük Ocon kezdte meg a munkát a pályán rögtön az után, hogy zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén. Az Alfa Romeónál viszont nem volt elég az egyórás szünet ahhoz, hogy rendbe hozzák a délelőtt lerobbantó C43-ast, aminek következtében Bottasnak ki kellett hagynia a délutáni etap elejét.

Az Alfa Romeo mellett az Aston Martin sem tudta elhagyni a garázsát egy darabig, ám az első óra végére teljes lett a mezőny a pályán. A csapatok közül elsőként a Mercedes teljesített 100-nál is több kört, ám nem sokkal a német istálló után az AlphaTaurinak is sikerült ugyanez. A második óra végére a Haas, a harmadik óra elején pedig a Red Bull, a Williams és az Alfa Romeo is elérte ezt a határt.

Bár láthattunk néhány gyors kört, az élen sokáig nem történt változás. A délutáni etap első felében Sainz került legközelebb ahhoz, hogy letaszítsa a csapattársát az élről, ám a spanyol pilóta ideje végül bő egy tizedmásodperccel elmaradt Leclerc-étől. Később Hamilton zárkózott fel a Ferrari párosa mögé, míg a legszorgalmasabb csapattá a Haas lépett elő.

Kicsivel kevesebb, mint másfél órával a tesztelés vége előtt Hamilton ment be elsőként 1:31 alá, amivel átvette a vezetést. Az élen azonban nem sok időt tölthetett, hiszen alig néhány perccel később Pérez múlta felül a hétszeres világbajnok idejét 165 ezredmásodperccel. A Red Bull versenyzője később tovább javított, ráadásul már gyorsabb volt, mint az az idő, amivel Leclerc tavaly megnyerte az időmérőt.

A tesztnap utolsó órájában ismét a versenyszimulációkon volt a hangsúly, így bár néhányan – például Bottas és Magnussen – még javított az idején, az élen már nem történt változás. Pérez a teszt legjobb idejével bizonyult a leggyorsabbnak az utolsó napon, a mexikói pilóta mögött Hamilton és Bottas végzett. A versenyzők közül Albon teljesítette a legtöbb kört szombaton, ám csapatszinten a Haas bizonyult a legszorgalmasabbnak 172 megtett körrel.

A háromnapos bahreini teszttel véget ért a szezont megelőző felkészülés, jövő hétvégén már az idénynyitó Bahreini Nagydíjon csaphat össze a mezőny.

IDÉNY ELŐTTI BAHREINI TESZT, 3. NAP, VÉGEREDMÉNY
1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull-Honda) 1:30.305, 133 kör
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.664, 65 kör
3. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo-Ferrari) 1:30.827, 131 kör
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:31.024, 67 kör*
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:31.036, 76 kör
6. Cunoda Juki (japán, AlphaTauri-Honda) 1:31.261, 79 kör
7. Kevin Magnussen (dán, Haas-Ferrari) 1:31.381, 95 kör
8. George Russell (brit, Mercedes) 1:31.442, 83 kör*
9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin-Mercedes) 1:31.450, 80 kör
10. Felipe Drugovich (brazil, Aston Martin-Mercedes) 1:32.075, 77 kör*
11. Lando Norris (brit, McLaren-Mercedes) 1:32.160, 37 kör
12. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:32.762, 56 kör*
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams-Mercedes) 1:32.793, 136 kör
14. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:33.257, 76 kör
15. Nico Hülkenberg (német, Haas-Ferrari) 1:33.329, 77 kör*
16. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren-Mercedes) 1:33.655, 44 kör*
17. Nyck de Vries (holland, AlphaTauri-Honda) 1:38.244, 87 kör*

* csak délelőtt tesztelt

AZ IDÉNY ELŐTTI BAHREINI TESZT BEOSZTÁSA
CSÜTÖRTÖKPÉNTEKSZOMBAT
RED BULL
VersteppenPérez, Verstappen
Pérez
FERRARI
Sainz, LeclercSainz, LeclercLeclerc, Sainz
MERCEDES
Russell, Hamilton
Hamilton, Russell
Russell, Hamilton
ALPINEGasly, OconOcon, GaslyGasly, Ocon
MCLARENPiastri, Norris
Norris, PiastriPiastri, Norris
ALFA ROMEO Csou, BottasCsouBottas
ASTON MARTIN
Drugovich, AlonsoAlonso
Drugovich, Alonso
HAAS
Hülkenberg, MagnussenMagnussen, Hülkenberg
Hülkenberg, Magnussen
ALPHATAURICunoda, De VriesCunoda, De VriesDe Vries, Cunoda
WILLIAMSAlbon, SargeantSargeantAlbon

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik