Csou volt a leggyorsabb a 2. tesztnapon; technikai probléma a Mercedesnél

Vágólapra másolva!
2023.02.24. 07:38
null
Sainz volt a délelőtt leggyorsabbja (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. bizonyult a leggyorsabbnak a 2023-as Formula–1-es idényt megelőző bahreini teszt második napjának délelőttjén, majd Csou Kuan-jü révén az Alfa Romeo zárta az élen a tesztnap második felét. A kínai pilóta mögött Max Verstappen és Fernando Alonso végzett, a legtöbb megtett kör az AlphaTauri nevéhez fűződik. A nap egyetlen „valódi" piros zászlós megszakítását George Russell okozta, aki alatt megállt a Mercedes.

 

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

A Red Bull meglehetősen erősen nyitotta meg a 2023-as idényt megelőző tesztet, hiszen amellett, hogy Max Verstappen érte el a leggyorsabb kört, a legszorgalmasabbnak is ő számított. A „vörös bikák” tehát magabiztosan készülhettek a folytatásra, nem úgy, mint a sok időt vesztő a McLaren és Aston Martin. A wokingiak és a silverstone-iak így leginkább abban bíztak, hogy sikerül problémamentes napot teljesíteniük, és némileg behozniuk a lemaradásukat.

Fernando Alonso és Lando Norris nem is vesztegette az időt, az elsők között hajtott pályára, és utóbbi bő két és fél órával a kezdés után már több megtett körrel rendelkezett, mint csütörtök délután. A csapatok egyébként komolyabb fennakadás nélkül tudták gyűjteni a kilométereket,, egyedül a Williams szorult kis szerelésre, azonban Logan Sargeant sem vesztett túl sok időt a garázsban.

Cunoda Juki bő két óra alatt teljesített egy versenyszimulációt, és 85 körig meg sem állt, amivel nemcsak ő lett a délelőtt legszorgalmasabbja, hanem rengeteg értékes adatot is szolgáltatott az AlphaTauri számára. A japán mögött Pérez érkezett 76 körrel, míg a harmadik legjobb Sargeant (74) volt ebben a mutatóban.

A legkevesebb időt Csou Kuan-jü töltötte a pályán, a kínai 43 kört tett meg az Alfa Romeóval.

Ami a köridőket illeti, Sainz még a második óra elején vette át a vezetést a teszt addigi leggyorsabb körével, majd később még tovább faragott az idején. Az 1:32.468-as körénél végül az ebédszünetig senki sem tudott jobbat futni, így a spanyol zárta az élen a délelőtti etapot.

A ferraris 63 ezreddel előzte meg az utolsó háromnegyed órában a leglágyabb gumin sokat javító Sargeantet, míg a harmadik Alonso 483 ezreddel maradt el a honfitársától.

Negyedikként Csou végzett, míg az első ötöst Kevin Magnussen tette teljessé. A Haas dán versenyzője mögött Ocon következett már több mint egy másodperces lemaradással, majd Pérez, az egyensúllyal küzdő Hamilton, Norris és Cunoda zárta a sort.

Az első 4 óra 15 perces etap során egyszer lengett a piros zászló, azonban ez csak a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) rendszerellenzősének volt része.

Az ebédszünetben három csapat, a Red Bull, az Aston Martin és a Williams kivételével mindenhol pilótacsere lesz.

Csou Kuan-jü autózta a leggyorsabb kört a teszt második napján (Fotó: AFP)
Csou Kuan-jü autózta a leggyorsabb kört a teszt második napján (Fotó: AFP)

 

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Hét csapatnál cseréltek versenyzőt a második tesztnap délutáni etapjára. Alonso, Csou és Sargeant folytatta a munkát, ám érkezett Max Verstappen, Charles Leclerc, George Russell, Oscar Piastri, Nico Hülkenberg, Pierre Gasly, valamint Nyck de Vries.

Elsőként Csou vette birtokba a pályát az ebédszünet után, s csak percekkel később csatlakoztak a többiek hozzá. A köridők javulására viszont nem kellett sokat várni – Verstappen például máris az első gyors köre végén felzárkózott a harmadik pozícióba. A kétszeres világbajnok nem sokkal később tovább javított, s 0.033 másodpercre megközelítette a délelőtti leggyorsabb, Sainz idejét, amit nem sokkal később felül is tudott múlni. Verstappen a későbbiekben tovább javított az idején, majd visszatért a Red Bull garázsába, amelyet jó ideig nem hagyott el ismét.

Többen a gyors körök helyett inkább hosszabb etapokat teljesítettek – De Vries például bő egy óra alatt 30-szor ért körbe a bahreini pályán. Később Hülkenberg javított sokat a C4-es gumikon, amivel felzárkózott egészen Verstappen mögé.

Ahogyan ment le a nap Bahreinben, egyre többen lépték át a 100 körös határt. A csapatok közül ez elsőként az AlphaTaurinak sikerült, míg (az egész nap tesztelő) versenyzők közül Sargeant számított a legszorgalmasabbnak. A legkevesebb időt az Alpine töltötte a pályán.

Russell sem tartozott az élmezőnybe ezen a téren, ráadásul a Mercedes további időt veszített, amikor nagyjából másfél órával a második tesztnap vége előtt – vélhetően hidraulikaprobléma következtében – a W14-es megadta magát a pálya 10-es kanyarjában. Az elakadó Mercedes miatt lengetni kellett a piros zászlót, a körözés nagyjából negyedóráig szünetelt.

A folytatásban Alonso javított sokat az idején, aminek következtében egészen a második helyig zárkózott fel. Nem sokkal később De Vries átmenetileg elvette ezt a pozíciót a kétszeres világbajnoktól, Verstappen elsőségére azonban senki sem tűnt veszélyesnek.

Végül azonban mégsem a címvédő, hanem Csou révén az Alfa Romeo zárta az élen a bahreini teszt második napját. A kínai pilóta négy századmásodperccel előzte meg a másodikként végző Verstappent, a harmadik leggyorsabb kört Alonso autózta. A legszorgalmasabbnak Sargeant bizonyult 154 megtett körével, a csapatok közül az AlphaTauri ért körbe a legtöbbször Bahreinben – 159-szer.

Folytatás szombaton 8 órakor a téli teszt utolsó napjával!

IDÉNY ELŐTTI BAHREINI TESZT, 2. NAP, VÉGEREDMÉNY
1. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo-Ferrari) 1:31.610, 133 kör
2. Max Verstappen (holland, Red Bull-Honda) 1:31.650, 47 kör
3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin-Mercedes) 1:32.205, 130 kör
4. Nyck de Vries (holland, AlphaTauri-Honda) 1:32.222, 74 kör
5. Nico Hülkenberg (német, Haas-Ferrari) 1:32.466 , 68 kör
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:32.486, 70 kör *
7. Logan Sargeant (amerikai, Williams-Mercedes) 1:32.549, 154 kör
8. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:32.725, 68 kör
9. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren-Mercedes) 1:33.175, 74 kör
10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:33.186, 59 kör
11. Kevin Magnussen (dán, Haas-Ferrari) 1:33.442, 67 kör *
12. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:33.490, 49 kör *
13. George Russell (brit, Mercedes) 1:33.654, 26 kör
14. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull-Honda) 1:33.751, 76 kör *
15. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.954, 72 kör *
16. Lando Norris (brit, McLaren-Mercedes) 1:35.522, 65 kör *
17. Cunoda Juki (japán, AlphaTauri-Honda) 1:35.708, 85 kör *

* csak délelőtt tesztelt

AZ IDÉNY ELŐTTI BAHREINI TESZT BEOSZTÁSA
CSÜTÖRTÖKPÉNTEKSZOMBAT
RED BULL
VersteppenPérez, Verstappen
Pérez
FERRARI
Sainz, LeclercSainz, LeclercLeclerc, Sainz
MERCEDES
Russell, Hamilton
Hamilton, Russell
Russell, Hamilton
ALPINEGasly, OconOcon, GaslyGasly, Ocon
MCLARENPiastri, Norris
Norris, PiastriPiastri, Norris
ALFA ROMEO Csou, BottasCsouBottas
ASTON MARTIN
Durgovich, AlonsoAlonso
nem ismert
HAAS
Hülkenberg, MagnussenMagnussen, Hülkenberg
Hülkenberg, Magnussen
ALPHATAURICunoda, De VriesCunoda, De VriesDe Vries, Cunoda
WILLIAMSAlbon, SargeantSargeantAlbon

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik