F1: egymillió euró az olaszországi árvízkárosultaknak

Vágólapra másolva!
2023.05.19. 19:03
null
Fotó: AFP
A Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokság egymillió eurót (377 millió forint) adományoz az olaszországi Emilia-Romagna régióra lesújtó árvíz károsultjai számára.

 

Az F1 irányítói pénteken közleményben számoltak be erről, két nappal azután, hogy a heves esőzés és az áradás miatt törölni kellett a hétvégére, Imolába tervezett Emilia-romagnai Nagydíjat.

„Szörnyű a helyzet a régióban, de tudom, hogy az ott élők szenvedélye és alkalmazkodóképessége ezzel a válsággal is elbánik majd – mondta Stefano Domenicali, az F1 olasz elnök-vezérigazgatója. Mindent meg kell tennünk, amit csak tudunk, hogy segítsük az ottani embereket, ezért is adományozzuk ezt az összeget” – tette hozzá.

A Ferrari csapat már csütörtökön közölte, hogy az olasz autógyár egymillió dollárt adományoz a károsultaknak.

Az észak-olaszországi érintett régiókban pénteken 14-re nőtt az áradás halálos áldozatainak száma, Emilia-Romagna területén sokakat evakuálni kellett, több helyen pedig a hatóságok felszólították az embereket a lakóhelyük elhagyására.

Legfrissebb hírek

A Cadillac pályára hajtott az új autójával; Hamilton új versenymérnököt kap 2026-ban

F1
6 órája

A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek

F1
Tegnap, 9:24

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35
Ezek is érdekelhetik